Ne dőlj be a csodaszereknek! Életveszélyes potencianövelők

szex férfi egészség potencianövelő szerek libidó viagra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A férfiak kevés dologtól riadnak meg annyira, mint amikor erekciós problémájuk támad. Jó esetben orvoshoz fordulnak, de legtöbbször vény nélkül elérhető csodaszerekhez folyamodnak, nem számolva a lehetséges mellékhatásokkal.

Az interneten számtalan különféle eredetű porok, tabletták kaphatók, a származásuk és a pontos összetételük általában ismeretlen vagy megtévesztő. A legtöbbjüket be is tiltották már, mivel kifejezetten veszélyesek lehetnek az egészségre, egyes szerek akár halált is okozhatnak.

Vérnyomást is csökkent a vágykeltő kávé

A vágykeltő kávé például, melyet Magic Power Coffee néven forgalmaztak, vészesen csökkentheti a fogyasztó vérnyomását, ezzel veszélyes állapotot idézve elő. A kávé termékismertetőjén ugyan figyelmeztetik az embert, hogy egyik anyaga bizonyos gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphet, mely alacsony vérnyomást okozhat, de az amerikai gyógyszerhatóság így is a kávé fogyasztása ellen szólalt fel.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com



De nemcsak a vágykeltő kávé okozhat problémákat, számtalan tablettahirdetés kering az interneten, mely a férfiak minden, péniszükkel kapcsolatos álmát megvalósítja - elméletben. Gyakorlatban viszont előfordulhat, hogy szexuális együttlét helyett a randevú a kórházban végződik.

Illegálisan forgalmazott tabletták

Ezek a csodatabletták nem mindig azt a hatóanyagot tartalmazzák, ami rájuk van írva, vagy nem abban a mennyiségben, így akár életveszélyesek is lehetnek. Nem is beszélve arról, hogy ezek a tabletták sokszor mérgekkel szennyezettek, vagy rég lejárt a szavatosságuk. Sok esetben kifejezetten rossz higiéniai körülmények között folyik a gyártásuk, nem engedélyezett technológiákkal. Előfordul az is, hogy a termék leírása egész egyszerűen hazudik: egy 100 százalékban természetes összetevőjű tablettában például a kutatók vényköteles gyógyszerekben használt vegyületet találtak. Bizonyos szív- és vérnyomásgyógyszerek feketén szerzett vágykeltővel együtt szedése is komoly egészségi károsodásokat okozhat.

A kék tabletta akár vakságot is okozhat

Még az olyan jól ismert kék tabletta sem teljesen biztonságos: ez a gyógyszer más potencianövelő pirulával együtt szedve látászavarokat, sőt vakságot okozhat, s erre a veszélyre egyelőre semmi sem hívja fel eléggé a figyelmet a termék leírásában. Az amerikai hatóság már elrendelte, hogy ezen potencianövelő tabletták dobozán figyelmeztessék az embereket a vakság veszélyére.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com



A káros vagy meg nem nevezett összetevők mellett a tablettaszedés egyik legnagyobb kockázata az, hogy orvosi ellenőrzés nélkül kapkodja be a delikvens a pirulákat. S mivel a merevedési zavar általában egy komolyabb megbetegedés tünete, orvosi vizsgálat nélkül a betegség kezeletlen marad. Ilyen lehet például a cukorbetegség, urológiai gondok vagy a magas vérnyomás. Az erekciós probléma pedig általában potencianövelő szer szedése nélkül is helyrehozható, ha az alapbetegséget kezelik. Mindenképpen érdemes tehát férfigondok esetén félretenni a szégyenérzetet és orvoshoz fordulni.

A gyógynövény alapú potencianövelők sem veszélytelenek

A potencianövelők egészségügyi kockázatait az sem kerüli ki, aki tisztán növényi hatóanyagú szert használ, ugyanis az állítólagosan évezredes tapasztalatokkal bíró "gyógynövények" éppúgy veszélyesek lehetnek, mint a tabletták.

Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság listáján több olyan növény található, melynek fogyasztása igen kockázatos, akár veseelégtelenség vagy agyvérzés is lehet a merevedés "mellékhatása". Ilyen a fekete nadálytő, a lobélia, a gamandor vagy a csikófark, de egy nem mérgező növény fogyasztása során is felléphetnek veszélyes allergiás reakciók.

A hiedelmek szerint a csattanó maszlag is növeli a nemi vágyat és eufóriát okoz. Ezen kívül pedig időnként mérgezést és halált: a növény angol neve utal Jamestown városra, ahol az 1600-as években először adtak hírt halált okozó csattanó maszlag fogyasztásról. Nem érdemes tehát vele kísérletezni, már a leszedése is szembántalmakat okozhat.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com



A kőrisbogár maradványa kómát is kiválthat!

Minden - kőrisbogár maradványaiból készült - kantaridint tartalmazó potencianövelő készítményt is érdemes messze elkerülni, mert hiába ingerli erősen az ivarszervek nyálkahártyáját mindkét nemnél, húgyúti gyulladást okozhat és fájdalmas tartós erekciót. Fogyasztása azonban erősen mérgező hatása miatt kerülendő igazán, már pár milligramm vesekárosodást okoz, de több esetben halállal végződő kómát váltott ki a szer.

Csalóka marihuána

A marihuána igen elterjedt könnyűdrog, nemivágyfokozó hatásáról is ismert. Eleinte ez igaz is, azonban tartós használata tompítja az érzékeket és átmeneti meddőséget okoz, valamint csökkenti a vér tesztoszteronszintjét, így végül hosszú távon a szexuális vágy csökkenését okozza.

Fessler Emma

LIFE MAGAZIN: POTENCIANÖVELŐK

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6l9QB4zeNgCdOLI0



Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.