Készülj az anyák napjára! – Kreatív és szívet melengető ajándékötletek

anyák napja ajándék anya ajándék ötletek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden gyermek tudja, hogy május első vasárnapján az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat és szerencsés esetben az üknagymamákat ünnepeljük. Ilyenkor a kisebbek mondókákkal, dalokkal készülnek, a nagyobbak zsebpénzükből apró ajándékokkal lepik meg őket, a már felnőtt gyerekek pedig leggyakrabban virággal kedveskednek. Idén azonban legyen kreatívabb és őszintébb az anyák napja.

A következőkben ugyan csak anyákat említünk, de természetesen a nagyikat, dédiket, üknagyikat is hasonló kedvességekkel lehet levenni a lábukról.

Az óvodáskorú és kisiskolás gyerekek esetén, apának még bizony nagy szerep jut. Ő az, aki előkészíti anya meglepetését és köszöntését. Persze, minden intézményben szerveznek anyák napi miniműsort, de mégiscsak az az igazi, amikor vasárnap reggel családi körben történik meg az anyák ünneplése.

Ez történhet egy finom villásreggelivel, de kaphat például szépen díszített kuponokat is, amit akkor vált be, amikor csak akar:

  • egynapos felmentés a házimunka alól
  • egész estés kimenő a barátnőkkel
  • délutáni szabadfoglalkozás – egyedül a lakásban

A nagyobb gyerkőcök idén ne virággal vagy parfümmel kedveskedjenek, legyenek ennél kreatívabbak. Az anyák a figyelmességet értékelik a leginkább: takarítsanak ki, főzzenek egyedül, vagy apával valami finomat, vagy épp készítsenek fűszertartót.

Ám, ha „vásárolt" ajándékkal szeretnének meglepetést okozni, úgy vegyenek valami teljesen haszontalant, feleslegeset. Az anyák – ha róluk van szó - kevésbé szeretnek költeni olyan dologra, amire egyébként nincs szükségük, csupán megtetszik nekik. Ez az ünnep remek alkalom arra, hogy ilyesmivel lepjék meg a gyerekek őket. Egy cuki pénztárca, egy ékszertartó dobozka, vagy épp egy csillogós kulcstartó biztos sikert arat. Persze, ehhez kell, hogy tudják, mi tetszett az anyukájuknak, de mégsem vették meg maguknak, és ez a figyelem az, ami valódi értékkel ruházza fel az ajándékba adott tárgyat.

A felnőttek vannak talán a legnagyobb bajban az anyák napi meglepetésekkel, pedig nekik van a legegyszerűbb dolguk. Amikor a gyerekek kirepülnek, hirtelen lecsökken az interakciók száma. Tehát a legnagyobb ajándék az anyák számára nem is lehetne más, mint némi minőségi idő gyermekeikkel. Egynapos wellness, közös fodrászlátogatás, múzeumi séta, kávézás vagy csak egy kettesben átbeszélgetett délután.

Látszik tehát, hogy nem kell túlbonyolítani az anyák napját, a figyelmesség, őszinte érdeklődés és kedvesség sokkal többet jelent egy drága ajándéknál, egy sablonos kényszer virágcsokornál pedig minden csak jobb lehet.

Másként szeretem a gyerekeimet, de ettől nem vagyok rossz anyahttp://www.life.hu/csalad/20180419-maskent-szeretem-a-gyerekeimet-de-ettol-nem-vagyok-rossz-anya-gyerekneveles.htmlSokan vélik úgy, hogy egy anyának egyformán kell szeretnie gyermekeit, függetlenül azok nemétől, korától, tehetségétől, természetétől. Azonban lássuk be, ez nem mindig van így. Szinte mindenki tagadja, de a legtöbb anya nem szereti ugyanúgy a gyerekeit. CsaládOrigoEgy béranyaság megható története: saját unokájának adott életet; fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180208-egy-beranyasag-meghato-tortenete-fia-es-menye-gyermeket-hordta-ki.htmlAz anyósra a legtöbben életük megkeserítőjeként tekintenek. Ő az, aki a sztereotípia szerint mindenbe beleszól, megpróbálja saját gyermekét távolról is irányítani, a felé táplált lojalitást a végsőkig kihasználni. Sok friss kapcsolatban és házasságban okoz komoly gondot az anyós viselkedése. Ám most egy olyan szívmelengető történetet hoztunk, melyben a meny és anyós kapcsolata egy életre összefonódott és szorosabb lett, mint azt valaha is hitték volna. CsaládOrigoCsak ártanak azok az anyák, akik feláldozzák magukat az anyaság oltáránhttp://www.life.hu/csalad/20170618-artanak-azok-az-anyak-akik-felaldozzak-magukat-az-anyasag-oltaran.html„Én érted feladtam mindent!" – mondják majd évek múlva azok, akik nem mernek némiképp önzők, tudatosak lenni. Azok, akik fényárban úszó áldozatként élik meg a világ legtermészetesebb szerepét; az anyaságot. Ők azok, akik mindig a gyermek rendelkezésére állnak, akik félredobnak bármit - leginkább önmagukat -, ha a gyerekről van szó. Ismerd meg az anyaság mögé bújó önértékelési gondokkal küzdő nőket és segíts nekik! CsaládThinkstockNincs egyenlőség anya és apa közt, se munka, se család térenhttp://www.life.hu/csalad/20170510-nincs-egyenloseg-anya-es-apa-kozt-munka-csalad.htmlAmikor megjelenik az a bizonyos két csík a terhességi teszten, eszünkbe se jut, hogy mekkora változást hoz ez egy nő életébe. Most nem az anyaság csodálatos mibenlétére gondolunk; egyaránt másként kezelik az édesanyákat a munka- és az otthoni teendők világában. Vajon lehet egyenlő egy anya és egy apa? Egy friss felmérés rávilágít erre. CsaládThinkstockA YouTube a kisgyerekek heroinja; eufóriát és kemény függőséget is okozhathttp://www.life.hu/csalad/20180222-a-youtube-a-kisgyerekek-heroinja-euforiat-es-kemeny-fuggoseget-okozhat.htmlTegyük a szívünkre a kezünket, és úgy mondjuk, hogy soha se adtuk oda a mobilt, vagy a tabletet a gyerek kezébe, hogy ezzel pár perc időhöz jussunk. A YouTube-ra nem kell véres szemmel tekinteni, sok jó dolgot találhat ott magának a gyerkőc, de érdemes figyelmesen követni, hogy mit néz rajta, és nem elsősorban a felnőtt tartalmak miatt. CsaládOrigoA mentálisan erős és kiegyensúlyozott szülők gyereknevelési stratégiáihttp://www.life.hu/csalad/20180109-a-mentalisan-eros-szulok-gyereknevelesi-strategiai.htmlAz életre nevelés nem abból áll, hogy megóvjuk a gyermeket környezetétől, feloldozzuk tettei következményei alól. A mentálisan erős felnőtt tudatos és kiegyensúlyozott. Minden esetben ezt szeretné gyermekének is átadni. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.