A semmittevéssel teheted önmagadért a legtöbbet – A holland életmódtrend, a niksen

Forrás: Shutterstock -
niksen holland pihenés kikapcsolódás semmittevés életmód unalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A „mit csináltál a hétvégén?” kérdésre csak kevesen válaszolják, hogy „semmit”, pedig erre időnként mindenkinek szüksége lenne. A semmittevésről a legtöbben a lustaságra, unalomra asszociálnak, pedig ennél sokkal többről szól. Nem csupán az agyunknak, de a lelkünknek is jót tesz, ha néha semmit sem csinálunk. A niksen egy holland életmódtrend, amivel bár könnyű azonosulni, mégsem egyszerű megvalósítani.

Az ember évezredek óta folyamatos cselekvésre van kényszerítve az élelem megszerzése, a biztonság megteremtése és a szociális háló megtartása miatt. A mai modern korban többségünk a kelleténél jobban túlhajtja magát, és bár már nem kell fél napokat vadászattal, gyűjtögetéssel töltenünk, mégis rendkívüli módon terheljük az agyunkat és a testünket egyaránt. Az aktív kikapcsolódással ellentétben, a niksen lényegében azt jelenti, hogy céltalanul létezünk egy bizonyos ideig és közben engedjük szabadon áramolni a gondolatainkat. A szabadság és az elvárások nélküli befeléfordulás jellemzi.

A niksen jelentése, hogy céltalanul létezünk egy bizonyos ideig és közben engedjük szabadon áramolni a gondolatainkat Forrás: Shutterstock

Korábban már írtunk arról, hogy miért szerethetik bizonyos típusú emberek a magányos utazásokat, amikor gondolataikba merülve szembenéznek saját magukkal.

A semmittevés folyamán is tapasztalhatunk hasonló „szembesítést”, ugyanakkor a kreatív gondolatok is könnyebben szárnyra kaphatnak a segítségével. A niksen tehát nem a tudat kiürítését, hanem az alkalmazkodás és a cselekvéskényszer-mentes állapot megélését jelenti.

Az előremozdító semmittevés történhet a négy fal között, az utcán, az erdőben, de akár utazás közben is. Nem feltétele az egyedüllét, de az igen, hogy ne legyünk kényszerítve semmire. Így tehát például kutyasétáltatás közben – akármennyire is nyugtató hatású – nem lehet megélni a niksent, de a szentendrei sétányon üldögélve már igen.

Dőlj el a kanapén, és bámuld a falat, sétálj az utcán, és nézd a melletted elhaladó embereket, feküdj ki a Duna-partra, és csak iszogasd a limonádédat. Bambulj, ha úgy érzed, inkább befelé figyelnél, merülj el a gondolataidban anélkül, hogy határidőhöz lennél kötve.

Ha úgy érzed, inkább befelé figyelnél, merülj el a gondolataidban anélkül, hogy határidőhöz lennél kötve Forrás: Shutterstock

A semmittevésre való ösztönzés ugyanakkor még véletlenül sem egyenlő a folyamatos tétlenségre való buzdítással. Egyensúlyban kell lennie az aktív óráink számával, de elengedhetetlen ahhoz, hogy optimálisan tudjunk működni.

Ne legyen bűntudatod!

Fut a lakás, hazavitted a munkát, meg kellene szerelni a polcot, zoknik sorakoznak előtted foltozásra várva? Hagyj mindent, és csak merengj el. Nem kell rosszul érezned magad attól, hogy időnként önmagadra fókuszálva félreteszel mindent, és fél-egy órát csak úszol a tétlenség simogató egyszerűségében. Hidd el, elsőre nem is biztos, hogy sikerülni fog. A kötelezettségeid, az aktuális élethelyzeted miatti aggodalmaid bekúszhatnak, de kis gyakorlással sikerülni fog csak önmagadra, és a Téged körülvevő impulzusok, érzések pillanatnyi megélésére fókuszálnod.

A Niksen segít rendezni a kavargó gondolatokat, kreativitást hív elő, segíti az új ötletek kibontakozását, miközben pihenteti az elmét, ezáltal pedig felkészít a rohanó világ újbóli megélésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.