2018 álomesküvői – Hírességek, akik idén házasodtak össze

esküvő házasság Vasvári Vivien Meghan Markle Liptai Claudia Steiner Kristóf Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén is csodás esküvőknek örülhettünk. Volt egy, ami az érdeklődés abszolút középpontjában állt, többen újrapróbálkoztak, és tanúi lehettünk első házasságukat megélő hírességek nagy napjának is.

Harry herceg és Meghan Markle

2018 legmeghatározóbb esküvője egyértelműen Harry hercegé volt. Május 19-én a brit királyi családhoz csatlakozott egy elvált, amerikai színésznő. Talán épp ezek miatt gondolták sokan úgy, hogy a pár nem fog eljutni az esküvőig, ám Harry és Meghan szerelme szerencsére túl tudott lépni ezeken az apróságokon. A Szent György-kápolnában tartott esküvőn mindketten csodásan festettek, de az arcukra kiülő boldogság fényében tündököltek igazán.

A hercegi esküvőt 79 ország televíziós társaságai közvetítették a helyszínről, a nézői szám pedig meghaladta az egymilliárdot.

Harry herceg és Meghan Markle Forrás: Getty Images

Liptai Claudia és Pataki Ádám

Idén június 9-én a műsorvezető hozzáment cukrász kedveséhez. Először a pár szűk körű esküvőben gondolkodott, de végül egy kétnapos romantikus lagzit tartottak.

Liptai Claudia és Pataki Ádám Forrás: Instagram/liptaiclaudia

Rose Leslie és Kit Harington

A Trónok harca sorozatban Havas Jon és a falon túli vad, Ygritte szerelmi szálának egy tragédia vetett véget. Az életben azonban a két színész szerelme idén beteljesült. Szűk körű, mindössze 80 fős násznép előtt mondták ki a boldogító igent június 23-án, Skóciában.

Rose Leslie és Kit Harington Forrás: Instagram/roseleslie_got

Híres sztáresküvők a múltból

A házasság már rég nem pecsét az örök boldogság szerződésén. Nincsenek ezzel másként a sztárok sem. Drog- és alkoholproblémák, hűtlenség, családon belüli erőszak... ezek mind megjelennek a következő híres és ismert emberek házasságában. Nem mind végződött azonban válással. Nézd meg a listánkat, melyben érdemes a ruhákra is némi figyelmet szentelni. Olvasd tovább!

Priyanka Chopra és Nick Jonas

A Jonas Brothersből ismert Nick Jonas csupán pár hónapos jegyességet követően december elsején elvette a nála 10 évvel idősebb színésznő kedvesét, Priyanka Choprát. A háromnapos esküvőt a menyasszony hazájában, Indiában tartották, méghozzá hagyományos és modern változatban.

Priyanka Chopra és Nick Jonas Forrás: Instagram/priyankachopra

Vasvári Vivien és Fecsó

Luxus Vivi már esküvője szervezésekor kiverte a biztosítékot, ugyanis kikötötte, hogy a lagzin nem lehetnek jelen gyerekek, ez a tilalom azonban az egyházi szertartása nem vonatkozott. A június 15-ei nagy napon Vivien kislányával állt az oltár előtt. Az esküvő hatalmas összegbe került – csak a virágkötő díja volt 3,5 millió forint. A már kétgyermekes anyukát és párját a Feleségek luxuskivitelben műsor jóvoltából ismerte meg a nagyközönség.

Vasvári Vivien és Fecsó Forrás: Instagram/vasvarivivien

Steiner Kristóf és Nimrod Dagan

A nyár utolsó napján mondta ki a boldogító igent Steiner Kristóf műsorvezető, blogger és párja, Nimrod Dagan Tel-Avivban. Ahogy Kristóf írta Instagram oldalára: „Az esemény nem a külsőségekről szólt: ajándékot sem fogadtunk el a meghívottaktól... a nagy nap talán épp ezért volt mesébe illően #különleges.”

Steiner Kristóf és Nimrod Dagan Forrás: Instagram/whitecityboy
Sztárok, akik egy filmforgatáson ismerték meg a nagy Őthttp://www.life.hu/csalad/20181115-szineszek-es-szinesznok-akik-egy-filmforgatason-ismertek-meg-a-nagy-ot-hazassag.htmlSok munkakapcsolat mélyül el: a románc szerelemmé alakul, majd házassággal végződik. Nincsenek ezzel másként a színészek sem, ahol szinte adja magát, hogy a meglévő kémia végezze a dolgát. A következőkben olyan színészeket hoztunk, akik számára egy film hozta el a nagy Őt. Család--Sztárok, akik agyzsibbasztóan furcsa neveket adtak gyermekeiknekhttp://www.life.hu/csalad/20180924-sztarok-akik-furcsa-ciki-neveket-adtak-gyermekeiknek.htmlEgy gyermek természetes módon szülei számára a világ legkülönlegesebb kis teremtménye. Ám akadnak olyanok, akik ezt a kisded nevével is szeretik kinyilatkoztatni. Furcsa neveket itthon is találni bőven, de mi most a külföldi sztárok, celebek döbbenetes névadásai közül szemezgettünk. CsaládOrigoMagyar sztárok, akik fiatalabb férfi mellett találták meg a boldogságot http://www.life.hu/csalad/20180912-magyar-sztarok-nok-akik-fiatalabb-ferfi-mellett-talaltak-meg-a-boldogsago.htmlA társadalom valamiért jobban elfogadja, ha egy pár fiatalabb tagja hölgy. Ám ez nem jelenti azt, hogy az idősebb nő fiatalabb férfi kapcsolatból kevesebb lenne. Több magyar ismert ember is kiváló példát mutat arra, hogy hosszú és boldog szerelem szövődhet, akár 18 év korkülönbség mellett is. CsaládOrigoA barátság világnapja - Sztárok, akikről nem is hinnéd, hogy barátokhttp://www.life.hu/csalad/20180726-a-baratsag-napja-sztarok-akikrol-nem-is-hinned-hogy-baratok.htmlMa van a barátság világnapja, ez pedig remek apropót szolgáltat arra, hogy kicsit belemélyedjünk, mit is jelent ez az emberi kapcsolat, valamint megnézzünk pár érdekes sztárt is, akik évek óta barátok. Család--Ezeknél kínosabb esküvői képeket még életedben nem láttál: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180412-ezeknel-kinosabb-viccesebb-eskuvoi-fotokat-meg-eletedben-nem-lattal.htmlAz esküvő minden pár életében az egyik legfontosabb alkalom. Gyakran hívnak profi fotóst, hogy a lehető legszebb és olykor legviccesebb képeket elkészítve, megörökítse a nagy napot. Ezeket aztán az ifjú pár évekkel később örömmel nézi vissza. Persze van, amikor az ízlés sajnos nem kap meghívót az esküvőre. A most következő képek is ilyen lagzikon készülhettek. Egyszerűen érthetetlen és döbbenetes, hogy ezeket komolyan gondolták. CsaládOrigoEsküvői hagyományok; ruhák, szokás a világ minden tájárólhttp://www.life.hu/csalad/20170915-eskuvoi-hagyomanyok-ruhak-szokas-a-vilag-minden-tajarol-menyasszony.htmlManapság ritkán találni olyan menyasszonyi ruhát az esküvői magazinokban és a kifutókon, amely nem hercegnős vonalú, és nem fehér, vagy annak valamelyik árnyalata. Egyes kultúrákban, különösen Ázsiában és Afrikában, a fiatal párok azonban még mindig inkább a hagyományaiknak megfelelő esküvői ruhákat preferálják. Összegyűjtöttünk pár képet menyasszonyokról és vőlegényekről, akik nemzetük hagyományos ruháját viselték esküvőjükön. Bámulatosak, ugye? Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.