Anthea Ring 80 év után talált rá szüleire: egy bokor alatt hagyták csecsemőként

Forrás: NORTHFOTO/Shoreham Herald / SWNS.com/Shoreham Herald / Swns.Com -
bokor szülő család elhagyatott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy bokor alatt, sírva találtak rá a féléves Antheára, a szülei személyazonosságát azonban akkor nem sikerült kideríteni. A nő felnőttként kezdett származása kutatásába, 35 év keresés után derült fény igazi szülei kilétére.

Anthea Ringre egy szederbokorban találtak rá 1937. augusztus 26-án a sussexi South Downs-ban, amikor még csak féléves volt. Rózsaszín ruhát viselt, a kezeit pedig karcolások borították. Sírására figyeltek fel a megtalálói, akik később be is fogadták a kislányt, ugyanis hiába tettek meg minden erőfeszítést arra, hogy megtalálják a gyermek szüleit, nem sikerült a nyomukra bukkanniuk. A Surrey család sajátjaként nevelte a gyermeket, Anthea pedig 25 éves koráig semmit nem tudott megtalálásának körülményeiről.

Anthea Ring kezében egy őt ábrázoló gyermekkori fotóval Forrás: NORTHFOTO/Shoreham Herald / SWNS.com/Shoreham Herald / Swns.Com

Akkor azonban mindenre fény derült, és a most 80 éves Anthea az elmúlt 35 évben mindent megtett azért, hogy fényt derítsen származására, végül sikerült megtalálnia felmenőit. Egy DNS-teszt segítségével tudták szűkíteni a kört, míg ki nem derült, hogy apja egy Írországi család sarja. A hat Coyne fiútestvér közül azonban egy darabig nem tudták pontos megmondani, hogy melyik lehet az apja, míg rá nem találtak egy régi levélre, ami bebizonyította, hogy Peter Coyon volt az. 2016-ban anyja kilétére is sikerült fényt deríteni egy családtörténeti detektívnek köszönhetően.

Így reagált Horváth Éva kisfia a hidegre: cuki fotóhttp://www.life.hu/csalad/20180319-igy-reagalt-horvath-eva-kisfia-a-hidegre-cuki-foto.htmlÚgy tűnik, nem a tél lesz a kedvenc évszakja Horváth Éva tündéri kisfiának, legalábbis erről árulkodik a csinos sztáranyuka friss fotója. CsaládOrigoGordon Ramsayről adna ki leleplező könyvet az apósahttp://www.life.hu/csalad/20180319-gordon-ramsayrol-adna-ki-leleplezo-konyvet-az-aposa.htmlNem titok, hogy Gordon Ramsay és apósa között nem felhőtlen a viszony, hiszen a séf miatt került börtönbe a férfi. Szabadulása után a sértett Chris Hutcheson arra készül, hogy leleplezi Gordon viselt dolgait egy botránykönyvben. CsaládOrigoTündéri fotót osztott meg kislányáról ÉNB Majahttp://www.life.hu/csalad/20180319-tunderi-fotot-osztott-meg-kislanyarol-enb-maja-cseffalvay-dorka.htmlEgy hónapja látta meg a napvilágot az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárjának, Cséffalvay Dorkának a kislánya. CsaládOrigoBastian Schweinsteigernek és Ana Ivanovicnak megszületett első gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20180319-bastian-schweinsteigernek-es-ana-ivanovicnak-megszuletett-elso-gyermeke.htmlBastian Schweinsteigernek közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett Ana Ivanovic-csal első közös gyermeke. A kisfiú neve egyelőre még nem derült ki. Család--Liptai Claudia lánya, Panka aranyérmet szerzett a gimnasztika versenyenhttp://www.life.hu/csalad/20180319-liptai-claudia-lanya-panka-aranyermet-szerzett-a-gimnasztika-versenyen.htmlLiptai Claudia nagyon büszke lehet 12 éves kislányára, Pankára, aki csapattársaival együtt két aranyérmet is hazahozott egy nemzetközi gimnasztika versenyről. CsaládOrigoÍgy táncol Som-Balogh Edina kislánya: videóhttp://www.life.hu/csalad/20180318-igy-tancol-som-balogh-edina-kislanya-video.htmlNagyon élvezi a zenét Som-Balogh Edina kislánya, Lilike. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.