Tóth Gabi várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre jobban kerekedik a várandós Tóth Gabi pocakja.

„Kerekedem én a világ közepén” – írta a fotóhoz az énekesnő, érzéseit pedig hashtagekkel hozta követői tudtára. #boldogvagyok #jólvagyok #csendbenvagyok #szeretvevagyok #kötődöm #szeretek #szeretlektiteket

Gabi április végén szintén a közösségi oldalon jelentette be, hogy gyereket vár. „Nem is tudom, hol kezdjem... Talán ott, hogy mostanában nem éreztem magam jól, mégis egy megmagyarázhatatlan nyugalom árasztotta el a lelkem, az a fajta nyugalom, amit egy nő csak akkor érez, amikor egy kicsi lélek kezd el fejlődni benne. Pár nappal azután, hogy Krausz Gábor eljegyzett, kiderült, hogy a rosszulléteket a várandósság okozza, így az émelygésből hatalmas boldogság lett.
Az elmúlt 15 évben abban a hitben éltem, hogy velem ez az Isteni csoda nem történhet meg, hiszen az orvosok nem kecsegtettek sok jóval, most mégis győzött a szeretet, kegyelmet kaptunk, imáimat meghallgatták.
Még nagyon kicsi a pocakomban a gyermekem, nagyon nehéz így beszélni erről, de úgy éreztem, meg kell előzzek minden rosszindulatot, pletykát, szóbeszédet, sajtómegjelenést. Szerettem volna, ha tőlem tudjátok meg, hogy egy picike élet cseperedik a szívem alatt. Most nyugalomra van szükségem. Vigyáznom kell magamra és a kicsire” – írta akkor többek között a posztjában.

Megható szavakkal köszönti születésnapján Győzike lányát, Virágothttp://www.life.hu/csalad/20190727-meghato-szavakkal-koszonti-szuletesnapjan-gyozike-lanyat-viragot.htmlRohan az idő: már 17 éves Gáspár Virág, akit még egészen kislányként ismert meg az ország. CsaládOrigoHázassági évfordulót ünnepel Gáspár Győző és Beahttp://www.life.hu/csalad/20190720-hazassagi-evfordulot-unnepel-gaspar-gyozo-es-bea-26-eve-egyutt-vannak.htmlRohan az idő: 26 éve házaspár Gáspár Győző és Bea. A mai napig boldog feleség az Instagramra posztolta ki, mennyire szereti férjét, akivel bár sok mindenen keresztül mentek, az összetartozásuk erősebb, mint valaha. Család--Az Instagramon is köszönti 13 éves lányát Liptai Claudiahttp://www.life.hu/csalad/20190716-az-instagramon-is-koszonti-13-eves-lanyat-pankat-liptai-claudia.htmlLiptai Claudia és Gesztesi Károly lánya ma töltötte be a 13. életévét.CsaládOrigoNégyéves gyerekét szoptatja az édesanya: kapott hideget-melegethttp://www.life.hu/csalad/20190706-negyeves-gyereket-szoptatja-az-edesanya-a-kommentelok-nekiestek.htmlAz ír Riona O Connor azzal verte ki a biztosítékot a közösségi médiában, hogy még mindig szoptatja négyéves kisfiát. Az influenszerként ismert édesanya visszavágott a támadóinak, nem is akárhogyan. Posztjai alatt kommentháború alakult ki: nem csoda, ugyanis a szoptatás (annak ideje, módja), bár teljesen intim ügy, mindig megosztja az embereket. Család--Babát vár Shay Mitchell, a Hazug csajok társaságának Emilyjehttp://www.life.hu/csalad/20190629-babat-var-shay-mitchell-a-hazug-csajok-tarsasaganak-emilyje.htmlShay Mitchell az Instagram-oldalán jelentette be: gyereke lesz. CsaládEgyütt örülnek a várandós Tóth Gabival a követőihttp://www.life.hu/csalad/20190428-egyutt-orulnek-a-varandos-toth-gabival-kovetoi-facebook.htmlAhogy megírtuk, babát vár Tóth Gabi. Az énekesnő hosszú posztban újságolta el örömét, amit a követői nem is hagytak szó nélkül. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.