Bizarr és különös szilveszteri szokások a világból

szilveszter óévbúcsúztató Újév hagyomány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szilveszter nem csupán tűzijátékkal, konfettivel és pezsgővel ünnepelhető. A világon számos érdekes és furcsa hagyomány él, ezekből szemezgettünk. Nézd meg őket, hátha valamelyik megtetszik.

Latin-Amerika

Többek közt Kubában és Kolumbiában is babákat égetnek el az év utolsó estéjén. Nem kell megijedni, ezeket ők készítik, és olyan emlékekkel töltik meg, melyeket el akarnak felejteni.

Többek közt Kubában és Kolumbiában is babákat égetnek el az év utolsó estéjén, amiket rossz emlékekkel töltenek meg Forrás: AFP/Fredy Amariles

Görögország

A görögök vöröshagymát akasztanak a bejárati ajtóra, hogy az áldást hozzon az újévre, és kizárja a negatív energiákat.

Portugália

Egyfajta Betlehemezésként lehetne jellemezni azt a szokást, amit a portugálok tartanak. Szilveszter estéjén ugyanis kisebb csoportokban az utcákon sétálgatnak és hagyományos óévbúcsúztató és újév köszöntő dalokat énekelnek, valamint jókívánságokkal halmozzák el a járókelőket.

Peru

A leginkább El Salvadorban élő hagyomány során, az emberek tojásból próbálják megfejteni a következő évben rájuk váró időszakot. Egy pohár vízbe beleütnek egy tojássárgáját. Másnap, azaz január elsején megnézik: ha például hajó alakúvá változott, akkor utazás, ha egy fához hasonlít, vagy buborékok lesznek körülötte, gyermekáldás várható.

El Salvadorban az emberek tojásból próbálják megfejteni a következő évben rájuk váró időszakot Forrás: AFP/Ernesto Benavides

Fülöp-szigetek

Szilveszter estéjén a házban lévő összes lámpát felkapcsolják, így várják meg, amíg az óra elüti az éjfélt. Ezzel biztosítják, hogy az új év „világos" legyen.

Japán

A buddhista templomokban a harangok éjfélkor 108-szor kondulnak meg. Ezzel szimbolikusan megtisztulnak a buddhista hiedelmek részét képező 108 bűntől.

Mexikó

Szilveszter estéjén nem mindegy, hogy milyen színű alsóneműt viselnek a mexikói nők. A fekete például szerencsétlenséget jelent a következő évre.

Mexikóban szilveszter estéjén nem mindegy, hogy milyen színű alsóneműt viselnek a nők Forrás: Shutterstock

Meglepő régi magyar karácsonyi hagyományok

A karácsonyt ma már szépen feldíszített fa és a szentestei töltött káposzta nélkül el se tudjuk képzelni. Ám régen teljesen másként nézett ki ez az ünnep. Olyan hagyományokat mutatunk, melyeket szinte biztos, hogy nem őrzöl.

Észtország

Az észtek az újévi sikereket különös módon biztosítják. Január elsején hétszer, kilencszer vagy tizenkétszer esznek.

Az észtek január elsején hétszer, kilencszer vagy tizenkétszer esznek Forrás: Shutterstock

Oroszország

Az egyik legnépszerűbb orosz újévi hagyomány az, amikor az éjfélhez közeledve az újévi kívánságukat az emberek felírják egy cetlire, majd elégetik. Ezt a hamut aztán beleteszik egy pohár pezsgőbe és megisszák. A kívánság csak akkor teljesül, ha 00:01-ig elfogy a pohár tartalma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.