konfliktuskezelés felelősségvállalás felnőtt tulajdonság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Azzal, hogy elmúltál 18, még nem lettél felnőtt." Ezt mind hallottuk már, de gondolnád, hogy az emberek többsége harmincon túl sem tekinthető teljes értékű felnőttnek? Bizony számtalan gyermeki vonással rendelkező, az önálló életvitelre képtelen, munkájában és magánéletében szétszórt, felelősséget nem vállaló ember szaladgál az utcán.

Tudástár szülőknek: ezeket kell megtanítanod a gyermekednek

A szülőkre rendkívül nagy teher nehezedik, mivel gyermekük veleszületett temperamentumához igazodva kell tanácsokkal, tudással és felismerésekkel ellátniuk, hogy később megfelelő érzelmi, értelmi és gyakorlati tudással felvértezve nézhessenek szembe a nagyvilággal. Elengedhetetlen azonban, hogy gyermekeikkel szembeni elvárásiakat a csemeték életkorához igazítsák. Ebben segítünk most.

A kötelességeid ismerete és betartása mellett sok dolog van még, ami igazán felnőtté tesz. Ezek egy része otthonról hozott szokás, minta, de a felismerés után tanulhatóak is.

Tulajdonságok, amelyektől valóban felnőtt leszel

1. Szelektálásmentes felelősségvállalás

A felelősség elismerése, a hibák elismerése, az őszinte bocsánatkérés elengedhetetlen ahhoz, hogy felnőttnek hívhasd magad. Ezek pedig nem szabad, hogy a pillanatnyi állapotodtól függjenek, az élet minden területén és minden időben érvényesnek kell lenniük. Sok szempontból ez a legélesebb különbség gyerek és felnőtt közt.

A felelősség elismerése, a hibák elismerése, az őszinte bocsánatkérés elengedhetetlen Forrás: Shutterstock

2. Szituációnak megfelelő konfliktuskezelési stratégia megválasztása

Nem kell megijedni, nem olyan bonyolult ez, mint elsőre tűnik. A konfliktuskezelési technikák öt típusát különböztetjük meg – versengő, elkerülő, alkalmazkodó, problémamegoldó, kompromisszumkereső –, egyénre lebontva mindenkire jellemző egy vagy kettő, ezeket használja a leggyakrabban. Ám érdemes minddel tisztában lenni, használni és felismerni, hogy képes légy megtalálni az önérvényesítés és együttműködés skáláján a helyzettől függő célt.

Az aktuálisan fellépő ellentétek „nyertes-nyertes" megoldására való törekvés és képesség sokat segíthet a szociális kapcsolatok helyes mederben tartásában. Egy gyerek nem képes felmérni „ellenfelét", sem hozzá alkalmazkodva lefolytatni egy vitát – egy felnőtt azonban igen.

3. Hatékony problémamegoldó készség

Nem kell mindent tudni, csak azt, hogy bizonyos dolgok megoldásához, elintézéséhez hol kaphatsz segítséget, felvilágosítást. Ez lehet egy lakáseladással kapcsolatos kérdés, vagy egy polc összeszerelése is. A lényeg, ne arra számíts, hogy majd más megoldja helyetted a felmerülő helyzetet.

Fontos, hogy hatékonyan oldd meg a felmerülő problémákat, például egy polc összeszerelését Forrás: Shutterstock

4. Alapszintű szervezői képesség

A mindennapjaidat, teendőidet, vágyaidat összehangolni nem kis feladat. Nem is várható el, hogy mindenki rendezvényszervezői precizitással legyen képes irányítani az életét. Ám életed alapvető szervezésére készen kell hogy állj, ha felnőttként tekintesz magadra.

5. Pénzügyi megfontoltság

A fizetésed már nem zseb- vagy tanulópénz. Tisztában kell lenned az aktuális értékével, tudnod kell priorizálni a kiadásaidat. Ez nem jelenti azt természetesen, hogy időnként nem fér bele valami teljesen értelmetlen vásárlás, de felnőttként fel kell mérned, hogy mi fér bele a keretedbe, tudnod kell felelősségteljes döntést hozni egy hitellel, nyaralással, programmal kapcsolatban.

Nobel-béke-díjra jelölték a 16 éves környezetvédelmi aktivistáthttp://www.life.hu/csalad/20190319-nobel-bekedijra-jeloltek-az-autista-sved-lanyt-aki-az-eghajlatvaltozas-ellen-kuzd-greta-thunberg.htmlGreta Thunberg nem csupán beszél, hanem saját lehetőségeit kiszélesítve mindent meg is tesz azért, hogy a fejünk felett sötét felhőként tornyosuló éghajlatváltozást megállítsa. Felszólal jelentős konferenciákon, diákszerveződéseket inspirál, tüntetéseken vesz részt, mindezt pedig hihetetlen felkészültséggel, érveket felsorakoztatva teszi. Azt gondolod, hogy egy gyerek nem képes megváltoztatni a jövőt? Hidd el, hogy hat perc múlva másként fogod gondolni. Család--Nők, akik férfiruhában harcoltak a magyar szabadságérthttp://www.life.hu/csalad/20190312-nok-akik-ferfiruhaban-harcoltak-az-1948-49es-szabadsagban.htmlMa az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, ám sokan nem tudják, hogy nem csupán férfiak ragadtak fegyvert. A nők többsége ugyan a sebesülteket ápolta, vagy ellátmányt biztosított a harcolók számára, de voltak köztük olyan hölgyek is, akik katonának álltak. Sokukról csak akkor derült ki, hogy igazából nem is férfiak, amikor megsebesültek vagy meghaltak. A hősies nőkről nem maradt fenn mindössze pár név és élettörténet, ezeket hoztuk most el. CsaládOrigoMindennapos erőszak – ilyen Afrikában nőnek lenni (18+)http://www.life.hu/csalad/20190208-eroszak-es-kiszolgaltatottsag-ilyen-afrikaban-nonek-lenni.htmlAfrika sok országában a nők nap mint nap szenvedéssel, megaláztatással és bizonytalansággal néznek szembe. A következőkben megdöbbentő és szörnyű dolgokról fogsz olvasni, amelyekben az a legtragikusabb, hogy igazak. Család--A Trónok harcából megismert párkapcsolatok tanulságai http://www.life.hu/csalad/20190303-a-tronok-harca-sorozatbol-megismert-parkapcsolatok-tanulsagai.htmlHamarosan érkezik a Trónok harca-sorozat utolsó évada, most azonban nem a történetvezetésre szeretnék kitérni. Bár az egész fikció, mégis érezhetünk párhuzamot „valós” emberek életével. Érdekes és sokrétű szereplői ugyanis remek példákat nyújtanak építő és mérgező párkapcsolatokra. CsaládOrigoRisztov Éva olimpiai bajnok úszó a gyermekkoráról és az élsportról mesélthttp://www.life.hu/csalad/20190222-risztov-eva-olimpiai-bajnok-uszo-uszono-gyermekkorarol-es-az-elsportrol-meselt.htmlRisztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, miután többéves kihagyás után, a 2012-es londoni nyári olimpián aranyérmet szerzett a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban. A már visszavonult sportoló, akit sokáig csak „ezüst lányként" emlegettünk, most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról, valamint az édesanyja feltétel nélküli támogatásáról. CsaládOrigoSzakmák, amelyekkel jól kereshetsz, és előny, ha nő vagyhttp://www.life.hu/csalad/20190227-szakmak-munkak-melyekkel-jol-kereshetsz-es-elony-ha-no-vagy.htmlA kettős mérce, azaz a férfiak előnyben részesítése számtalan állás terén sajnos még napjainkban is igen gyakori. A bérek közti különbségekről nem is beszélve. Vannak azonban olyan szakmák, pozíciók, amelyek betöltésénél előny, ha nő a jelentkező – nem mellékesen pedig tisztességesen is lehet velük keresni. Ezekből gyűjtöttünk össze hármat. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.