Nem csak karácsonykor jobb adni, mint kapni – Adományozás és önkéntes munka

karácsony rászorulók önkéntes munka adományozás önkénteskedés MikulásGyár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsonyi időszakban nagyobb fókuszt kap az adományozás és az önkénteskedés kérdésköre. Az ünnepek alatt az a láthatatlan társadalmi réteg is nagyobb figyelmet kap, melyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni az év többi részében. Pedig számukra a segítség nem csak decemberben ér kincset.

Sok gyermek karácsonykor csak annyit szeretne, hogy végre jóllakhasson, az ajándékokról már régóta nem is álmodoznak.

Sok gyermek karácsonykor csak annyit szeretne, hogy végre jóllakhasson Forrás: Shutterstock

Nem kell nagy erőfeszítést tennünk azért, hogy segíthessünk. Minden évben kerülnek a szemétbe olyan ruhadarabok, háztartási eszközök, játékok, amiket valaki még tudna használni. A tartós élelmiszerek sem olyan drágák, hogy sokunk számára egy-két konzerv, tészta, rizs megvétele megterhelő lenne. Ezeket egyszerűen el lehet vinni adományboltokba, a MikulásGyárba, a Cipősdoboz akció átvevő pontjaiba, vagy odaadni olyan szervezeteknek, akik ezeket rendszerezve kiosztják a rászorulóknak.

Erika, Budapest

A lakótelepünkön folyamatosan találkozom egy hajléktalan bácsival, aki a kis ócska biciklijével jár szemetestől szemetesig. Soha, egyszer sem láttam őt ittasan, mindig illendően köszön nekem és a gyerekeimnek is. Sokszor adtunk már neki a férjem kiselejtezett ruhái közül. Tavaly szilveszterkor az erkélyről láttam meg őt. Utána kiabáltam, hogy várjon. Gyorsan csomagoltam neki hurkát, kolbászt, kenyeret, egy üveg üdítőt, és levittem neki. Nagyon hálás volt érte, de nem is sejtette, hogy számomra milyen jó érzés volt adni.

Ha nem tudsz adni, akkor is segíthetsz!

Számos alapítványnál, segítő szervezetnél vállalhatunk önkéntes munkát. A legtöbb esetben nem a pénz, hanem az emberi odafigyelés, a tenni akarás a legnagyobb segítség. Korábban már írtunk a Habitat for Humanity lakásfelújító projektjéről, melyben bárki, akár szaktudás nélkül is segíthet, hogy otthon nélkül maradt családok esélyt kaphassanak az újrakezdésre.

A Habitat for Humanity lakásfelújító projekteiben bárki, akár szaktudás nélkül is segíthet, hogy otthon nélkül maradt családok esélyt kaphassanak az újrakezdésre Fotó: Polyak Attila/Origo

Sok esetben elég a környezetünkben nyitottabb szemmel járnunk ahhoz, hogy meglássuk, hol kél el a segítség.

Lehet az gyermekünk óvodakerítésének lefestése vagy iskolája udvarának rendbetétele, de olyan apróságok is sokat jelenhetnek, ha a szomszéd néninek hetente egyszer segítünk a bevásárlásban. Azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon kutyát tartsanak, remek lehetőség a különböző menhelyek kutyasétáltatós programjai, ahol egyszerűen csak jól érezzük magunkat, miközben egy állat hálás szemmel tekint ránk.

Miért jó önkéntesnek lenni?

Az önként segítő ember személyisége és élete minden esetben pozitívan változik. Empatikusabbá, segítőkészebbé válik a hétköznapokban, képes lesz a legapróbb dolgokat is értékelni, jobban odafigyel önmagára és szeretteire. Az, hogy valakinek segíthetett, megnyugtató, jóleső érzéssel tölti el. Amellett persze, hogy megtapasztalja, akár egy ember is hatással lehet a dolgok alakulására.

A csoportos önkéntes munka alatt sokféle emberrel meg lehet ismerkedni, mely szélesíti a látókört, és nem utolsó kapcsolatteremtés szempontjából sem. Rengeteget lehet tanulni az emberi sorsokból, az adott munkavégzésből; mindez egészséges alázatra, kitartásra és reményre tanít.

Rengeteget lehet tanulni emberi sorsokból, az adott munkavégzésből; mindez egészséges alázatra, kitartásra és reményre tanít Forrás: Shutterstock

Igen, az önkéntes munka elvesz a szabadidődből, de pár óránál sokkal többet nyerhetsz általa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.