Múltja fájdalmas pontjairól mesélt Gáspár Laci

házasság válás Gáspár Laci karrier énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspár Laci a Lakástalkshow ma esti adásában őszintén mesél gyerekkoráról, első válásának okairól, valamint zenei pályájának küzdelmeiről. A műsorban azt is elárulta, hogyan sikerült a nehézségek ellenére megőriznie hitét a házasságban és a zenei szakmában egyaránt.

Gáspár Laci 38 évesen már túl van két váláson, mégis hisz a házaséletben, jelenleg is boldog házasságban él feleségével, Nikivel. Túl van már két váláson, de bevallotta, hogy az első feleségével 17 éves korában csak azért keltek egybe, mert a környezetük nem nézte jó szemmel a házasságon kívüli szerelmet.

"Egy játszótéren, a hintában ülve kértem meg, emlékszem, azt mondta, ennél jobban nem lehet szeretni. A családja azt mondta, bűn, hogy házasságon kívül vagyunk együtt, ezért elvettem. Tapasztalatlan voltam, és nem volt, aki tanácsot adjon" - írta meg a Blikk.

Gáspár Laci nehezen találta meg az útját Forrás: VIASAT3/Labancz Viktória

Nem szokott erről beszélni, de most bevallotta, hogy ha a párja nem követett volna végzetes hibát, sosem vált volna tőle el:

Amikor jött a Megasztár, akkor sokan azt mondták, hogy biztos azért hagyja el a feleségét. Ez nem így van, csak annyira felgyorsultak az események, hogy sokkal jobban kinyílt a szemem és ezek a problémák még jobban kijöttek. (...) Ha nem csinált volna olyat, amit egy nő nem csinál, én akkor nem hagyom el, inkább lettem volna örökre boldogtalan" - mesélte Laci.

4 évbe tellett, mire feldolgozta a sérüléseit, de szerencsére azóta már megtalálta a boldogságát, és a nehezen indult zenei karrierje is sínre került, ezért Laci állítja: még sosem volt ilyen boldog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.