Zombivá válnak a drogtól - Egyre több a kábítószer hatása alatt elkövetett gyilkosság (18+)

gyilkosság drog alkohol bűncselekmény zombi kábítószer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Drog és alkohol hatása alatt állt, amikor megtámadta, majd brutális kegyetlenséggel megfojtotta áldozatát a pécsi gyilkos. Ám nem a törékeny, fiatal pszichológusnő az egyetlen áldozata a drog hatása alatt elkövetett erőszaknak, hiszen hazánkban és más országokban is egyre több olyan gyilkosság történik, ahol bestiális kegyetlenséggel támadnak ártatlanokra drogfüggő elkövetők.

A hazai, sokkoló gyilkosság mellett legrémületesebbnek talán azok a támadások bizonyultak, ahol "zombivá" váltak, és élő áldozataik arcát, testét marcangolták azok a támadók, akikről kiderült, hogy tettük előtt úgynevezett "fürdősót" fogyasztottak. Ez természetesen nem azonos a szinte minden háztartásban fellelhető, illatosított, színezett tengeri sóval, hanem egy viszonylag új drogcsoport elnevezése.

Az egyik eset Washingtonban történt, egy háztetőn, a másik véres lakomára egy autópálya mellett került sor, a harmadik beszámoló szerint viszont Louisiana államban is történt egy hasonló támadás, ahol MDPV hatása alatt tomboló elkövető egy, a kertjében békésen dolgozgató férfi arcát akarta szétmarcangolni.

Thinkstock
Thinkstock

Bár "zombitámadásokra" hazánkban még nem volt példa, a drogfogyasztás agresszív hatása több kegyetlen gyilkosság során is felmerült. Például a márciusban nagy port kavaró tatabányai esetnél, ahol egy fiatal, alig huszonegy éves fiú mészárolta le édesanyját, majd támadt édesapjára is egy húsvágó bárddal, mielőtt kivetette volna magát a tizedik emeleti lépcsőház ablakán, szintén erős a gyanú, hogy az eszelős támadás majd az öngyilkosság drog hatása alatt történt.

A több ember halálát is követelő kulcsi gyilkosságnál is valószínűsíthető volt a drog, hiszen a házkutatás során számos olyan szert találtak az elkövető szobájában, amelyek fogyasztása előidézhette a szörnyű családirtást.

Angliában drogos szexbulit követően ölte meg fiatal áldozatait a Londonban recepciósként dolgozó magyar férfi is, valamint szinte biztos, hogy a drogfüggő milliárdos, Kristian Rausing feleségének különös halála is a droghoz köthető, legalábbis erre enged következtetni a tény, hogy a férfi hetekig rejtegette a már oszlásnak indult holttestet luxusotthonunk emeleti szobájában.

Minden rémséges hír ellenére a drogfogyasztás "népszerűsége" szemernyit sem csökken, és a fogyasztók jelentős részének fogalma sincs a szervezetébe juttatott szer rövid és hosszú távú valódi hatásáról.

Egy - a napokban 15-20 év közötti fiatalokkal felvett - interjúkból az derült ki, hogy a gyerekek nincsenek tisztában, milyen típusú drog fogyasztása okozhat agresszív kitöréseket - még azok sem, akiknek már volt élménye, találkozása valamilyen droggal. Más esetben a vakmerő, önmaguk vagy mások életét is veszélyeztető viselkedés mögött olykor csak feltételezik a csoport tagjai a drog hatását, de összefüggéseiben nem vizsgálják és nem is tölti el őket valódi félelemmel a drogok széles körben való terjedése.

Ha volt az interjúk felvétele közben félelmetes, az az a természetesség, ahogy a fiatalok beszéltek a drogfogyasztásról. Még akkor is, ha nem élnek vele, akkor is mindennapjaik része, és nem tartják veszélyesebbnek az extasyt vagy a mefedront a narancsos vodkánál.

Thinkstock
Thinkstock

A következő beszámolókat különböző fórumokon találtuk.

Panna, 19 éves közgazdász-hallgató


"Már a középiskolában is tudtuk, hogy ki használ rendszeresen valamilyen cuccot, azt is, ki az, aki csak füvezik, ki az, aki olykor keményebbel is él. Az is nyílt titok volt, hogy kihez lehet fordulni, ha valamit venni akarunk. Bulikon is rendszeresen előkerült valamilyen szer. Honnan volt rá pénze a többieknek? Akadt, aki a gazdag szüleitől legombolt zsebpénzét költötte erre, más, saját bevallása szerint, megszerezte a pénzt. Az egyik srácról például tudtuk, hogy az egyedül élő nagymamájának a nyugdíjából lopott, minden lelkiismeret-furdalás nélkül, ha füves cigire vágyott."

Péter, 18 éves, középiskolás


"Azért persze látszik, én például simán kiszúrom, ha valaki füvezett, vagy benne van egy löket valamilyen durvább anyagból, de tenni nem tudok ellenne. Sokszor már bedrogozva érkeznek a buliba is. Én mondjam neki, hogy aranyom, ne csináld? És igen, sokszor azt is látjuk, milyen durva helyzetek állhatnak elő. A múltkor egy bebogyózott százhatvan centis csaj például a Duna-parton támadt egy kigyúrt-kopasz csávóra. A csaj volt az, aki beszólt, kötekedett, verekedni akart. Minden gátlás, félelemérzet megszűnt, és nem mérte fel a saját korlátait. Számunkra, akik láttuk a jelenetet, egyszerre volt komikus és félelmetes is, ahogy a pasi egy nem is túl nagy pofonnal kavicsra küldte az agresszív kiscsajt."

A drogok hatásairól számtalan cikk jelent már meg, mi most csak egyre mutatunk rá, az elméletileg neten is megrendelhető "krokodilra", az MDPV-re. A Metilén-dioxi-pirovaleron rendkívül erős pszichoaktív stimuláns. Elsősorban a központi idegrendszert célozza, de hatással van a szívre és az érrendszerre is. A szexuális érzékenységet és étvágyat fokozó hatása miatt vált kedveltté, de kevés szó esik arról, hogy a központi idegrendszerre gyakorolt hatása miatt sok esetben leküzdhetetlen agresszív késztetések is ébrednek az MDPV-ét fogyasztóban, valamint hogy a szer szervezetből való távozása milyen testi-pszichés kínokkal jár együtt.

Tipp! Az énekesnő mindent megmutatott! Kattints a képekért!



MDPV - Út a pokolba


"Hat hónapig használtam ezt a szart. Én aztán bátran mondhatom, hogy ez gyilkosabb, mint bármi. Kis idő múltán lemálik a bőröd, és olyan vesefájdalmaid lesznek, hogy beleőrülsz. Aztán ott van a flash, attól nagyon nehéz szabadulni. Nekem mindenem ráment. Az egész életem. Szétszedi a belső szerveket is. Egy haverom szó szerint szétroncsolta a saját állkapcsát, és észre se vette, pedig csak másfél éve tolta az anyagot."

"Nekem klassz volt, csak a lejövetel, az a pokol. Idegbeteg voltam, úgy untam szarrá magam, hogy közben belül ezerrel pörögtem. Nagyon szar volt. Újrakezdtem, de még mindig halál."

"A buli végén azt éreztem, mindenki engem bámul. Teljesen megőrültem tőle. Vérben forgott a szemem, ölni tudtam volna."

"Egyszer próbáltam, azóta zsibbad kezem-lábam, a fejfájásom az őrületbe kerget. Nyugtatókon élek, mert olyan belső nyugtalanság ébredt bennem, amit nem tudok elnyomni. Mindenkiben ellenséget látok. Nem lehet hozzám szólni, ingerlékeny vagyok, még arra is robbanok, ha anyám megkérdezi, hozhat-e enni valamit."

"A bekattanás a drog használata után egy hónappal is jelentkezhet. A dokik ki vannak akadva. Tucatjával kerülnek zárt osztályra MDPV-ét fogyasztó fiatalok."

"Én csak fél gramm MDPV-t vettem magamhoz, körülbelül egy héten át, kicsi szunyival. Aztán lovagoltam minden szaron, ha megláttam egy rendőrautót, biztos voltam benne, engem néznek, a zebrán nem mertem megállni, mert szembe néztek az emberek. Hallucináltam, hangokat hallottam, olyan beszélgetéseket, ahol engem dumáltak ki, rajtam röhögtek mások. Gyűlöltem a többieket. Minden embert."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.