Rákóczi Feri és felesége, Judit fontolgatják az örökbefogadást

forrás: Life.hu -
örökbefogadás gyermekvállalás feleség család gyermek Rákóczi Feri
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rádiós, Rákóczi Feri és felesége, Judit még most is olyan szerelmesek egymásba, mint kapcsolatuk elején. Két gyermekük, Panna és Soma teszi teljessé mindennapjaikat, de lehet, hogy vállalnának még gyermeket. 

Rákóczi Feri és felesége, Judit kapcsolatuk elején úgy gondolták, négy gyermekig meg sem állnak. Most 11 éve házasok és még mindig olyan szerelmesek egymásba mint a legelején. Két gyermekük van, Panna és Soma, ám gondolkodnak rajta, hogy bővítsék a családot.

"Mindig is az a kép élt bennem, hogy négy gyerekig meg sem állunk. Míg bennem tombolt ez a vágy, Judit egyre távolabb került tőle. Most újrakezdeni nem lenne könnyű, hiszen egy kisbaba merőben felbolygatja egy család életét" - mondta a Best magazinnak Rákóczi Feri.

Rákóczi Feriék fontolgatják a családbővítést Forrás: Facebook/Best Magazin

Felesége hozzátette: "Egyébként az örökbefogadás is megfordult a fejünkben, abszolút benne van a pakliban, sokat gondolkodtunk róla. Imádtam a terhesség minden pillanatát, de lehet, hogy már nem élném át még egyszer. Mindenki kisbabát akar, ám egy három-négyéves picinek is örülne az ember. Nem akarunk elzárkózni ettől sem. Én hiszek abban, hogy ha tényleg ez a mi utunk, akkor ennek kell beteljesülnie."

9 tévhit - Ne higgy el mindent a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban!http://www.life.hu/csalad/20180512-9-tevhit-mitosz-a-terhesseggel-es-a-szulessel-kapcsolatban.htmlA babavárás csodás időszakát gyakran megzavarják azok az alapból igaznak vélt dolgok, melyeknek szinte semmi alapjuk sincs. Korábban már írtunk a szülés elhallgatott oldaláról, most következzen kilenc tévhit, melyről lerántjuk a leplet. CsaládOrigoHorváth Tamás GYES-re is elmenne, ha gyermeke születikhttp://www.life.hu/csalad/20180601-horvath-tamas-gyesre-is-elmenni-ha-gyermeke-szuletik.htmlA Nagy Duett versenyzője, Horváth Tamás már a családtervezést fontolgatja párjával, azt is elárulta, hogy ha megszületik a kicsi, kész arra, hogy több időt töltsön otthon. CsaládOrigoSerbán Attila és Munkácsy Kata megmutatták kislányukat, Hankáthttp://www.life.hu/csalad/20180601-serban-attila-es-munkacsy-kata-megmutattak-kislanyukat-hankat.htmlElső születésnapját ünnepelte Hanka, Serbán Attila színművész és Munkácsy Kata kislánya. Ebből az alkalomból a nyilvánosságnak is megmutatták a csöppséget. CsaládOrigoÉvek óta tervezte a babát a férjével az 54 éves Brigitte Nielsenhttp://www.life.hu/csalad/20180601-evek-ota-tervezte-a-babat-a-ferjevel-brigitte-nielsen.htmlKiderült, hogy az ötödik gyermekével várandós 54 éves Brigitte Nielsen férjével már évek óta gyermekvállaláson gondolkodott. Család--Anyának lenni nem is olyan egyszerű: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180522-anyanak-lenni-nem-egyszeru-fotok.htmlElőfordul, hogy elfelejtjük, milyen összetett szerep is az anyaság. Számtalan nehéz és teljes embert kívánó megpróbáltatás vár ránk, miközben fáradtak vagyunk, és nem vágyunk másra, csak 5 perc magányra a vécén ülve. CsaládOrigoMagyar sztárok, akiknek a vártnál korábban érkezett a gyermekükhttp://www.life.hu/csalad/20180521--magyar-sztarok-akiknek-koraszulott-babajuk-szuletett.htmlA koraszülés ma már szinte „népbetegségnek" számít hazánkban. Minden tízedik baba érkezik a várandósság 37. betöltött hete előtt. Egy koraszülött csecsemőnél nem csupán a kis súly, hanem a szervi fejletlenség, az esetleges oxigénhiány is problémát okozhat. A koraszülés nem kerüli el a magyar sztárokat sem, mutatjuk, kiknek született idő előtt a gyermeke. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.