Bill Gates elmondta, hány éves kortól adott okostelefont a gyerekei kezébe

gyerekek család Bill Gates okostelefon gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kétségtelenül Bill Gateset tarthatjuk napjaink egyik legnagyobb géniuszának. Az okoseszközök zsonglőre most elárulta, hogy saját gyermekeinek mikor adott a kezébe először okoseszközt. 

Sok édesanya küzd azzal a kérdéssel, hogy mikor vásároljon gyermekének elsőször okostelefont. Sokszor már az óvodások is szakértő arccal görgetnek a képernyőn.

Bill Gates egy interjúban kifejtette ezzel kapcsolatban a véleményét. "Nincs nálunk okostelefon, amikor leülünk közösen vacsorázni az asztalhoz. Sőt nem adtunk mobiltelefont a gyerekeinknek, amíg nem lettek 14 évesek. Panaszkodtak, hogy más gyerekek korábban kaptak, mint ők" – idézi Gates szavait a Todaysmama.

Bill Gatesék nem vesznek elő telefont az étkezőasztalnál Forrás: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Azt is hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekek megfelelő időt töltsenek képernyő nélkül annak érdekében, hogy jól tudjanak aludni. Arra is meg kell tanítanunk a gyermekeinket, hogy jól használják az okoseszközöket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.