Csobot Adél a család segítségét kérte a születendő baba nevének kiválasztásához

Forrás: Instagram/Csobot Adél -
anyaság Csobot Adél Istenes Nátán Istenes László terhesség Istenes Bence család várandós szülők gyermek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csobot Adél és Istenes Bence már második gyermeküket várják. Mint kiderült: Nátán kistestvére is fiú lesz. A névválasztáshoz a család segítségét kérték, de mindenképp nemzetközi nevet szeretnének. 

Apósa, Istenes László interjúvolta meg Csobot Adélt a Mokkában arról, hogyan éli meg második várandósságát. Mint kiderül: másodjára is kisfiúnak adhat majd életet. A pár mindig is azt szerette volna, ha gyermekeik között kevés lesz a korkülönbség, ez sikerült is nekik, ám azt hitték, második gyermekük már kislány lesz, így főként lány nevekkel készültek.

Egy babaváró bulin tudta meg a család is és ők is, hogy kisfiúnak ad majd életet a 12 hetes terhes énekesnő. Erről előtte csak Istenes Bences édesanyja és Adél édesanyja tudtak. Istenes László az interjú közben azt is elárulta, mindenkinek olyan színű ruhában kellett megjelennie a bulin, amilyen nemű kisdedre számít, így ő rózsaszín inget vett fel, és 3 lány névvel is készült. Adél ugyanis a családtagok segítségét kérte a névválasztáshoz. Egy tablót készített elő, amelyre mindenki felcsipeszelhette azt a nevet, amilyen néven a jövőben szólítani szeretné második gyermeküket. Azt mondja: sok jó ötletet kaptak, de Nátánhoz hasonlóan mindenképp nemzetközi nevet szeretnének adni második kisfiuknak is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.