Catherine Zeta-Jones a rákból felépült férje mellett dohányzik

2011.07.23. 23:15

Csupán pár hónapja gyógyult fel a IV. stádiumú gégerákból Michael Douglas, szépséges felesége azonban úgy tűnik, nem félti férjét, és folyamatosan mellette dohányzik.

Michael Douglasnél tavaly augusztusban állapítottak meg előrehaladott stádiumú gégerákot, aki azóta kemoterápián és sugárkezelésen esett át. A színész a kemény kezelések hatására 15 kilót fogyott, de végül idén januárban bejelentette, hogy torkából eltűnt a tumor. Gyógyulása szinte csoda volt, ezért az egész világ döbbenten nézte a napokban megjelent fotókat, amelyeken felesége közvetlenül Douglas mellett dohányzik.

AFP

Ráadásul ez láthatóan a színészt sem zavarja, pedig gyógyultnak csak több év tünetmentesség után számit, és azután sem ajánlatos cigarettafüstben tartózkodnia.

A színészért egyébként orvosai is aggódnak, figyelmeztették, hogy ne erőltesse meg magát, és még egy ideig ne dolgozzon aktívan, mivel a tumor akár vissza is térhet - olvasható a MailOnline oldalán. Emellett természetesen havonta kontrollvizsgálatokon is részt kell vennie Douglasnek.

Fogászati beavatkozás súlyosbíthatta Peter Falk gyógyíthatatlan betegségéthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110720-fogaszati-beavatkozas-sulyosbithatta-peter-falk-gyogyithatatlan-betegseget.html Bizarr fotó: Mellbimbó nőtt egy nő talpán!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110719-mellbimbo-nott-egy-no-talpan.html Borzalmas állapotba került Robbie Williams ételmérgezés miatthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110718-borzalmas-allapotba-kerult-robbie-williams-etelmergezes-miatt.html Veszélyes a mellkisebbítő műtét a túlsúlyos nőknekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110718-nagy-kockazattal-jar-a-tulsulyos-noknek-a-mellkissebbites.html Milyen lesz a plasztikai sebészet a jövőben?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110718-a-plasztikai-sebeszet-multja-es-jovoje.html Kétszer hajtott át a feleségén egy 85 éves autóshttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110718-ketszer-hajtott-at-a-felesegen-egy-85-eves-autos.html Anyja méhét ültetik a lányábahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110715-anyja-mehet-ultetik-a-lanyaba.html
Michael DouglasCatherine Zeta-Jonesrákdohányzásgégerák