Christina Hendricks hegyes melleire vágynak a brit nők

mell implantátum szépségipar Christina Hendricks plasztikai sebész Madonna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Mad Men - Reklámőrültek című tévésorozat sztárja, Christina Hendricks hegyes mellei valóságos divathullámot indítottak el az Egyesült Királyságban, ahol nők százai döntöttek úgy, hogy csúcsos végződésű mellimplantátumot ültetnek be, csak hogy jobban hasonlítsanak a színésznőre.

Garrick Georgeu, plasztikai sebészeti konzultáns saját elmondása szerint először maga is meglehetősen szkeptikus volt, mikor 18 hónappal ezelőtt az első nő kifejezetten hegyes végű mellimplantátumok beültetetését kérte, de azóta már számtalan nő fordult hozzá hasonló kéréssel.

"Ezekről az implantátumokról első pillantásra valóban a Reklámőrültek sorozat juthat az emberek eszébe, illetve Madonna 1990-es Vogue című videoklipje, amelyben szabályos tölcsér alakú melltartóban szerepelt" - mondta Georgeu. Őszerinte ezek a speciális formájú implantátumok meglepően jól működnek, ugyanis egyszerre emelik meg a mellet és adnak teltséget a mell felső részének is, miközben az összhatás teljesen természetesnek hat - legalábbis a plasztikai sebész szerint. Itt láthatsz képeket olyan nőkről, akik hegyes mellimplantátumot ültettek be maguknak.

Forrás: AFP, www.bbc.co.uk
Forrás: AFP, www.bbc.co.uk

Christina Hendricks

A Brit Esztétikai Plasztikai Sebészek Szövetségének (BAAPS) éves konferenciáján Georgeu elmondta, hogy korábban csak a hagyományos kerek, illetve könnycsepp formájú implantátumok voltak elérhetőek a páciensek számára. Georgeu véleménye szerint ezek a standard formák nem minden nőnek felelnek meg, és a jelenleg hódító kúp vagy tölcsér formájú implantátumok új távlatokat nyithatnak a plasztikai sebészet területén.

Georgeu szerint számos szempontot figyelembe kell venni, mielőtt valaki eldönti, hogy milyen mellimplantátumot válasszon magának. A beavatkozás előtt pontosan fel kell mérni a páciens mellkasát és bordázatát, hogy kiderüljön, melyik implantátum lehet számára az ideális. Ha valaki a tökéletesen kerek melleiről ismert Jordanre szeretne hasonlítani, annak ezek a hegyes implantátumok nem lesznek megfelelők, inkább azok számára ajánlják, akik telt keblekre, szép dekoltázsra vágynak, miközben megmarad a természetes összkép.

Garrick Georgeu szerint különösen ajánlható az újfajta implantátum azok számára, akik sokat fogytak, vagy hosszú ideig szoptattak, és ettől megnyúlt és megereszkedett a mellük. A kúp alakú implantátum beültetése esetén a mell szövetei újraformálódnak az implantátum körül, hatékonyan emelik meg a mellet, és hegesedés nélkül keltenek telt és természetes hatást.

Mitől nőtt meg Tom Cruise melle?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120823-ferfiak-nagy-mellekkel-noi-hormon-okozza-a-mellnovekedest.htmlEgyenként több mint 38 kilósak az óriásmellű nő kebleihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120718-a-vilag-legnagyobb-termeszetes-mellei-egyenkent-38-kilosak.htmlVastag Tamás már két mellkasműtéten is átesett - Tölcsérmelle alakult ki a fiatal énekesnekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120806-vastag-tamas-mar-ket-mellkasmuteten-is-atesett-tolcsermelle-alakult.htmlÖnbizalomhiányt okozhat a tinilányoknak a nagy mellhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120723-onbizalomhianyt-okozhat-a-tinilanyoknak-a-nagy-mell.htmlOlivia megnyerte a szépségversenyt - majd lemondta a mellnagyobbító műtétethttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120627-olivia-megnyerte-a-szepsegversenyt-majd-lemondta-a-mellnagyobbito-mutetet.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.