Ezen szokott néha veszekedni Csobot Adél és Istenes Bence

vita Csobot Adél Istenes Bence veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csobot Adél elárulta, mi az oka annak, hogy néha összevesznek kedvesével, Istenes Bencével.

A legnagyobb harmóniában és boldogságban él Csobot Adél és Istenes Bence, ugyanakkor nem tagadják, mint ahogyan minden párnak, azért néha nekik is vannak vitáik. Bonyodalmak leginkább akkor adódnak, amikor négyesben, gyermekeikkel együtt indulnának valahova. Bence mindig sietteti kedvesét, aki ezt rendre rossz néven veszi.

Nincs nap, hogy ne hallgassam végig, hogy: tempó, tempó! Gyerünk már! Induljunk! És természetesen nincs más mondat, ami ennél jobban idegesítene! Pedig tényleg pörgök, legalábbis én így gondolom. A gyerekekkel és a számukra nélkülözhetetlen cuccokkal én foglalkozom. Én öltöztetem fel őket, a táskájukat én pakolom össze, a játékokat, amiket magunkkal szeretnénk vinni, velük együtt próbálom kiválasztani, tehát mindemellett magamra a legminimálisabb időt szánom, tényleg éppen csak annyit, hogy emberi formát öltsek" – írta blogjában Adél.

Néha Csobot Adélék is összevesznek Fotó: Csudai Sándor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.