Eltűnt gyerekek nyomában: szakértői reakciók

Forrás: Shutterstock -
pszichológus Eltűnt Gyermekek Világnapja rendőrség eltűnt gyerek szakértő kamasz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az eltűnések hátterében sokféle ok húzódhat meg. Lehet, hogy valaki új életet akar kezdeni, de állhat a háttérben öngyilkossági szándék, baleset, esetleg megváltozott egészségügyi állapot. Lehet, hogy az eltűnt személy bűncselekmény elkövetése miatti felelősségre vonás elől menekül, de az is előfordulhat, hogy az ő sérelmére követtek el bűncselekményt. Az eltérő okok ellenére egy valami összeköti ezeket az ügyeket: szinte kivétel nélkül várja haza valaki az eltűntet.

Eltűnt, elrabolt gyermekek - Megelőzhető, vagy csak a szerencsén múlik?

Azt hiszed, hogy a te gyermeked nem menne el egy idegennel? – Lehet, hogy tévedsz, ez pedig akár az életébe is kerülhet. Évente több mint 100 gyermek tűnik el nyomtalanul. Elszöktek, elrabolták őket, tragédia áldozatai lettek? Ezekre a kérdésekre csak nagyon ritkán kapunk választ. Mi az, amit szülőként megtehetünk gyermekeink védelmében?

Az eltűnési ügyek felgöngyölítésében komoly segítséget jelenthet a közösségi média és az emberi összefogás.

Az Eltűnt emberekért közösség öt éve van jelen a Facebookon, hogy segítséget nyújtson az eltűnt személyek megtalálásában. Mára több, mint 80.000 követőjük van, tagjaik száma folyamatosan bővül. Két platformon, összesen heten dolgoznak. A munkáját mindenki önkéntesként, szívből végzi. Az oldal egyik munkatársa, Csordás Melinda mesélt kétségbeesett családtagokról, az eltűnések okairól és az előkerülési statisztikákról.

Sok kétségbeesett szülő önmagát okolja Forrás: Shutterstock

Melinda tapasztalatai alapján az eltűnések legfőbb okaként az emberek – szülő-gyerek, barát, testvér - közötti akadozó kommunikáció, valamint ennek hiánya emelhető ki.

Lássuk most, hogy maga a rendőrség hogyan is nyilatkozik a témáról.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2017-es adatai szerint az eltűnés miatt elrendelt körözések száma gyermekkorúak esetében 3117, fiatalkorúak esetében pedig 15907 volt. Ez az ijesztően magas szám azonban nem azonos az eltűntek számával. Kiskorúak esetében a körözések magas számát jellemzően a gondozási helyükről engedély nélkül távozott vagy oda az előírt időben vissza nem térő kiskorúak száma eredményezi. Előfordul, hogy egy kiskorú egy évben akár több alkalommal is engedély nélkül távozik a kijelölt gondozási helyéről – így ahányszor megszökik az illető, az annyi körözés elrendelését jelenti.

Egy kiskorú egy évben akár több alkalommal is megszökik a kijelölt gondozási helyéről Forrás: Shutterstock

Az eltűnt kiskorúak mintegy 30 százaléka a bejelentés megtétele után 1 napon belül, újabb 30 százaléka a bejelentés után egy héten belül, míg 35 százaléka 1 hónapon belül előkerül. A fennmaradó 5 százalékba tartoznak azok, akiknek a hatóság vélelmezi a tartózkodási helyét, csak egyéb okból nehézkes a felkutatásuk (például külföldön tartózkodnak, bújtatják).

Az ORFK sajtóosztálya, Melinda véleményével egyező álláspontot képvisel és kiemeli, hogy a gyermekek eltűnésének megelőzésében kiemelkedően fontos a szülő és gyermeke közötti bizalmi kapcsolat. Nagy figyelmet kell fordítani a gyermekek meghallgatására, a velük való rendszeres kommunikációra. Ez a kialakult kapcsolat a kamasszá válás időszakában különösen fontos, amikor a gyermekek igyekeznek a szülői kontroll alól kivonni magukat és dominánssá válhat a kortárs csoportok hatása.

A családi élet és az eltűnések közötti összefüggésekkel a cikk folytatásában, szekértőnk segítségével foglalkozunk. Lapozz!

A témával kapcsolatban Csernák Krisztina pszichológust, a Life.hu szakértőjét kérdeztük.

Először is különbséget kell tennünk szándékos és nem szándékos eltűnés között. Mi áll a szándékos eltűnések hátterében?

Statisztikai adatok szerint ma Magyarországon az eltűnt gyermekek 85%-a intézetből, a fennmaradó 15% pedig családból tűnik el. Az intézetekből eltűnt gyermekek nagy része szándékosan szökik el, és többnyire pár órán, napon belül megkerül. Javarészt származási családjukhoz szöknek haza, oda, ahonnan a hatóságok kiemelték őket. Mások kortársakkal bandáznak és esetenként bűncselekményeket is elkövetnek. Harmadrészt a gyanútlan, intézetben nevelkedő lányokat jobb életet ígérve elcsábítják, és szexmunkára kényszerítik.

A családból eltűnt gyermekek esetében a konfliktuózus családi légkör, a rossz egzisztenciális körülmények adhatják a fő alapot.

Sok esetben intézetben nevelkedő lányokat jobb életet ígérve szexmunkára kényszerítik Forrás: Shutterstock

Egyértelműen a családban kell keresnünk az okokat?

Az eltűnések hátterének megértésénél valóban érdemes segítségül hívnunk a családot. A pszichológia transzgenerációs hatásnak nevezi azokat a viselkedési mintákat, melyeket felmenőinktől örököltünk. Sok eltűnt gyermek esetében már ennek következtében alapvető sérülések történtek: a szülő például maga is szerhasználó, összeütközésbe kerül a hatóságokkal, elhanyagolja gyermekét, így az később maga is fogékonnyá válik a hasonló életmódra.

Léteznek azonban rendezett, jól szituált családok is, ahonnan mégis elszöknek a gyermekek. Ezen családok „zárt" struktúrával rendelkeznek: kifelé rendben lévőnek mutatkoznak, de belül érzelmi problémák vannak jelen.

Hogyan építhetnek ki a szülők olyan bizalmas légkört a gyerekükkel, hogy az bátran merjen hozzájuk fordulni, ha problémája van?

Az első életévek a legmeghatározóbbak! Szülőként nem mindegy, mennyi időt és energiát „teszünk bele" az első három évbe.

A bizalmi légkör megteremtése és biztosítása később is létfontosságú.

Töltsünk minél több minőségi időt a gyerekkel és válasszunk olyan elfoglaltságokat, melyek pro-kontra örömet okoznak. Ha megvan a bizalmi légkör, könnyebben beszél az őt érintő érzésekről, történésekről is. Tudatosítsuk benne: mindenki hibázhat. Ha volt is egy rosszabb lépése, nyugodtan beszélhet róla, ugyanakkor a rá háruló következményeket viselnie kell, de az ügyek elrendezésében szülőként álljunk mellette. Sok gyermek a következményfélelem miatt szökik el!

Előfordul, hogy látszólag rendben lévő, jól szituált családokból is szöknek el gyermekek Forrás: Shutterstock

Hogyan kommunikálják a szülők a szökést a gyerek felé, miután előkerült a gyerek?

Mivel az elszökés mind a gyermek, mind a szülő számára felfokozott érzelmi állapot, hazakerüléskor a higgadtságnak, a szélsőségek mellőzésének nagy jelentősége van. Az érzelmek lecsengése után jó, ha az okok feltárása minél hamarabb megkezdődik. A következő lépés annak megértése, mit élt át a gyermek és a szülő az eltűnés kapcsán. Végezetül a következmények felgöngyölése (pl. anyagi kár, hatósági tárgyalások) történjék meg.

Az eltűnések másik csoportjába tartoznak azok az esetek, amikor a gyerekek nem szándékosan tűnnek el, hanem például valamilyen bűncselekmény áldozatává válnak. A kamaszok aggasztóan sok időt töltenek a világhálón. Milyen veszélyeket rejt ez magában?

A világháló, azon belül a közösségi háló torz képet mutat. Mindenki a legelőnyösebb formáját közvetíti. Mindez a gyermekek számára különösen nagy veszélyeket rejt: elhiszik, hogy a másik makulátlan, sikeres, gazdag, boldog. Egyfajta irigység, versengés is belép, és mert ő is szeretné tartani azt a „színvonalat", amit a kortárs képvisel, lopásokba és egyéb deviáns cselekményekbe sodródhat.

A közösségi háló mindazonáltal a határokat is fellazítja. A fiatalok szexualitáshoz való viszonya alapjaiban torzul: azt hiszik, normális, ha mindent megmutatnak. Ez viszont a bullying jelenségéhez (kortárs zaklatás, bántalmazás) is vezethet, amire szintén az elszökés gondolata lehet a megoldás a serdülő számára.

Mit javasoljunk a gyerekünknek, hogyan védje meg magát?

Félelemkeltés helyett létfontosságú a sok-sok beszélgetés, és annak feltárása, hogy a közösségi háló nem a valóság! Itt is fontos a szülői minta: mit és mennyit böngészik ő maga. Állapodjanak meg a határokban: mik azok a tartalmak, melyeket megnézhet, s mik azok, melyeket megoszthat magáról a gyermek. Másrészt éljünk át közösen minél több olyan szituációt, ahol nincs a kézben telefon.

Az internet, azon belül a közösségi háló torz képet mutat, mindez a gyermekek számára különösen nagy veszélyeket rejt Forrás: Shutterstock

Vannak olyan esetek, amikor a szülők hiába várják haza gyermeküket. Hogyan lehet feldolgozni egy gyerek eltűnését?

Magyarországon évente 50-100 gyermek tűnik el hosszabb időre, vagy véglegesen. Akiknek holtan találják meg a gyermekét, a gyász természetes, összetett állapotát élik meg. Mivel a haláleset váratlanul és rendkívüli módon történt, a trauma-, és gyászfeldolgozásban érdemes szakember segítségét kérni. A szülőket ilyenkor különösen kínozza az önvád, az önhibáztatás, a „hogyan csinálhattam volna másképp?" érzése.

Ha a gyermek évek múltán sem kerül elő, de haláláról sincs bizonyíték: egyfajta elhúzódó gyászfolyamat következik be.

A szülőkben a reménykedés – kétségbeesés váltakozik, kapcsolataik beszűkülhetnek, hisz mindent a gyermek keresésének rendelnek alá. A krónikus gyász ismérvei: a gyermek szobáját, holmijait évek múltán is érintetlenül hagyják, étkezéskor megterítenek neki. Ez esetben elengedhetetlen szakember bevonása.

„48 órás kihívás” miatt tűnnek el nyomtalanul a fiatalok – Újabb Facebook Challengehttp://www.life.hu/csalad/20171021--48-oras-kihivas-nyomtalanul-eltunnek-a-fiatalok-orult-facebook-challenge.htmlA „48 órás kihívás" egy igen labilis korosztályt céloz meg, a 14 évnél fiatalabbakat. Döbbenet, hogy számukra szüleik és barátaik érzései sem számítanak, egyszerűen csak gyűjtik az aggódó posztokat és részvétlájkokat. Korábban már írtunk a forró vizes challenge-ről, amely életet is követelt. Ez az új, Nyugat-Európában már népszerű kihívás talán még veszélyesebb. CsaládOrigo4 megdöbbentő gyermekgyilkosság - Már a barátokban sem lehet bízni (18+)http://www.life.hu/csalad/20170518-hihetetlen-gyermekgyilkossagok-mar-a-baratokban-sem-lehet-bizni.htmlAz idegen bébiszitter helyett sok szülő bízza inkább gyermekét egy közeli barátra vagy egy számára megbízhatónak ítélt ismerősre. Azt gondolják, így nyugodtak lehetnek, hisz a legjobb barátnő, aki maga is anya, egész biztos úgy vigyáz majd rá, mint a sajátjára. Az alábbi esetekben, sajnos tévedtek. CsaládOrigoA mentálisan erős és kiegyensúlyozott szülők gyereknevelési stratégiáihttp://www.life.hu/csalad/20180109-a-mentalisan-eros-szulok-gyereknevelesi-strategiai.htmlAz életre nevelés nem abból áll, hogy megóvjuk a gyermeket környezetétől, feloldozzuk tettei következményei alól. A mentálisan erős felnőtt tudatos és kiegyensúlyozott. Minden esetben ezt szeretné gyermekének is átadni. CsaládOrigoEltűnt gyerekek, akik csodával határos módon évek múltán előkerültekhttp://www.life.hu/csalad/20170426-elveszett-gyerekek-akik-csodaval-hataros-modon-evek-multan-elokerultek.htmlKorábban már többször is foglalkoztunk eltűnt gyerekek eseteivel. Egy interjúban Brandl Csilla alezredes asszonnyal beszélgettünk arról, miként kezelik idehaza az eltűnéseket, egy másik cikkben pedig öt olyan felkavaró gyermekeltűnési ügyet mutattunk be, amit a mai napig nem tudtak megoldani. Most viszont jöjjön néhány reménysugárt jelentő eset: ha hosszú évekbe tellett is, az alábbi eltűnt gyerekek végül szerencsésen hazakerültek. Család--Ne sétálj éjszaka egyedül az utcán; hívd a Hazakísérő Telefont! – Interjúhttp://www.life.hu/csalad/20180224-ne-setalj-ejszaka-egyedul-az-utcan-hivd-a-hazakisero-telefont-interju-molnar-csiki-maren.htmlTe is jártál már úgy, hogy éjjel, a kihalt utcán egyedül kellett sétálnod? Buliból, az esti műszakból hazafelé, esetleg egy kies parkolóban, parkban az autódig. Ilyenkor mindenki nagyobb biztonságban érzi magát, ha van vele valaki, még akkor is, ha az a személy csupán a telefon másik végén kíséri. Hogy mi is ennek a gyakorlati haszna, és mit jelent a Hazakísérő Telefon szolgáltatás, arról Molnár-Csiki Marent kérdeztük. CsaládOrigoMadeleine McCann szülei a kislány eltűnésének 11. évfordulójára emlékeztek a Facebookonhttp://www.life.hu/csalad/20180503-madeleine-mccann-szulei-a-kislany-eltunesenek-11-evfordulojara-emlekeztek.htmlMadeleine McCann szülei szívszorító üzenetet tettek közzé a kislányuk eltűnésének 11. évfordulóján. A szülők leszögezték, a keresés folytatódik, és mindent megtesznek azért, hogy megtalálják a gyermeküket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.