Egy elvált asszony barátnőivel megalapította az egyedülálló anyukák közösségét

Forrás: Shutterstock -
buli elvált asszony közösség válás összeköltözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janet elvált férjétől, majd összeköltözött két szintén elvált barátnőjével, akikkel azóta létrehoztak egy közösséget és rendszeresen bulikat rendeznek. Még volt férjeik újraházasodását is megünneplik.

Nem mindennapi történetről számolt be a The Sun: Janet Hoggarth és két barátnője csaknem egyidőben tapasztalta meg a válással járó magányt és nehézségeket, ezért gondoltak egyet és összeköltöztek gyerekeikkel együtt. Az asszonyok most egy fedél alatt élnek és remekül megvannak.

Megelégelték a szomorúságot és hogy könnyebb legyen elviselniük a tudatot, hogy exeik továbbléptek és újraházasodtak, beszélgetős-iszogatós partikat rendeznek. Egyébként mindent közösen végeznek, a takarítást, mosogatást, főzést és gyermeknevelést.

Olyan ez, mint az egyetemi években. Azzal a különbséggel, hogy most már van pénzünk" – mesélte nevetve Janet.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A gyerekek most úgy érzik, mintha három anyukájuk lenne. Az asszonyok szerint ezzel semmi gond, megbíznak egymásban és tökéletesen boldogok így.

Mint mondják, rájöttek, hogy a nőkkel sokkal könnyebb együtt élni, mint a férfiakkal.

Rengeteget bulizunk és olyan emlékeket, élményeket adunk a gyermekeinknek, amit soha nem felejtenek el."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.