szexuális úton terjedő betegség kankó gonorrhoea tripper
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Brit orvosok szerint a gonorrhoea kezelésére hagyományosan használt antibiotikumok többé nem hatásosak, ugyanis a szexuálisan átvihető betegség kórokozója egyre nagyobb ellenálló-képességet mutat.



Thinkstock
Thinkstock


Gonorrhoeás betegek mintájából izolált kórokozók laboratóriumi körülmények között csökkent érzékenységet mutattak az eddig használt gyógyszerrel szemben - a rezisztenciát 2005-ben még nem találták, 2009-ben a vizsgált törzsek 10 százaléka, míg 2010-ben már 20 százalék mutatta az ellenálló-képesség jeleit. A betegséget okozó Neisseria gonorrhoeae az évek során számos antibiotikummal, így penicillinnel, tetraciklinekkel, ciprofloxacinnal szembeni rezisztenciára tett szert - most úgy tűnik, még egy antibiotikum felkerült a listára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezelésre tett ajánlása szerint egy antibiotikumot akkor kell kivenni az első vonalból, amennyiben a kezelés a betegek öt százalékánál hatástalannak bizonyul. Emiatt a szakértők aggodalmaiknak adnak hangot, hogy a lépés egyre sürgősebb a gonorrhoea esetén, azonban jelenleg nem áll igazi alternatíva az orvosok rendelkezésére. Vagyis a legjobb módszer a megelőzés: a biztonságos szex.

A gonorrhoea (tripper, kankó) a clamydia után a második leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzés.


"Tiéd a testem, ha megvédesz" - Szexuális élet a női börtönökben (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110822-tied-a-testem-ha-megvedesz-szexualis-elet-a-noi.htmlBevallotta: a szex miatt ilyen karcsú a csinos színésznő!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110729-a-gyakori-szex-miatt-ilyen-karcsu-kim-cattrall.htmlMi lakik a köldöködben? Egy szexi testrész, ahol 1400 féle baktérium tanyázhat!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110712-akar-1400-fele-bakterium-is-elhet-a-koldokodben.htmlNem jó a szex? Nemi betegséget kaphatsz!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110616-buntudat-rossz-parkapcsolat-a-nemi-betegseg-lelki-okai.htmlPajzsmirigybetegsége miatt 20 kilót hízott Mary Zsuzsihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110930-pajzsmirigybetegsege-miatt-20-kilot-hizott-mary-zsuzsi.htmlBemutatták az elhunyt Michael Jacksonról készült képet a bíróságonhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110928-birosag-elott-michael-jackson-orvosa.htmlNagy árat fizethetsz az ujjszopásért!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110914-nagy-arat-fizethetsz-az-ujjszopasert.htmlEgészséges vagy önpusztító? 7 sztárpár, akiktől tanulhatunkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110915-egeszseges-vagy-onpusztito-7-sztarpar-akiktol-tanulhatunk.htmlÉld át velünk! Ilyen érzés egy óra hipnózisbanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110907-eldd-at-velunk-ilyen-egy-ora-hipnozisban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.