Népharag zúdul az anyára, aki zombinak öltöztette egyéves kisfiát

torta zombi születésnap gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zombinak öltöztette egyéves kisfiát születésnapjára és a kezébe egy emberi agy formájú tortát adott: az anyukát tette miatt most szinte szétszedi az internet népe.

Amy Gerbert igazán különlegessé szerette volna tenni kisfia első születésnapját. Épp ezért eszébe jutott az az ötlet, hogy gyermekét zombinak öltözteti és a kezébe ad egy élethű emberi agyat ábrázoló tortát, amit aztán kedvére szétszedhet és elmajszolhat. A nagy eseményhez természetesen profi fotóst is felkért, Amanda Queen pedig örömmel el is készítette a képeket.

Azóta rengetegen felháborodtak az ötleten és édesanyák haragja zúdul Amy-re. Még egy Facebook csoportból is kitiltották őt, ugyanis úgy vélik, gusztustalan és undorító, amit tett.

Az ausztrál nő nem érti a kiakadást, szerinte semmi baj nincs a képekkel.

A Metro azt írja, a kisfiú egyébként majdnem meghalt a születésekor, 12 percet kellett várni arra, hogy végre felsírjon. Édesanyja bevallása szerint ez maga volt a rémálom, de a kis Phoniex már akkor megmutatta, hogy egy igazi harcos.

Lilu tetováltatott: fotót is mutatott rólahttp://www.life.hu/sztarok/20180308-lilu-tetovaltatott-fotot-is-mutatott-rola.htmlEgy kokesi babát tetováltatott a karjára Lilu, fotót is mutatott róla. TV + SztárokOrigoGyerekkori fotót osztott meg magáról Varga Izahttp://www.life.hu/sztarok/20180308-gyerekkori-fotot-osztott-meg-magarol-varga-iza-edesapa.htmlÚgy tűnik, nosztalgiázni támadt kedve Varga Izának, aki a közösségi oldalán egy gyerekkori fotót osztott meg magáról. TV + Sztárok--Berki Krisztián és párja, Katona Renáta gyereket szeretnénekhttp://www.life.hu/sztarok/20180308-berki-krisztian-es-parja-katona-renata-gyereket-szeretnenek.htmlÚgy tűnik, Berki Krisztián és Katona Renáta nagyon megtalálták a közös hangot: alig vannak együtt néhány hete, máris gyereket akarnak. TV + Sztárok--Katinka nagypapája, Bakos László szerint Shane és az úszónő ki fognak békülnihttp://www.life.hu/sztarok/20180308-katinka-nagypapaja-bakos-laszlo-szerint-shane-es-az-uszono-ki-fognak-bekulni.htmlKatinka és Shane kapcsolata jó pár hónapja megromlott, azóta nem is mutatkozott javulás közöttük, de Katinka nagypapája reménykedik, szerinte a fiataloknak sikerült megoldaniuk a problémát. TV + SztárokMég az idén összeházasodnak: az esküvőt tervezi Berki Krisztián és Katona Renátahttp://www.life.hu/sztarok/20180308-meg-az-iden-osszehazasodnak-az-eskuvot-tervezi-berki-krisztian-es-katona-renata.htmlAkkora a szerelem Berki Krisztiánnál és Katona Renátánál, hogy még idén össze is házasodnak. Ami Hódi Pamelának nem sikerült, azt Mazsi pár hónap altt véghez viszi!TV + Sztárok--4 éve húzódik Tommyboy válásahttp://www.life.hu/sztarok/20180307-4-eve-huzodik-tommyboy-valasa-valovilag.htmlTommyboy, a ValóVilág 3. szériájának szereplője 4 éve képtelen elválni a feleségétől, nem tudnak megegyezni a vagyon elosztásán. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.