Így választják ki a lelkek, milyen testbe akarnak születni

Forrás: Shutterstock -
lélek újjászületés család test reinkarnáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A spirituális beállítottságú emberek állítják, lelkünk választja ki, milyen testben akar élni. Emellett azt is eldönti, milyen családba szeretne születni és milyen barátokat akar magának.

Az Awareness Act szerint a lelkünk időről időre különböző testekben születik újjá. Néha ugyanazokhoz a szülőkhöz kerülünk, néha viszont nem. Arról, hogy pontosan melyik testbe is kerülünk, mi magunk döntünk még azelőtt, hogy újra visszatérnénk a Földre. Életünkben azonban már nem emlékszünk erre a döntésünkre.

A cikk szerzője azt írja, mi magunk választjuk meg, hogy milyen életutat akarunk bejárni, és ehhez kapjuk meg a szülőket és a partnereket. Ha valakivel nagyon jó volt együtt lenni, megválaszthatjuk, hogy a következő életünkben is találkozzunk. Minden előre el van rendeltetve, de már nem emlékezhetünk arra, milyen döntéseket hoztunk azelőtt, hogy beköltözünk a testbe. Persze ez nem azt jelenti, hogy később ne lenne szabad akaratunk és ne változtathatnánk rajtuk. Ezek a korábban kötött szerződések arra jók, hogy egyfajta magasabb tudatállapotba kerüljünk és később még tudatosabbak legyünk.

Mi magunk választjuk meg, hova akarunk születni Forrás: Shutterstock

Ha úgy érzed, a tökéletes időben a tökéletes embert találtad meg, az nem véletlen, azt jelzi, hogy a szerződés beteljesült. És az sem véletlen, ha azt érzed, valakivel korábban már találkoztál, hiszen újra és újra ugyanazok a lelkek születnek újjá. Tudni fogod azt is, ki az igazi lelki családod, de ez nem azt jelenti, hogy ha más családba kerülsz, akkor velük nem élhetsz boldogan.

Az írást azzal zárja a szerző, hogy kijelenti, ebben a világban semmi nem történik ok nélkül. Csak tudd, te választottad ezt az életet, közben pedig tanulj és fejlődj.

ValóVilág 9: VV Radics elárulta, mikor esik neki a legjobban az orális kényeztetés (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181112-valovilag-9-vv-radics-elarulta-mikor-esik-neki-a-legjobban-az-oralis-kenyeztetes-18.htmlVV Radics gyönyörűen megfogalmazta a szerelem szépségeit: a sz*patás például egy az előnyök közül. TV + SztárokOrigoVáratlanul felmondott Meghan Markle asszisztensehttp://www.life.hu/sztarok/20181112-varatlanul-felmondott-meghan-markle-asszisztense.htmlVáratlanul felmondott Meghan Markle asszisztense, aki a hercegi pár esküvőjét is szervezte. TV + Sztárok--Sztárban Sztár: Burai Krisztián számára ért véget a műsorhttp://www.life.hu/sztarok/20181112-sztarban-sztar-burai-krisztian-szamara-ert-veget-a-musor.htmlA TV2 házibulijából is szállingóznak haza az emberek, minden vasárnap búcsúznunk kell egy versenyzőtől. Ezúttal Burai Krisztián távozott fájó szívvel. TV + SztárokOrigoŐk kerültek be az X-Faktorba: íme, a versenyzőkhttp://www.life.hu/sztarok/20181112-ok-kerultek-be-az-x-faktorban-ime-a-versenyzok.htmlNehezen bár, de sikerült döntést hozniuk az X-Faktor mentorainak. A hétvégén kiderült, hogy kiket választottak csapataikba, velük indul majd az élő show. TV + SztárokOrigoEzt a táncoslányt szereti Fehérvári Gábor Alfréd – már három éve együtt vannakhttp://www.life.hu/sztarok/20181112-ezt-a-tancoslanyt-szereti-fehervari-gabor-alfred-mar-harom-eve-egyutt-vannak.htmlTáncoslányt szeret Fehérvári Gábor Alfréd, a Sztárban Sztár jóképű énekese. Még 2016-ban röppent fel a hír, hogy Freddie és Samai Dóra együtt vannak, ám azóta semmit sem lehetett hallani az énekes magánéletéről. Freddi nagyon zárkózott, holott imádják a nők. TV + SztárokOrigoMadonna lánya, Lourdes kagylókkal takarta el a mellbimbóját - Fotó http://www.life.hu/sztarok/20181109-madonna-lanya-lourdes-kagylokkal-takarta-el-mellbimbojat.htmlMár biztos, hogy Lourdes Leon anyja nyomdokaiba lépett, hiszen legalább annyira szereti a magamutogatást, mint Madonna. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.