mozgásszervek művégtag
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy szülő számára megindító pillanat gyermeke első napja az óvodában, azonban a négyéves Harley Lane édesanyja és édesapja számára igazán különleges volt ez a nap. Bár a kisfiú mindkét kezét és lábát elvesztette az agyhártyagyulladással vívott harcban, mely csaknem az életét követelte, Harley mindent megtesz, hogy normális életet élhessen.

A Manchester mellett élő szülők, Adam és Samantha arról számoltak be, milyen volt fiuk első napja a Hazel Grove Általános Iskola iskolaelőkészítőjében. "Ő a legnépszerűbb gyerek az iskolában" - büszkélkedett az apa. "Mindenki őt szeretné legjobb barátjának. A többi gyerek nagyszerűen viselkedik és sok kérdést tesz fel. Először úgy tűnt, kicsit túl sok ez Harley számára, de rögtön beilleszkedett. Minden nap úgy jön haza, hogy arról mesél, mi mindent csinált. Imádja az óvodát, mert itt minden új a számára."


Forrás: iStockphoto
Forrás: iStockphoto



Harley tavaly májusban betegedett meg bakteriális agyhártyagyulladásban (meningitiszben). Amikor a baktériumok elárasztották a keringését, karját és lábát amputálni kellett, emellett a szíve is leállt három alkalommal. A kisfiú azonban megnyerte a harcot a betegség ellen. Amíg Harley kórházban feküdt, egy alapítvány pénzt gyűjtött számára, a befolyt 500 ezer fontból a család akadálymentesítette a házukat. Idén márciusban a kisfiú vitte a gyűrűket szülei esküvőjén, amelyet a betegsége miatt halasztottak el.


Harley most ismerkedik művégtagjaival. "Még nem mozog teljesen otthonosan velük, de már sokkal jobban megy neki" - mondta Adam, aki egy kocsmát vezet. "Most már egyedül felcsatolja őket és lábra is áll, sőt, egyre hosszabb ideig tud egyedül is állni."


Az iskola személyzete segít a kisfiúnak abban, hogy művégtagjai és egy kerekes szék segítségével tudjon mozogni. Az épületben kialakítottak egy speciális mosdót számára, amely csökkenti a fertőzések kockázatát, a kisfiút az óvodában egy pedagógus-asszisztens is segíti.


"Harley igazán jól beilleszkedett, sok barátot szerzett" - nyilatkozta Jean Burston, az iskola igazgatónője. "Mottónk, hogy mindent a lehető legjobban kell csinálni és ő éppen ezt teszi."

Egy év alatt belehalt az anorexiába a 15 éves lányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20100929-egy-ev-alatt-belehalt-az-anorexiaba-a-15-eves-lany.htmlSzerető öleléssel mentette meg a férje életéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20101011-szereto-olelessel-mentette-meg-a-ferje-eletet.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.