Válás, II. rész – Amikor még visszafordítható a válás

Forrás: Shutterstock -
házasság párkapcsolat válás mediáció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A házasságkötés és a házasság felbontása is olyan döntés, amely két ember – és a hozzájuk közelállók – életét alapvetően megváltoztatja. Ezért nagyon fontos, hogy minden körülményt mérlegelve, megalapozottan hozzuk meg az erre vonatkozó döntést, hisz olyan folyamatokat indít el, amelyek mély nyomot hagynak az érintettek életében. Ám vannak olyan esetek, amikor bár már beindult a válás gépezete, mégis úgy döntünk, szeretnénk azt megállítani. Ebben az örvényben segít kiigazodni dr. Knecht-Gothárd Kinga ügyvéd és mediátor.

A válás folyamata bármikor leállítható, de nem jellemző. Előfordult néhány extrém eset mind a saját, mind a kollégák tevékenysége során, de az a gyakori, hogy ha valaki eljut odáig, hogy a házasságának felbontását kéri a bíróságtól, akkor azt a döntést véglegesnek tekinti, és nem hátrál ki belőle. Amennyiben ez a döntés még nem született meg a házaspárnál, csak gondolkodnak a válás lehetőségéről, és a mediációt, vagy a párkapcsolati coachingot veszik igénybe, többször előfordul, hogy a házasság helyreállítható, és nem haladnak tovább a válás felé.

Dr. Knecht-Gothárd Kinga Fotó: Vass Nóra/ AppleHeart Photography

Sajnos az a tapasztalatom, hogy Magyarországon nincs kultúrája a békés válásnak, a váló felek nem tudnak indulatok nélkül beszélgetni egymással, nem tudják meghallgatni, megérteni egymást, és ebben a felfokozott állapotban csak a saját maguk álláspontját próbálják megvédeni, és azért végsőkig küzdeni. Ebben a hónapokig, évekig tartó harcban oly mértékben elmérgesedik a kettőjük közötti viszony, hogy nem képesek egymás társaságát sem elviselni, és örökre megszakad a kapcsolat közöttük, esélyük sincs megbékélni és együtt maradni.

Én azt gondolom, hogy minden válni készülő házaspárnak érdemes lenne igénybe vennie a mediációt, esélyt adva maguknak arra, hogy békésebb hangvételű beszélgetés keretében tudjanak megállapodni a jövőjüket illetően, főleg ha gyermek(ek) is érintettek.

Két ember, ha valaha szerették egymást, megérdemlik, hogy a válás után is egymás életének részei legyenek Forrás: Shutterstock

Két ember, ha valaha szerették egymást, közös jövőt terveztek, megérdemlik, hogy a válás után is egymás életének részei legyenek. Ha közös gyermek(ek) is született, ezt nem is tudják megváltoztatni. A gyermek egy örök kapocs kettőjük között, így kötelességük mindent megtenni, hogy a válás után olyan feltételeket alakítsanak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy emberi módon részt vehessenek a gyermek és egymás életében.

Válás, I. rész - Gyermekelhelyezés, avagy a szülői felügyeleti jog szabályozása

Egy olyan házasság felbontása, ahol közös gyermek van, jóval többről szól, mint a vagyoni kérdések rendezése. A szép válásra való törekvés ebben az esetben elengedhetetlen, hiszen a gyermek(ek) traumatizálása elkerülhetetlen, de a mértékét minimálisra lehet csökkenteni. Olvasd tovább!
Boldog élet hat gyermekkel – Egy nagycsaládos édesanya vallomásahttp://www.life.hu/csalad/20190901-boldog-elet-hat-gyermekkel-egy-nagycsalados-edesanya-vallomasa.htmlA házaspár sosem tervezett sok gyermeket, életük azonban másként alakult, ők pedig nem is lehetnének boldogabbak. Lucia először egy kisfiúnak adott életet, majd következett egy ikerpár – szintén fiúk -, a harmadik várandósság pedig három lánnyal lepte meg a szülőket. CsaládOrigoVégre elkezdődött az iskola! Ennél jobb hír ma nem lesz egy szülő életében semhttp://www.life.hu/csalad/20190901-vegre-elkezdodott-az-iskola-ennel-jobb-hir-ma-nem-lesz-egy-szulo-eleteben.htmlEz egy személyes hangvételű írás lesz, egy olyan anyától, aki bizony alig várta már a szeptemberi iskolakezdést. Tehát a gyermeküknek élő ősanyák jobb, ha most nem folytatják, hiszen velük ellentétben, én speciel a nyár vége felé már kezdtem magam úgy érezni, mint akit Pinhead vett kezelése. CsaládOrigoII. Erzsébet még titkolta, manapság már a Twitteren adnak hírt a királyi terhességekrőlhttp://www.life.hu/csalad/20190827-ii-erzsebet-meg-titkolta-manapsag-mar-a-twitteren-adnak-hirt-a-kiralyi-terhessegekrol.htmlA brit királyi családban manapság meg sem próbálják elrejteni a nők terhespocakjukat, sőt! Miután letelt a kritikus 12–16. hét, előszeretettel vállalnak nyilvános szerepléseket, jelennek meg olyan eseményeken, amelyeket fotósok hada követ figyelemmel. Nem volt azonban ez mindig így. Család--Legyen gyermeked világrahozatala jó élmény - Így lesz háborítatlan a szülés!http://www.life.hu/csalad/20190820-legyen-gyermeked-vilagrahozatala-jo-elmeny-igy-lesz-haboritatlan-a-szules.htmlA filmekben tucatnyi alkalommal láttuk már, hogyan hozzák világra a sikítozó, verejtékes homlokú anyák a gyermekeiket. A valóság azonban máshogy fest. Mivel a szülés és a vajúdás még mindig tabu téma, az első gyermeküket váró édesanyák nem sokat tudnak erről a folyamatról, ezért sok nő félelemmel tekint a nem mindennapi megméretés elé. Azért, hogy eloszlassuk az alaptalan szorongásokat és aggodalmakat, összegyűjtöttünk néhány praktikát, amelyek segítségével könnyebbé és gyorsabbá teheted a szülést. CsaládOrigoA homokkal és sárral játszó gyerekek egészségesebbekhttp://www.life.hu/csalad/20190808-a-homokkal-es-sarral-jatszo-gyerekek-egeszsegesebbek.htmlBevallom, kétgyermekes anyaként engem teljesen kiborítanak azok a szülők, akik a játszótéren rászólnak csemetéikre, hogy vigyázzanak a ruhájukra, ne üljenek bele a homokozóba, ne sarazzanak, ne másszanak fára, a cipőjüket pedig még véletlenül se vegyék le. A felszabadult játék színterén ez a rengeteg tiltás engem is lelombozna, nemhogy egy panelban éldegélő kisgyereket. Talán ezzel az írással segítek kicsit lazítani a kereteken, hiszen a homokozóban a gyerek kreativitásán túl az immunrendszere is erősödik. CsaládOrigoA semmittevéssel teheted önmagadért a legtöbbet – A holland életmódtrend, a niksenhttp://www.life.hu/csalad/20190806-a-semmittevessel-teheted-onmagadert-a-legtobbet-a-holland-eletmodtrend-a-niksen.htmlA „mit csináltál a hétvégén?” kérdésre csak kevesen válaszolják, hogy „semmit”, pedig erre időnként mindenkinek szüksége lenne. A semmittevésről a legtöbben a lustaságra, unalomra asszociálnak, pedig ennél sokkal többről szól. Nem csupán az agyunknak, de a lelkünknek is jót tesz, ha néha semmit sem csinálunk. A niksen egy holland életmódtrend, amivel bár könnyű azonosulni, mégsem egyszerű megvalósítani. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.