Volt, amikor 40 kiló sem volt - 33 éves korára öregasszonynak néz ki az anorexiából gyógyult lány

emésztőrendszer anorexia bulímia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lábadozó anorexiás 18 éves harca a betegséggel annyira tönkretette az emésztését, hogy soha többé nem fog tudni rendesen enni.




Northfoto
Northfoto

Alison 1998-ban (balra) és napjainkban

Először 1994-ben jelentkezett nála az anorexia egy iskolai sítúrán. Az akkor még sportos kamasz lány egy év alatt borzasztóan lefogyott. Az év végén kórházba került - ez volt az első alkalom -, ahol három és fél hónapig napi 3500 kalóriával táplálták, hogy újra elérje az 57 kilót. Amikor azonban visszament az iskolába, újra korlátozni kezdte az étrendjét, és a szigorú diéta mellett intenzív edzésbe kezdett. Ilyen állapotban tette le az érettségijét - kiváló eredménnyel, bár a vizsgák után hat hónapig kórházban kellett kezelni.

Az egyetemet másfél év után abbahagyta, mert újra nagyon lefogyott, voltak időszakok, amikor szó szerint csak csont és bőr volt (fotók). Egy évre megint kórházba került, ahol öngyilkosságot kísérelt meg, ezért további egy évre bent tartották, és csak 2006-ban engedték ki. A továbbiakban sem járt szerencsével, egyik intézményből a másikba került, míg végül tavaly az orvosok egy kanült vezettek be a gyomrába, és egy gép segítségével éjjelente 10 órán át 1500 kalória tápanyagot kapott. Idén februárban kezdett el újra szilárd táplálékot enni, de kiderült, hogy csak nagyon kevés élelmiszert képes elfogyasztani. Olyan sokáig tagadta meg magától az ételt, hogy most alig képes normálisan feldolgozni a táplálékot.

Alison Walker jelenleg 63 kg, testtömeg-indexe (BMI) 20 pont, ami az egészséges kategóriába tartozik.


Megkeserítette az életét a hatalmas melle - Most szebb, mint valaha a celeblány! Fotókhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110909-forradalmi-mellmutet-fele-akkora-lett-a-melle-sebeszkes-nelkul.htmlRejtélyes betegség! Szép szőke lány heteken át alszik - Fotóhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110817-heteket-alszik-egyhuzamban-o-a-modern-csipkerozsika-foto.htmlA népszerű humista szervezete nagyon legyengült - nem kaphat kemoterápiáthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110911-boroczky-jozsef-szervezete-nagyon-legyengult-nem-kaphat-kemoterapiat.htmlKépernyőbe zárva: 6 tipikus villaszindrómahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110908-a-valo-vilag-testilelki-megprobaltatasai.html38 kilós, és még mindig éhezteti magát - sztárok, akiknek a soványság a hóbortjukhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110907-sovanysag-a-hobortjuk-wannarexias-sztarok.html5 lelki ok, ami parlagfű-allergiát okozhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110829-parlagfu-allergia-lelki-okai.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.