Samantha McConnell ikrei három év különbséggel születtek meg

Forrás: Samantha McConnell -
ikrek Születés szülés gyerekek család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egyedülálló édesanya, Samantha McConell ikrei három év különbséggel születtek meg a lombikprogramnak köszönhetően. Vagyonokat költött arra, hogy teherbe essen, ma már nem tudná elképzelni életét a gyerekek nélkül.

Egy vagyont költött arra az egyedülálló édesanya, Samantha McConnell, hogy teherbe eshessen. A most 46 éves nő mintegy 12 ezer fontot, azaz 4,7 millió forintot fizetett ki termékenységi kezelésekre, de végre teljesült az álma, anya lett.

A nő ma már kétgyermekes édesanya, ikrek boldog anyukája, akik három év különbséggel születtek meg. Samantha azt mondja, hogy Grace és Rory között olyan erős kapocs van, mintha együtt fejlődtek volna az anyaméhben. Mindketten ugyanabból a megtermékenyítésből származnak, ám Rory 3 évet várt lefagyasztva.

Samantha McConnell ikrei három év különbséggel születtek meg Forrás: Samantha McConnell

"Nagyon szerencsés vagyok, hogy ez így működött nálam" - mondta a The Sunnak az édesanya. "Ugyanolyan huncut mosolyuk van és ugyanolyan lobbanékony a természetük, nagyon közel állnak egymáshoz" - folytatta Samantha McConnel, aki már nem tudná elképzelni életét a gyermekei nélkül.

"Nincs értelme"- Egy tanár véleménye a szóbeli érettségirőlhttp://www.life.hu/csalad/20180523--egy-tanar-velemenye-a-szobeli-erettsegi-vizsgakrol.htmlMár csak pár nap és megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák. Ez azonban nem csupán a diákokat „gondolkodtatja" el. Egy tanár - aki évek óta vesz részt a szóbeli érettségiken – a Life.hu olvasóinak elmondja a véleményét, sőt. Meg fogsz lepődni azon, amin változtatna! CsaládOrigoDeanna Carson szexuálterapeuta szerint beleegyezést kell kérni a babáktól pelenkacsere előtthttp://www.life.hu/csalad/20180603-szexualterapeuta-szerint-beleegyezest-kell-kerni-a-babaktol-pelenkacsere-elott.htmlDeanna Carson szexuálterapeuta javaslata szerint a szülőknek peluscsere előtt beleegyezést kell kérniük gyermeküktől. Család--Pedagógusnapi helyzetjelentés a magyar iskolákrólhttp://www.life.hu/csalad/20180523-pedagogusnapi-helyzetjelentes-a-magyar-iskolakrol-tanarokrol.htmlJúnius első vasárnapján a pedagógusokat köszöntik. Mármint elméletileg. A gyakorlatban viszont nem olyan magától értetődő a köszönet és a hála. Ennek több oka is lehet. CsaládOrigoÍgy mentheted meg a házasságodat; nézzetek együtt filmet!http://www.life.hu/csalad/20180522-mentsd-meg-a-hazassagodat-filmekkel-parterapia-krizis.htmlA filmek nem csupán könnyed szórakozást ígérhetnek, általuk számos fontos kérdés feltehető és megválaszolható, akár a saját házasságodon belül is. Nem minden romantikus vígjáték csöpög a nyáltól, hogy a lényeg kivehetetlen legyen, és nem minden dráma közben érzel gyomorgörcsöt 120 percen át. Házi párterápia otthon, a tévé előtt ülve. CsaládOrigoSebestyén Balázs az UNICEF-fel és más sztárokkal ünnepli az apák napjáthttp://www.life.hu/csalad/20180602-sebestyen-balazs-az-uniceffel-es-mas-sztarokkal-unnepli-az-apak-napjat.htmlKispályás sportmérkőzéseken vehetnek részt, dedikált focilabdát nyerhetnek és beszélgethetnek kedvenc sztár-apukájukkal az apaságról azok, akik gyermekeikkel részt vesznek az UNICEF apák napi rendezvényén. A kicsik pedig foglalkozásokon vehetnek részt, valamint Dórával és SpongyaBobbal is találkozhatnak. CsaládOrigoHiába próbálkoznak, egyelőre nem jön össze a baba Balázs Andiéknakhttp://www.life.hu/csalad/20180601-hiaba-probalkoznak-egyelore-nem-jon-ossze-a-baba-balazs-andieknak.htmlBalázs Andi őszintén vallott arról, hogy a párjával hiába szeretnének régóta gyermeket, egyelőre nem jön nekik össze a baba. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.