Farkasházi Réka nem szeretne több gyermeket: ezért

bővítés család Farkasházi Réka gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Júniusban érkezett meg Farkasházi Rékáék harmadik gyermeke. A színésznő elárulta, tervezik-e még bővíteni a családot.

Farkasházi Réka harmadik gyermeke, Tamara júniusban született, szülei igazi ajándékként tekintenek a kislányukra. A színésznő 40 évesen esett teherbe, és most a férjével együtt úgy érzik, kerek az életük. Ezért aztán eldöntötték, hogy több gyermeket már nem vállalnak.

Farkasházi Rékáék nem terveznek több gyereket Forrás: Instagram / Farkasházi Réka

"Nem tervezzük, hogy tovább bővítsük a családot. Felelősséggel nekünk három gyerek fért bele. Úgy érzem, már az is nagy adomány a sorstól, hogy a negyvenedik születésnapom után egy hónappal megéreztem, hogy várandós vagyok" - mondta a Blikknek Réka, aki sok fellépését lemondta. "Csak május–júniusban negyven koncertet mondtunk le. A zenekar és a színház nagy felelősség, nem lehet csak úgy kiszállni" - árulta el.

Ilyen adventi naptárakkal leptétek meg idén a gyermekeiteket – Nyereményjáték eredményhirdetésehttp://www.life.hu/csalad/20181210-adventi-naptarak-nyeremenyjatek-eredmenyhirdetes.htmlKöszönjük, hogy ilyen sokan játszottatok velünk. Rengeteg szebbnél szebb adventi naptárt küldtetek be hozzánk, amelyeken látszott, hogy mekkora szeretettel és odafigyeléssel készültek. A döntés nehéz volt, de végül megszületett. CsaládOrigo88 évesen tudta meg az édesanya, hogy a gyermeke nem halt meg a szüléskor: találkoztakhttp://www.life.hu/csalad/20181210-70-evesen-tudta-meg-az-edesanya-hogy-gyermeke-nem-halt-meg-a-szuleskor.htmlKözel 70 évig nem látta egymást anya és lánya. Az édesanyának azt mondták a kórházban a szüléskor, hogy meghalt a gyermeke, közben a kicsit örökbe fogadta egy másik család. Most találkoztak újra, amelyet egy szívszorító videón is megörökítettek. Család--Döntés született Brad Pitt és Angelina Jolie gyermekelhelyezési ügyébenhttp://www.life.hu/csalad/20181210-dontes-szuletett-brad-pitt-es-angelina-jolie-gyermekelhelyezesi-ugyeben.htmlHosszú ideje húzódik Brad Pitt és Angelina Jolie válása, most azonban úgy tűnik, hogy a gyermekelhelyezést illetően sikerült megegyezniük. CsaládAFP20 évig menekült gyermekével férje elől egy amerikai nőhttp://www.life.hu/csalad/20181210-20-evig-menekult-gyermekevel-ferje-elol-egy-amerikai-no.htmlInterjút adott az az amerikai édesanya, aki közel 20 évig bujkált a nagyvilágban férje elől gyermekével. CsaládThinkstockMadison Berg a gyermekszépségversenyek áldozata: terápiára jár, hogy jól érezze magát a bőrébenhttp://www.life.hu/csalad/20181210-madison-berg-a-gyermekszepsegversenyek-aldozata-terapiara-jar-hogy-jol-erezze-magat-a-boreben.htmlÖt hónapos korától folyamatosan járt gyermekszépségversenyekre Madison, mire abbahagyta, terápiára lett szüksége, hogy jól érezze magát a bőrében. CsaládOrigoA fogyasztói társadalom és a karácsonyi ajándékozás kapcsolatahttp://www.life.hu/csalad/20181209-fogyasztoi-tarsadalom-es-a-karacsonyi-ajandekozas-kornyezettudatossag.htmlDecember a költekezés és a féktelen vásárlások hónapja. Az ész nélküli fogyasztás viszont pont a meghittségtől, az egymásra figyeléstől, a szeretteinkre szánt időtől, egyszóval pont a lényegtől foszt meg minket. Az érzelmi és lelki kiüresedés azonban csak az érem egyik oldala. A másikon ott van az egyre élhetetlenebbé váló bolygó, amelyet kisemmizünk és felélünk. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.