Óránként 3 ember hal meg Magyarországon hirtelen szívmegállás miatt

kampány szívmegállás defibrillátor elsősegély
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Segíts okosan! elnevezéssel indított újra kampányt egy élelmiszergyártó cég, hogy év végéig valamennyi mentőautóban legyen defibrillátor.

Az emberek többsége a riasztó statisztikák ellenére sincs tisztában az alapvető újraélesztési technikával, és jelenleg is több mint 30 olyan mentőautó van hazánkban, amelyikben nincs életmentő defibrillátor, miközben óránként három ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében - hívták fel a figyelmet a Segíts okosan! 2011-es kampányára a szervezők egy sajtótájékoztatón.


Az elmúlt években mintegy 86 millió forintot köszönhetett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a kezdeményezésnek, amit idén újraindítanak a szervezők. A program célja többek között az, hogy év végére minden mentőautóban legyen életmentő defibrillátor.

Próbáljunk meg segíteni!



Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón rögtönzött elsősegély-tanfolyamot is tartott, és bemutatta, hogyan kell szakszerűen újraélesztést végezni. Az emberek többsége ugyanis vészhelyzet esetén többnyire nem tesz semmit: vagy azért, mert maga is sokkos állapotba kerül, vagy mert nem tudja, mit kellene tennie. Pedig sokat segíthetünk azzal is, ha szívmasszázst alkalmazunk, még akkor is, ha nem is pontosan az előírtak szerint járunk el. A szívmasszázs és a lélegeztetés lényege ugyanis a keringés fenntartása, amíg a mentő megérkezik. "Fontos, hogy 3-4 percen belül kezdjük meg a szívmasszázst, ezzel csökkenthetjük az agyi károsodás esélyét" - tette hozzá Győrfi Pál.

Hírességek is csatlakoztak a programhoz












30 mentőből hiányzik jelenleg a defibrillátor


Döbbenetes tény, hogy Magyarországon 30 mentőautóból hiányzik az életmentéshez szükséges defibrillátor. Ezt a hiányt most egyelőre a mentőautók átcsoportosításával oldják meg, vagyis a vészhívások alapján, ahol már sejteni lehet, hogy szívmegállásos esetről van szó, az életmentő készülékkel felszerelt autókat küldik.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.