lombikprogram baba családalapítás Viszkis Ambrus Attila apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
50 évesen apa lesz Ambrus Attila. A Viszkis felesége, Réka lombikprogram segítségével esett teherbe.

Nagy hírt közölt a Viszkis: 50 évesen régi vágya teljesül, édesapa lesz. 18 évvel fiatalabb feleségével, Rékával már régóta szerettek volna egy kisbabát, de kiderült, természetes úton erre nem sok esélyük van. Így végül belevágtak a lombikprogramba.

Nekünk az volt a legfontosabb, hogy gyerekünk lehessen, az, hogy ezért mekkora árat kell fizetnünk, nem volt kérdés. Sok nő elköveti azt a hibát, hogy nem mer beszélni az egészségügyi gondjairól, pedig nekem megmondta a háziorvosom is, hogy sajnos mostanában generációs probléma a meddőség. Próbálkoztam alternatív gyógymódokkal, elmentem gyógyfürdőbe, de sajnos a fizikai problémámra az nem jelentett megoldást" – nyilatkozta a BEST magazinnak Réka.

Bár kevés volt rá az esély, a pár szerencsésnek mondhatja magát, hiszen már az első beültetés sikeres volt. Kislányt szeretnének leginkább, de egyelőre nem tudják a baba nemét.

Ötvenéves vagyok, nem leszek fiatal apuka. De amíg balhéim voltak, tudatosan nem vállaltam gyereket. Másrészről pedig meg kellett találni hozzá a megfelelő társat is" – árulta el a Viszkis.

Zacher Gábor elárulta: nagyon veszélyes a tinik között a közösségi médiahttp://www.life.hu/sztarok/20180706-zacher-gabor-elarulta-nagyon-veszelyes-a-tinik-kozott-a-kozossegi-media.htmlZacher Gábor, toxikológus az internet veszélyeiről mesélt.TV + SztárokOrigoBódi Sylvi smink nélkül, hatalmas mellekkel köszöntötte a napfelkeltét Indonéziában: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180706-bodi-sylvi-smink-nelkul-hatalmas-mellekkel-koszontotte-a-napfelkeltet-indoneziaban-foto.htmlBódi Sylvi ezúttal Indonéziában lovagolja a hullámokat. Így ébredt.TV + SztárokOrigoGalambos Lajos, alias Lagzi Lajcsi házassági évfordulót ünnepel, de nem nősül újrahttp://www.life.hu/sztarok/20180706-galambos-lajos-alias-lagzi-lajcsi-hazassagi-evfordulot-unnepel-de-nem-nosul-ujra.htmlGalambos Lajos és felesége az elmúlt időszakban rengeteg nehézségen mentek keresztül. Szövetségük viszont erősebb mint valaha. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoMeghan Markle apja, Thomas Markle retteg: úgy véli, soha többé nem láthatja már lányáthttp://www.life.hu/sztarok/20180706-meghan-markle-apja-retteg-ugy-veli-soha-tobbe-nem-lathatja-mar-lanyat.htmlMeghan Markle, sussexi hercegné édesapja attól retteg, hogy saját hibájából nem láthatja többé lányát. TV + Sztárok--Kelemen Anna megmondta, mit ne mondjanak a nők meccsnézés közbenhttp://www.life.hu/sztarok/20180705-kelemen-anna-megmondta-mit-ne-mondjanak-a-nok-meccsnezes-kozben.htmlLegújabb videójában Kelemen Anna nőtársainak ad tanácsokat arra vonatkozóan, hogy mit ne mondjanak, amikor a párjuk éppen a foci-vb meccseit nézi. TV + Sztárok--Baukó Éva pszichológushoz fordult: nem elégedett a szakember munkájávalhttp://www.life.hu/sztarok/20180705-bauko-eva-pszichologusnal-volt-de-nem-tetszett-neki.htmlÚgy érezte Baukó Éva, hogy ideje pszichológushoz fordulnia, ám nem azt kapta, amit várt. Sajnálja, hogy kifizette egy bikini árát feleslegesen. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.