Családosan, kisgyerekkel is lehet jó a szilveszter estéd

Forrás: Shutterstock -
szülő szilveszter család óévbúcsúztató Újév gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha kisgyerek van a háznál, akkor nem is lehet egy jóféle szilvesztered. Ha ebben hiszel, akkor kérlek, nagyon kérlek, ne olvass tovább! Egy kreatív, szülő, aki nem áldozza fel magát a gyermeknevelés oltárán, bizony igenis remek kis szilvesztert tud varázsolni, akár otthon, akár máshol képzeli el az óévbúcsúztatást.

Otthon, édes otthon

A legkönnyebb dolgod akkor van, ha a gyerekek még korán fekszenek le aludni. Miután 20-21 óra környékén ők már csendben járják álomország csodákkal teli vidékét, te és a párod, vagy 1-2 barátotok kellően megélheti a szilveszter hangulatát. Nyílván ez nem az a fajta ház oldalát is kirúgó buli lesz, mint lett volna pár évvel ezelőtt, de ettől még remekül érezhetitek magatokat.

Kisgyerekkel is lehet jó a szilveszter Forrás: Shutterstock

Fontos azonban, hogy a szülők közül legalább az egyik tartózkodjon az alkohol fogyasztásától.

Egy gyermekkel bármi történhet, ami miatt orvoshoz kell vele szaladni. Nem csupán az autóvezetés szempontjából célszerű alkoholmentesen lehozni az estét – létezik taxi is a világon, bár szilveszter estéjén nem egyszerű rendelni -, a reakcióidő kitolódása is lehet a baj forrása.

Ha otthon maradsz a gyerekkel/gyerekekkel, fontos, hogy maradj rugalmas. Sok helyen, akár egész este, durrogtathatnak tűzijátékot. Erre pedig a kicsik többsége, bizony felriad. Tervezz hát meseolvasással, rajzfilmnézéssel, csak hogy könnyebb legyen alkalmazkodni a lehetséges helyzethez.

Ha már a tűzijátékoknál tartunk, számolj azzal is, hogy a kisebb gyerkőcöket nehéz lehet megnyugtatni.

Mutasd meg a gyerekednek, hogy a tűzijáték hangos, de ugyanakkor csodaszép Forrás: Shutterstock

Ez érthető, hiszen álmából hirtelen kizökkenti valami nagyon hangos és fényes valami. Azt se tudja, mi történik körülötte, az emberi ösztönök legalapvetőbbje tör fel benne; a félelem az ismeretlentől. Vedd az öledbe, menjetek az ablakhoz, mutasd neki meg, hogy hangos, de ugyanakkor csodaszép dolog történik épp. Maradj végig nyugodt, hogy ezt az energiát érezze. Sose légy vele türelmetlen, ne parancsold vissza a szobájába. Egy család vagytok, szóval számíts egy nagy közös alvásra, melyből épp még az újév köszöntése is kimaradhat.

Játsszátok el az éjfélt

A picit nagyobbakkal, akik már nem ébrednek fel a zajokra, tarthatsz egy elő éjféli koccintást. Lefekvés előtt hallgassátok és/vagy énekeljétek el együtt a Himnuszt, koccintsatok almalével, kölyökpezsgővel. Ez a rituálé megakadályozza, hogy a gyermek fel-felébredjen, titkon remélve, hogy pont jókor teszi, és a szülőkkel együtt élheti át ezt az eseményt.

Nagyobbakkal szervezz bulit

Hihetetlen, de valóban van abban valami felemelő, amikor pizsama bulit tartotok szilveszterkor. Készülj üdítőkkel – de semmiképp se koffeintartalmúakkal -, hagyományos óévbúcsúztató finomságokkal, játékokkal, az adott korosztálynak megfelelő vígjátékkal, és persze sok türelemmel. Ez egy szülőnek fárasztó lehet, de a gyerekek arcán lévő öröm, a közös éjféli koccintás és a másnapi kócos, álmos arcok mindenért kárpótolnak majd.

Óévbúcsúztatás a csemetével Forrás: Shutterstock

Vegyél ki egy estét

Nem leszel attól rossz szülő, ha szilveszterkor leadod a gyerekeket a nagyinak. Így lehetőséged lesz egy kicsit lazítani, kiengedni a hétköznapi feszültséget és valóban fesztelenül szórakozni egy jót. Ám ehhez nem kell feltétlen elmenned otthonról.

Használd ki, hogy egyedül uraljátok a pároddal a lakást.

Így bárhol és bármikor hódolhattok a testi élvezeteknek, iszogathattok, megnézhettek egy jó filmet, anélkül, hogy valaki sírva rontana be a szobába, és a rossz álmokat el kellene űznöd a szeméből. Másnap pedig addig alhatsz, ameddig csak akarsz. Remekül hangzik, ugye?

Bárhogy is dönts, hidd el, különleges és utánozhatatlan élménnyel fogsz gazdagodni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.