Tragikus balesetben elhunyt a fiatal magyar színész

színész haláleset Huszár Zsolt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közelekdési balesetben életét vesztette Huszár Zsolt, a Szabadság, szerelem című film egyik főszereplője.

Forrás: http://www.ujszinhaz.hu/
Forrás: http://www.ujszinhaz.hu/
[origo]-

Huszár Zsolt alapító tagja volt Krétakör társulatnak, és 2003-ban szerződött az Új Színházhoz. Szerepelt többek között a Szabadság, szerelem, a Lora, a Budakeszi fiúk és az Intim fejlövés című filmekben.

Kollégái a színház honalpján így emlékeznek róla:
"Nemrég kapta barátaitól a biciklit. A negyvenedik születésnapjára. Majd kicsattant az életerőtől. Őserő volt benne, sohasem fáradt. Néha meg lehetett őrülni a makacsságától, de közben ellenállhatatlan szeretet is áradt belőle. És fantasztikus humora volt. (Csak ez a "volt" ne lenne...) Nem végzett színiiskolát - de elszántan képezte magát. Stúdiós növendékei is rajongtak érte, pedig szigorú volt velük - cserébe izgalmas, újszerű vizsgák születtek. Az előttünk álló évadban két főszerep is várta: a Coriolanus címszerepe és a Jadviga párnája férfi főszerepe. Hiányzik. Mindenkinek."

Az Új Színház társulata saját halottjának tekinti Huszár Zsoltot.



Elhunyt az egyik legnépszerűbb magyar humoristahttp://www.life.hu/szorakozz/20110917-elhunyt-boroczky-jozsef-az-egyik-legnepszerubb-magyar-humorista.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.