Fél szemére megvakult és tönkrement a mája - Suzie már 11 évesen alkoholistává vált

lány Nagy Britannia alkoholista májkárosodás vak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 11 éves kora óta rendszeres alkoholfogyasztó Suzi Fox 23 éves korára fél szemére megvakult, és a mája is súlyos mértékben károsodott.

Suzi 14 éves korában egy este egyedül megivott egy egész rekesz sört, amit egy egész üveg vodka követett. "Akkoriban körbejártunk a barátaink házaiban, és a szülők bárszekrényéből mindent megittunk, amit csak találtunk. A fiú barátaim nem bírták tartani a lépést velem, bárkit leköröztem piálásban, minden nap teljesen lerészegedtünk" - emlékszik vissza a most 23 éves Suzi Fox, aki fiatal kora ellenére szinte teljesen tönkrement az alkohol hatására.

Northfoto
Northfoto

"15 éves koromig a szüleimnek nem is tűnt fel, hogy alkoholproblémáim vannak, de nem őket okolom, ők megpróbáltak segíteni rajtam, de én kezelhetetlen voltam" - mondta Suzi, aki tizenéves korában néha hetekre elszökött otthonról, napokig öntudatlanul ténfergett és az utcán aludt.

Suzi állítása szerint képes volt annyi alkoholt meginni, amennyitől egy 120 kilós férfi is berúgna, de ő nem érezte magát részegnek. "Idővel immunissá váltam az alkohol hatására, és ezért egyre többet és többet ittam, egészen addig, amíg 18 éves koromban egy nap össze nem estem, és elviselhetetlen gyomorfájdalmak közepette kórházba nem szállítottak" - mondta Suzi a The Sun újságírójának. Az orvosok elmondása szerint a fiatal lány mája annyira súlyosan károsodott, hogy a következő üveg ital lett volna az utolsó, ha nem hozzák be a kórházba.

A figyelmeztető jelek ellenére Suzi nem hagyott fel az ivással, így 19 éves korában az egyik szemére szinte teljesen elveszítette a látását. "Nagyon megrémültem, csak halvány foltokat láttam az egyik szememmel, el sem tudtam képzelni, hogy mi történik velem, aztán az orvosok elmondták, hogy az ivás miatt a fél szememre gyakorlatilag megvakultam" - idézte fel a történteket Suzi.

A folyamatos májkezelések mellett Suzi 2008-ban terhes lett, és az orvosok tanácsára a terhesség idejére nagy nehézségek árán szinte teljesen abbahagyta az ivást. "A gyerekem érkezése komoly fordulópontot jelentett az életemben. Feltettem magamban a kérdést: mi a fontosabb, hogy minden este lerészegedjek, vagy hogy legyen egy szép családom?"

A kislány, Ruby most hároméves, és Suzi megpróbál mindent megtenni, hogy jó anya legyen, de az ivást nem sikerült teljesen abbahagynia. "Néha-néha megiszom egy-két pohárral, még a születésnapomon is csak nyolc sört és egy fél üveg rumot ittam" - mondta Suzi, aki jelenleg a ReRun alkoholistákat segítő szolgálatnál dolgozik.

Sajnálatos módon Suzi esete nem egyedülálló. Egy friss felmérés szerint Európában a brit tizenévesek fogyasztják a legtöbb alkoholt, és a brit Nemzeti Egészségügyi Rendszer (NHS) évente mintegy 3,5 milliárd fontot költ az alkohollal kapcsolatos kórházi kezelésekre.

Tipp! Megszabadult hajától a fiatal énekesnő. Kattints a galériáért!



"Jön az aranykor" - Pataky Attila lemondott az alkoholról, hogy többet lásson a világbólhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120725-pataki-attila-lemondott-az-alkoholrol-es-a-husrol-csak-halat.htmlEgy alkoholista nő vallomása: "Meg fogok bolondulni - kell a pia!" (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120618-egy-alkoholista-no-vallomasa-meg-fogok-bolondulni-kell-a.html10 évesen már ivott - Most májátültetésre vár a 26 éves alkoholista fiúhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120111-10-evesen-mar-ivott-most-majatultetesre-var-a-26.html9 helyzet, amikor csak az alkohol segíthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111004-az-alkohol-jotekony-hatasai.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.