Hiába próbálkoznak, egyelőre nem jön össze a baba Balázs Andiéknak

Balázs Andrea baba gyermekáldás babaprojekt gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs Andi őszintén vallott arról, hogy a párjával hiába szeretnének régóta gyermeket, egyelőre nem jön nekik össze a baba.

A Kasszás Erzsiként híressé vált Balázs Andi, akit mostanában hétről hétre láthatnak a tévénézők A Nagy Duett című műsorban, a Lokálnak árulta el, hogy párjával, Gáborral, akivel 16 éve egy párt alkotnak, már nagyon vágynak egy kisbabára, de sajnos eddig nem jött össze nekik a gyermekáldás.

Évek óta jöhetne a kis lurkó, mert régóta próbálkozunk, de eddig nem jött össze. Egyikünknél sincs akadálya annak, hogy megfoganjon a kicsi. Ennek ellenére én mindezt azzal magyarázom, hogy a mi gyerekünk lelke még nem döntött úgy, hogy jönni szeretne. Egy felhőről figyel minket, és ha az idő megfelelő lesz neki is, akkor jönni fog. Ha pedig így lesz, nem érdekel majd a karrierem, bármit feladnék, hogy anya lehessek. Nem görcsölünk rá, de nagyon várjuk már, mert azt gondolom, hogy bár mi ketten is elég kerek egészet alkotunk, egy babával tökéletesebb lenne a világunk" – árulta el a színésznő.

Balázs Andi már nagyon szeretne babázni Forrás: Instagram/Balázs Andi

9 tévhit - Ne higgy el mindent a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban!http://www.life.hu/csalad/20180512-9-tevhit-mitosz-a-terhesseggel-es-a-szulessel-kapcsolatban.htmlA babavárás csodás időszakát gyakran megzavarják azok az alapból igaznak vélt dolgok, melyeknek szinte semmi alapjuk sincs. Korábban már írtunk a szülés elhallgatott oldaláról, most következzen kilenc tévhit, melyről lerántjuk a leplet. CsaládOrigoRákóczi Feri és felesége, Judit fontolgatják az örökbefogadásthttp://www.life.hu/csalad/20180601-rakoczi-feri-es-felesege-judit-fontolgatjak-az-orokbefogadast.htmlA rádiós, Rákóczi Feri és felesége, Judit még most is olyan szerelmesek egymásba, mint kapcsolatuk elején. Két gyermekük, Panna és Soma teszi teljessé mindennapjaikat, de lehet, hogy vállalnának még gyermeket. Család--Elárulta születendő gyermekük nemét Rácz Gergőhttp://www.life.hu/csalad/20180601-elarulta-szuletendo-gyermeke-nemet-racz-gergo.htmlRácz Gergő elárulta születendő gyermeke nemét: feleségével, Beával kislányt várnak. CsaládOrigoSerbán Attila és Munkácsy Kata megmutatták kislányukat, Hankáthttp://www.life.hu/csalad/20180601-serban-attila-es-munkacsy-kata-megmutattak-kislanyukat-hankat.htmlElső születésnapját ünnepelte Hanka, Serbán Attila színművész és Munkácsy Kata kislánya. Ebből az alkalomból a nyilvánosságnak is megmutatták a csöppséget. CsaládOrigoÉrkezik a 21. gyermek Nagy-Britannia legnagyobb családjábahttp://www.life.hu/csalad/20180530-erkezik-a-21-gyermek-nagy-britannia-legnagyobb-csaladjaba.htmlÉrkezik a 21. gyermek Nagy-Britannia legnagyobb családjába. CsaládOrigoMáris jóképű Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones fia, Dylan Michael Douglas: fotóhttp://www.life.hu/csalad/20180529-maris-jokepu-michael-douglas-es-catherine-zeta-jones-fia-dylan-michael-douglas.htmlMichael Douglas és Catherine Zeta-Jones 17 éves fia, Dylan szalagavatója alkalmából pózolt közös fotón szüleivel: máris látzik, milyen helyes férfi lesz belőle! Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.