Súlyos betegségben szenved a Londonban aranyérmet nyert olimpikon, Pars Krisztián

betegség kalapácsvető olimpikon beteg Pars Krisztián aranyérem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kalapácsvetés döntőjében Pars Krisztián elképesztően magabiztos versenyzéssel nyerte meg a magyar csapat negyedik aranyérmét. Ő volt az egyetlen, aki nyolcvan méternél messzebbre dobta a kalapácsot. A versenyző azonban nem felhőtlenül boldog.

Egyrészt maga az olimpikon is folyamatosan azt nyilatkozta, hogy ennél több van benne, képes lenne akár 82 métert is dobni, amit nagyon szeretne a következő versenyeken bebizonyítani. Másrészt nemrég elárulta azt is, hogy évek óta súlyos betegséggel küzd.

MTI/Kollányi Péter
MTI/Kollányi Péter

Kattints a képre a galériáért!

"A diagnózis szerint csonthártyagyulladásom van, ami miatt évek óta fáj a sarkam. Néha kevésbé, néha jobban. Kitaláltam, hogy ha a kifejezetten nekem, méretre készített cipők sarkát kivágom, akkor jóval kisebb fájdalmat érzek. Persze ilyenkor nem is gondolok rá, sokkal inkább az egykori edzőm, Németh Pál, a családom és az ország sikere lebeg a szemeim előtt. Ha ezekre gondolok, általában jól sikerülnek a dobásaim" - olvasható a Stop.hu-n.

Íme az olimpia legszexisebb atlétanői!http://www.life.hu/tested-lelked/20120807-fotok-a-2012es-londoni-olimpia-legszexisebb-atletanoirol.htmlRisztov Éva hatalmas teljesítménnyel olimpiai bajnok hosszútávúszásban!http://www.life.hu/legykepben/20120809-risztov-eva-hatalmas-teljesitmennyel-aranyermet-szerzett-hosszutavuszasban-a-londoni-olimpian.htmlKozák Danuta olimpiai bajnok!http://www.life.hu/legykepben/20120809-kozak-danuta-olimpiai-bajnok-ezzel-megszerezte-magyarorszag-hetedik-aranyermet-a.htmlInstant divattipp - Imádnivaló kiegészítők a londoni olimpia jegyébenhttp://www.life.hu/legytrendi/20120730-olimpia-es-divat-imadnivalo-kiegeszitok-a-londoni-olimpia-jegyeben.htmlNapi hím: Íme az olimpia legszexisebb félistenehttp://www.life.hu/life/galeria/20120730-lifenight-napi-him-nagyon-szexis-a-francia-uszo-camille-lacourt.htmlMegvan az első magyar olimpiai érem - Bronzérmes Csernoviczki Évahttp://www.life.hu/legykepben/20120728-megvan-az-elso-magyar-olimpiai-erem-bronzermes-csernoviczki-eva.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.