szexuális együttlét szex vágy korai magömlés orgazmus gyönyör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A portugál Magalhaes Lemos kórház egyik korábbi kutatása szerint a nők jelentős hányada is idő előtt jut el a csúcsra a nemi aktus közben. Csak éppen ez nem kap annyi figyelmet, mint a férfiak esetében.

Az 510 portugál nő részvételével készült felmérés eredményei azt mutatták, hogy a válaszadók 40 százaléka számolt be a szexuális zavarról, 3 százalék pedig krónikusnak írta le panaszát.

A korai magömlés jelenségét hagyományosan a férfiakkal kapcsolatban jegyzi az orvosi szakirodalom, a kutatók azonban most arra voltak kíváncsiak, vajon a nőket érinti-e a probléma. A kérdőívet 18 és 45 év közötti nők töltötték ki, és olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy milyen gyakran tapasztalnak korai orgazmust, elvesztették-e már valaha az uralmat orgazmusuk felett, és okozott-e a helyzet kellemetlen érzést. Az eredmények szerint a nők 40 százaléka tapasztalt már életében korai orgazmust.

Forrás: Thinkstock

A kutatást vezető Serafim Carvalho azt nyilatkozta a LiveScience hírportálnak, hogy a szóban forgó csoport esetében a korai orgazmus több mint zavaró. A kutatók úgy vélik, ugyanolyan súlyos gondot okoz számukra, mint a férfiak számára a korai magömlés. Carvalho és munkatársai azt remélik, hogy a Sexologies folyóiratban megjelent eredmények további kutatásokra sarkallják majd a szakértőket a női szexuális zavarral kapcsolatban, amelynek korábban nem sok figyelmet szenteltek.

Az eredmények azt mutatták, hogy az állapot sokakat érinthet, és a gond a nőnek, vagy a pár mindkét tagjának kellemetlenséget okozhat az aktus során.

Annak ellenére azonban, hogy a korai orgazmus a nők meglepően nagy arányát érinti, továbbra is az orgazmusképtelenség számít elterjedtebb problémának. Egy 2010-ben készült amerikai tanulmány szerint a kutatásban részt vevő 18 és 30 év közötti nők 54 százaléka számolt be valamilyen zavarról az orgazmus elérésében, így ez tekinthető a leggyakoribb szexuális panasznak.

Intimtorna férfiaknak: Hosszabb menet, vadabb élvezet

A korai magömlés a férfiak rémálma, és igazán keserűvé tudja tenni a legnagyobb hévvel várt szexuális együttlétet is. A Life.hu korábbi cikke szerint azonban egy végtelenül egyszerű gyakorlattal akár négyszeresére is növelhető az aktusok ideje. Íme a megoldás.
Fordítva írod az E betűt? Szembemész a forgalommal? A múltad jelez!http://www.life.hu/drlife/20150604-kerri-walker-tortenete-arrol-hogy-traumas-agyserulest-okozhat-a-csaladon-beluli-eroszak.htmlHarminc évvel ezelőtt Kerri Walker, aki ma Phoenixben dolgozik egy családi erőszak áldozatai számára létesített otthonban, azon kapta magát, hogy teljes nyugalommal vezeti autóját a forgalommal szemben. Akkor szerencsére megúszta a balesetet, ám ez volt az első figyelmeztető jel a számára, hogy valami nem stimmel vele.Dr. LifeThinkstock5 zöldség és gyümölcs, amit mindenki rosszul eszikhttp://www.life.hu/drlife/20150605-taplalkozasi-hibak-ot-zoldseg-es-gyumolcs-amit-rosszul-eszunk.htmlHa sok gyümölcsöt és zöldséget eszünk, és már mindent tudunk a piacon elérhető legújabb szuperételekről, ez még mindig csak fél siker. A siker másik fele: tanuljuk meg, miként vehetjük hasznát ennek a sok tudásnak.Dr. LifeThinkstock10 tévhit, amivel a kisgyermekes édesanyák áltatják magukathttp://www.life.hu/drlife/20150603-rotavirus-tevhitek-es-tenyek-a-sulyos-gyerekbetegsegrol.htmlMáig számos tévhit él Magyarországon a rotavírus-fertőzésekkel kapcsolatban. Pedig kisgyermekkorban a lázzal, hányással, hasmenéssel járó betegség rendkívül gyorsan kiszáradáshoz és akár életveszélyes állapothoz vezethet.Dr. LifeThinkstockMiért mászkálnak mostanában meztelen emberek Budapesten?http://www.life.hu/drlife/20150604-ezert-maszkalnak-mostanaban-meztelen-emberek-budapesten.htmlMióta tombol a nyár, nem telik el hét a nélkül, hogy ne kapnánk hírt meztelen emberekről, akik Budapest utcáin grasszálnak. Először persze azt hisszük, biztosan zavartak, aztán arra gyanakszunk, hogy fogadásból teszik, végül pedig kiderül, hogy pontosan tudták, mit csináltak, csak épp ehhez volt kedvük...Dr. LifeThinkstockGombák, szemölcsök, bacik? A védekezés nem csak az ágyban, a vízben is fontoshttp://www.life.hu/drlife/20150601-fontos-vedekezni-a-gombak-szemolcsok-es-bakteriumok-ellen-igy-ovd-a-borod-a-strandszezon-idejen.htmlNyáron mindenki szívesen tölti az idejét a vízparton, legyen szó strandolásról, tengerparti nyaralásról, vagy éppen egy balatoni csobbanásról. A természetes és mesterséges vizek közelében azonban sok kórokozó és baktérium leselkedik a strandolókra, így neked is érdemes betartanod pár tanácsot és szabályt, hogy a nyaralás minden percét kiélvezhesd.Dr. LifeThinkstockEgy erőszakolóval kevesebbel jobb hely lett a világ?http://www.life.hu/drlife/20150603-egyetemi-eroszak-majdnem-minden-otodik-elsoevest-erte-mar-szexualis-eroszak.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt a gólyatábori erőszakoló néven elhíresült K. S. Szilárdot június 3-ai tárgyalásán hét és fél év börtönre ítélték. A 39 éves vádlott leghamarabb a büntetés letöltésének kétharmada után szabadulhat.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.