A legédesebb locsolóversek kisfiúknak

Forrás: Shutterstock -
kisfiú locsolkodás locsolóvers húsvét húsvéthétfő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Húsvéthétfőn minden férfi útra kel, és meglátogatja a rokonokat, barátokat, hogy egy kedves vers kíséretében meglocsolja a hölgyeket. Ám nem szabad megfeledkeznünk a kisfiúkról sem, akik bizony gyakran még a nagymama előtt is szégyenlősen álldogálnak kölnivel a kezükben. Számukra hoztunk most rövid, de frappáns locsolóverseket, amelyeket hamar meg tudnak tanulni, így húsvéthétfőn – némi apai, anyai támogatással – egész biztosan sok mosolyt fognak csalni az arcokra.

Locsolóversek kisfiúknak

Piros tojás, fehér nyuszi,
locsolásért jár egy puszi!

Harangoznak húsvétra
Leszakadt a tyúklétra
Kezdődhet a locsolás
Nekem is jut egy tojás.

Pici vagyok nagyot léptem,
ezért hamar ide értem
Siettem, hogy el ne hervadj
illatos és szép is maradj,
de jobb, ha már nem locsogok,
ezért én most locsolok.

Ezeket a rövid, de frappáns locsolóverseket hamar meg tudják tanulni a kisebbek is Forrás: Shutterstock

Én meg kicsi vagyok,
verset nem tudok.
Majd jönnek a nagyok,
és mondanak azok!
Szabad-e locsolni?

Zöld erdőben jártam,
Két őzikét láttam.
Az egyik kacsintott,
szabad-e locsolnom?

E szép házba nyitottam,
nefelejcset találtam.
Nem hagyom hervadni,
szabad-e locsolni?

Harangvirág hajladozik a szélben,
Kisnyulacska ugrabugrál a réten,
Sárga csibe azt csipogja: csip-csip-csip.
Meglocsolnám ruhácskádat egy kicsit!
Szabad-e locsolni?

A húsvéti ünnepből kilépve rálépünk az elmagányosodás útjárahttp://www.life.hu/csalad/20190413-a-husveti-unnepbol-kilepve-ralepunk-az-elmaganyosodas-utjara.htmlAz ünnepek és a jeles napok ősidők óta elválaszthatatlan részei az emberek életének. A kereszténység felvételével az egykori természeti rituálékat vallásos népszokások váltották fel. Az ünnepek manapság is kiemelt jelentőséggel bírnak. Ezek közül egy azonban kilóg a sorból. A jeles napok mostohagyereke a húsvét, amelyet a nők egy jelentős része legszívesebben kiiktatna a naptárból. De mi a baj a kereszténység legnagyobb ünnepével? Család--Mennyire ismered más nemzetek hagyományos húsvéti ételeit?http://www.life.hu/csalad/20190414-mennyire-ismered-mas-nemzetek-hagyomanyos-husveti-eteleit-kviz.htmlA magyar húsvéti menü a sonka, tojás és kalács háromszögében él, de sok országban találkozhatunk ettől igencsak eltérő étkezési hagyományokkal. Lássuk, mennyire ismered ezeket!CsaládNosztalgikus húsvét – Régi szokások, melyeket ideje visszahoznihttp://www.life.hu/csalad/20180328-nosztalgikus-husvet-regi-husveti-szokasok.htmlA húsvét nem a főtt tojásról, sonkáról és a gyakran csak „épp, hogy" locsolásról szól. Régebben szép hagyományok tartoztak ehhez az ünnephez, melyek emelték a fényét, és közelebb hozták egymáshoz a családtagokat. Most ezekből hoztunk párat. Család--Várd a locsolókat húsvéti limonádévariációkkalhttp://www.life.hu/csalad/20190408-vard-a-locsolokat-husveti-limonade-variaciokkal.htmlA húsvét nem csupán egyházi ünnep, összehozza a barátokat, és még a távoli rokonokat is. Miért ne hagynál fel a hagyományos frissítőkkel, és mutatnál vendégeidnek valami újat? A húsvét csodás pasztellárnyalataiban pompázó limonádék nem csupán szemet gyönyörködtetőek, de igen finomak is, ráadásul kicsik, nagyok egyaránt fogyaszthatják. CsaládOrigoSzínpompás húsvéti tortarecept – Használd fel a csokoládétojásokathttp://www.life.hu/csalad/20190409-szinpompas-husveti-torta-recept-hasznald-fel-a-csokoladetojasokat.htmlA húsvét nem múlhat el kalács nélkül, de idén ne csak azt add a vendégeidnek, családodnak, amit várnak. Lepd meg őket egy igazi különlegességgel, amit a gyerekek és a felnőttek egyaránt értékelni fognak. CsaládOrigoKészíts húsvétra nyuszikat saját kezűleg – DIY ötletek, videókhttp://www.life.hu/csalad/20180321-keszits-husvetra-nyuszikat-sajat-kezuleg-diy-s-otletek-video.htmlA húsvéti készülődés egyenlő a tavaszvárás izgalmával és örömével. Korábban már írtunk a nyuszik szerepéről, mint húsvéti ajándék, most pedig szuper "csináld magad" meglepetéseket hoztunk. Ezeket akár a gyermekeddel is elkészítheted, de akár apró meglepetésnek is tökéletesek. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.