Hivatalosan is elvált Kovács Patrícia és Gusztos Péter

"Forrás: Vizslafotózás " -
válás Kovács Patrícia Gusztos Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csaknem egy évvel ezelőtt jelentette be Kovács Patrícia és Gusztos Péter, hogy külön utakon folytatják az életüket, és 9 év után elválnak egymástól. Mára hivatalosan is lezárták a házasságukat. 

Kovács Patrícia és Gusztos Péter majdnem egy évvel ezelőtt jelentették be, hogy házasságukat nem folytatják tovább. Kiderült, hogy a pár eltávolodott egymástól, Gusztos Péter pedig megcsalta feleségét. Mindettől függetlenül barátságban és tiszteletben váltak el egymástól, most már hivatalosan is. Ez nem csak az ő érdekük volt, hanem közös lányuké, Hannáé is.

Kovács Patrícia és Gusztos Péter hivatalosan is elváltak "Forrás: Vizslafotózás "

Nyilván Hanna is észleli a változást, a szétköltözést, de a konfliktusunkból semmit nem kapott,


„Az, hogy mi a szülei vagyunk és szeretjük, egy csapatként létezünk Hanna életében, nem változott. Ez biztonságot ad neki, teljesen kiegyensúlyozottak vagyunk így mindhármanBorsnak

Marsi Anikó autóbalesetet szenvedett:a vétkes sofőr elhajtotthttp://www.life.hu/sztarok/20180531-marsi-aniko-autobalesetet-szenvedett-a-vetkes-sofor-elhajtott.htmlMarsi Anikó munkába menet ütközött össze egy busszal, de nem ő volt a hibás: egy harmadik kocsi miatt történt a baleset, de a vétkes sofőr elhajtott a helyszínről. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoSütő Enikő elárulta, mi történt Fenyő János családjával: elmenekültek az országbólhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-suto-eniko-elarulta-mi-tortent-fenyo-janos-csaladjaval-elmenekultek-az-orszagbol.htmlSütő Enikő nagyon jó kapcsolatot ápolt Fenyő Jánossal és a médiamogul feleségével is. A modell elárulta, mi történt velük azután, hogy az üzletembert brutálisan meggyilkolták. TV + Sztárok--Állítják: több úszólánnyal is viszonya lehetett Shane Tusupnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-allitjak-tobb-uszolannyal-is-viszonya-lehetett-shane-tusupnak-ezert-sokallt-be-hosszu-katinka.htmlA múlt héten robbant a bomba: tényleg évet ért Hosszú Katinka és Shane Tusup házassága. Előbb az úszónó jelentette be, hogy házasságukat nem tudják rendbehozni, majd Tusup tett közzé nyílt levelet, amelyben azt állítja, felesége megcsalta úszótársával, Dudás Dániellel. Néhány nap múlva már arról is lehetett olvasni, hogy Shane egyrészt durván bánt Katinkával, másrészt ő is kikacsintott a kapcsolatból és egy úszóedzővel volt viszonya, amire felesége rájott. TV + SztárokOrigoRégóta gyengéd érzelmeket táplálhatott Hosszú Katinka iránt Dudás Dánielhttp://www.life.hu/sztarok/20180531-regota-gyenged-erzelmeket-taplalhatott-hosszu-katinka-irant-dudas-daniel-uszo.htmlAhogy írtunk róla, Dudás Dániel kapott hideget-meleget, amikor kiderült: összejött Hosszú Katinkával. Az úszót közösségi oldalain is támadták: mára azonban eltávolította a gyalázkodó kommenteket. TV + SztárokOrigoNem Harry herceg volt az utolsó királyi agglegény, marad még néhányhttp://www.life.hu/sztarok/20180530-nem-harry-herceg-volt-az-utolso-kiralyi-agglegeny-marad-meg-nehany.htmlSokaknak könny szökött a szemébe, hiszen azt hitték, hogy az utolsó királyi agglegény is elkelt, amikor Harry herceg feleségül vette Meghan Markle-t. Ez azonban egyáltalán nincs így. Íme néhány sármos királyi agglegény, akik közül még lehet válogatni.TV + Sztárok--Lola bulizós időszakáról mesélt: két évre nem emlékszik az életébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180530-lola-bulizos-idoszakarol-meselt-ket-evre-nem-emlekszik-az-eletebol.htmlKi sem nézték volna az emberek Lolából, hogy volt egy olyan időszaka, amikor rengeteget bulizott. Két évig masszívan járta az éjszakai szórakozóhelyeket, abból a korszakból nem sok mindenre emlékszik. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.