Megrendítő: Idén először láthatta szüleit a vakon született kislány

karácsony őssejtkezelés kínai vak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A születésétől kezdve vak kislány őssejtes kezelésnek köszönhetően első alkalommal láthatta meg a szüleit - négyéves korában.

Izabelle Evans az 50 ezer fontba (kb. 16 millió forintba) került különleges kínai őssejtkezelést követően egy méterre képes ellátni. Szülei, James Evans és Hollie McHugh elmondták, semmi sem fogható ahhoz, amikor kislányuk első alkalommal nézett a szemükbe, és megszólította őket: "Anya! Apa!" A 24 esztendős édesanya szerint az eredmények minden várakozásukat felülmúlta, különösen azért, mert mielőtt elutaztak, a brit orvosok azt mondták, a kislány semmit sem fog majd látni.

www.metro.co.uk
www.metro.co.uk

Örökölt vakság




Őssejtkezelés Kínában




Fények a karácsonyfán


Az édesanya így nyilatkozott: "Azóta rengeteg változást tapasztalunk. A beszéde sokat javult. Mielőtt elutazott, csak egy-két szót tudott mondani, most azonban egy kicsit beszélgetni is tudunk vele. A járása is javult, képes megtartani a saját súlyát és lábszárait. Mivel korábban nem használta a szemét, emlékeztetnünk kell őt arra, hogy most már használja őket. Néhány nappal ezelőtt, miután felállítottuk a karácsonyfát, kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a fényeket. Tavaly még azt sem tudta, hogy van karácsonyfánk. Ez egyszerűen fantasztikus! Alig várom, hogy idén első alkalommal egyedül bonthassa ki és nézze meg az ajándékait."

A kínai Qingdao Chengyang kórházban végzett összetett kezelés nem volt könnyű. Izabelle időnként nehezen bírta az állandó terápiát, amely akupresszúrát, mozgásterápiát, fizikoterápiát és elektromágneses hullám terápiát is tartalmazott. A szülők azt mondják, hat hónapig figyelik a beavatkozás eredményeit, és ha minden rendben lesz, visszamennek Kínába, hátha még tovább lehet javítani Izabelle állapotát.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.