Megmutatta 19 éves lányát, Tamarát az egykori modell, Marjai Judit

FEM3 gyermek Marjai Judit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először mutatta meg kamerák előtt lányát, Tamarát, Marjai Judit egykori modell. Úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás.

A FEM3 reggeli műsorába hívták főzni az egykori modellt, Marjai Juditot, aki a lányát is magával vitte. Arról nem volt szó, hogy Tamara is szerepel, de végül maradt és kuktáskodott édesanyja mellett.


"Véletlenül volt ott a forgatáson, nem szoktam a gyereket mutogatni. De már nem kiskorú, tizenkilenc lesz szeptemberben, joga van dönteni. Elkísért, szükségem volt egy kuktára, ott ragadt. Valóban mondják, hogy hasonlítunk, de Tamara sokkal vékonyabb! Nagyon büszke vagyok rá, kínai tagozatos, már megvan a középfokú nyelvvizsgája. Angolul is kiválóan beszél, kutató orvosnak készül. Ebben nem hasonlítunk, én nem tanultam jól"
- mondta a Borsnak Judit.

Tamara állatorvos szeretne lenni, minden vágya, hogy bejusson az egyetemre.

Megszületett VV Kinga kisbabájahttp://www.life.hu/csalad/20180728-megszuletett-vv-kinga-kisbabaja.htmlFebruár elején derült ki, hogy VV Kinga, azaz Kutai Kinga, a ValóVilág ötödik szériájának szereplője kisbabát vár. A kicsi apja már 2015-ben megkérte Kinga kezét, és már most, a baba születésével egy család lettek.Család--Megmutatták újszülött kistestvérüket a Liu testvérekhttp://www.life.hu/csalad/20180728-megmutattak-ujszulott-kistestveruket-a-liu-testverek.htmlHatalmas a boldogság a Liu tertvérek családjában: pár nappal ezelőtt megszületett kishúguk, Kelemen Kelly Ria. Liu Shaoang most meg is mutatta a legkisebb családtagot. CsaládOrigoMegható: így búcsúzott elhunyt fiától Tina Turnerhttp://www.life.hu/csalad/20180728-meghato-igy-bucsuzott-elhunyt-fiatol-tina-turner.htmlVégső búcsút vettek Tina Turner fiától, Craig Raymond Turnertől, aki 59 éves korában lett öngyilkos július elején.Család--Csobot Adél a babavárásról és a szülésről beszélthttp://www.life.hu/csalad/20180727-csobot-adel-a-babavarasrol-es-a-szulesrol-beszelt-istenes-bence.htmlMár csak néhány hét és életed ad második gyermekének Csobot Adél. Már az egész család alig várja a kicsi érkezését és most az is kiderült, újra apás szülésre készülnek. CsaládOrigoMegszületett Michael Bublé és Luisana Lopilato harmadik gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20180727-megszuletett-michael-buble-es-luisana-lopilato-harmadik-gyermeke-kislany.htmlMegszületett Michael Bublé és Luisana Lopilato harmadik gyermeke. Család--ByeAlex húga, Amarilla gyönyörű: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180727-byealex-huga-amarilla-gyonyoru.htmlCsak kevesen tudják, hogy ByeAlexnek van egy csodaszép húga. Amarilla képzőművészettel foglalkozik. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.