Nem vesszük elég komolyan? Elektroszmog, a láthatatlan veszélyforrás

elektromos áram daganatos betegségek mobiltelefon vezeték laptop transzformátor egészség elektroszmog elektromágneses tér lakás épület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ártalmatlan, vagy embereket öl az elektroszmog? A XI. kerületi háziorvosi rendelő dolgozói utóbbiról vannak meggyőződve, így nem hajlandók átköltözni abba az új rendelőbe, melynek aljában transzformátorállomás található - még akkor sem, ha a hivatalos statisztikák szerint semmiféle megbetegedést nem okozhat.

A dolgozók félnek a sugárzástól - és nem ok nélkül

Az egészségügyi dolgozók panaszai miatt a Sugárbiológiai Intézet megmérte a sugárzást az épületben, s az eredmény - bár a hivatalos magyar megengedett sugárzásszint alatt van - magas értékeket mutatott, és az is kiderült, hogy emiatt egyméteres magasságban egy régi típusú monitor nem is működőképes, nem is beszélve az EKG készülékről, illetve a dolgozókat vagy a betegeket érő sugárzás káros hatásairól. A házban többen is rákos megbetegedésekről számoltak be, és az eset kezd a négy évvel ezelőtt nyilvánosságot kapott nagykanizsai házra emlékeztetni, ahol a szintén transzformátor felett élő lakók között egyre több rákos megbetegedést diagnosztizáltak. Akkor a házat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakemberei és a a tűzoltók is átnézték, de semmiféle okát nem találták a rendkívül gyakori daganatos megbetegedéseknek. Varga András, a heidelbergi egyetem professzorának mérései szerint viszont a házban található elektromágneses térerősség bőven meghaladja az emberi szervezet tűrőhatárát, így elképzelhető, hogy szerepet játszik a megbetegedésekben. A transzformátort üzemeltető cég szerint viszont az állomás teljességgel veszélytelen, így eltávolítására sincs szükség. Okulva talán a nagykanizsai példából, most a XI. kerületi rendelőben az önkormányzat saját költségén állítólag vállalta a transzformátorállomás árnyékoltatását, így elvileg nem jelent majd veszélyt.

Thinkstock
Thinkstock

Igazából nincs is semmiféle probléma?

Az elmúlt évtizedek alatt ugyan egymással szöges ellentétben álló kísérleti eredmények születtek az elektromágneses sugárzásról, de nagyon valószínű, hogy ahogy a húszas években az emberiség még nem ismerte fel a radioaktív sugárzás káros hatásait, úgy most az elektromágneses hatást sem veszi - egyelőre - komolyan. Ahogy anno az orvosok viccből röntgenezték egymást, és sugárzó rádiumot vagy fluoreszkáló radioaktív órákat használtak asztaldísznek, úgy vesszük körbe magunkat adótornyokkal, wifivel és a legkülönbözőbb elektronikus kütyükkel, nem számolva káros hatásaikkal.

A Life.hu-nak Almásy Zsolt épületbiológus beszélt az eltérő határtékek okairól: "Két álláspont alakult ki a mérésekkel kapcsolatban. Az egyik, a hivatalos álláspont az azonnali káros hatásokat figyeli, és azt nézi, mi az a sugárzás, mely már bizonyíthatóan káros. A lakossági hatáérték ma Magyarországon 100 mikrotesla, mely még a kutató intézetek egyes vezető munkatársainak magánvéleménye szerint is magas, hivatalos szervként azonban nem nagyon tudnak tenni ennek csökkentése érdekében. A másik álláspont, melyet többek között a Német Épületbiológiai Intézet képvisel, azt a legkisebb mértéket veszi figyelembe, mely már hosszú távon káros hatással van a szervezetekre, és szerintük 0,5 mikrotesla sugárzás már veszélyes lehet."

Mi a baj az elektroszmoggal?

Az elektromos berendezések, a különböző mágneses terek és a rádiófrekvenciás sugárzások szervezetünket terhelő hatásait együttesen elektroszmognak nevezzük. Ez nem jelenti azt, hogy minden elektromágneses hullám káros, hiszen a természetben is megtalálható forrásai például a Nap vagy a viharok. Bár ezek is hatással vannak ránk, a gond inkább a mesterséges sugárzással van, amit az elektromos berendezések, adótornyok, transzformátorok, elektromos vezetékek bocsátanak ki. Bár mára mindennapi része életünknek és láthatatlan, nagy hatással van szervezetünkre, és elkerülésében nem sokat segít például a készülékek kikapcsolása. Az emberi szervezet sejtjeit, a biológiai folyamatait ugyanis elektromágneses hullámok szabályozzák, és nagyon érzékeny azok megváltozásaira - ez az érzékenység persze egyénenként is eltér picit, például a közelgő hidegfront légköri elektromos változásaira nem mindenki reagál fejfájással vagy görcsökkel. Testünk jól szabályozott működésébe viszont az állandó elektroszmog beleszól, befolyásolja bioritmusunkat, agyműködésünket, hormonrendszerünket és hosszú távon károsíthatja egész szervezetünket.

Thinkstock
Thinkstock

Nagy teljesítményű transzformátorok - ha tehetjük, kerüljük el őket

A már említett transzformátorokkal kapcsolatban Almásy Zsolt épületbiológus szerint nem lehet sokat tenni: "Miközben a WHO már a lehetséges rákkeltő hatású csoportba sorolta a transzformátorok mágneses erőterének hatásait, a magas hazai határérték miatt biztonságosnak vannak minősítve. Ezt a határértéket pedig szinte lehetetlen lejjebb vinni, mert az hatalmas ipari ellenállásba ütközne - gondoljunk csak több ezer transzformátor áthelyezésének költségeire, de ugyanez a helyzet a mobil adótornyokkal is, ahol szintén extrém magas a megengedett határérték, és persze hatalmas költséget jelentene máshová építeni őket.

A transzformátorokkal kapcsolatban elmondható, hogy nem minden esetben maga a transzformátor okozza a legnagyobb problémát, mert az aránylag jól körbe van tokozva a veszteség minimalizálásának érdekében, így viszonylag kicsi az erőtere. Az erősáramú vezetékek viszont, melyek abból kivezetnek, már nincsenek árnyékolva, és ezek erősebben sugározhatnak, mint maga a trafó. Hiába megyünk tehát távolabb a transzformátortól, mert nem tudhatjuk, hogy ezek az erősáramú vezetékek merre mennek: van úgy, hogy a lakóházakban nagyobb erőteret mérhetünk egy falban, ahol éppen megy a vezeték, mint a trafó mellett közvetlenül. S míg a mobil adótornyok sugárzását viszonylag egyszerűen lehet árnyékolni - ott akkor van igazán gond, ha épp a lakásunkba ér a sugárnyaláb -, a transzformátorok és az erősáramú vezetékek keltette mágneses tér ellen gyakorlatilag nem lehet hatékonyan védekezni - bár a kellő védőtávolság megtartása és az ott-tartózkodási idő csökkentése segíthet."

A mobiltelefonok hatásai

Az elektromos árammal nemcsak transzformátorokkal kapcsolatban találkozhatunk, hiszen mindennapi elektromos eszközeink is sugároznak - azok is, melyekkel órákat hagyjuk játszani a gyerekeket. Persze itt is kétféle tanulmányba botlani: az egyik álláspont szerint semmi probléma nem érhet minket a hőhatáson kívül a mobiltelefonoktól és laptopoktól, míg a másik tábor rákról beszél, illetve arról, hogy az Egyesült Államokban már pert vesztett néhány mobilgyártó, s azóta igen apró betűkkel a termékdobozokon feltüntetik, hogy a készülék okozta egészségügyi károkért nem vállalnak felelősséget.

Thinkstock
Thinkstock

Almásy Zsolt elmondta, hogy a mobilok esetében is igen nagy a különbség a hivatalos megengedett szint és az épületbiológiai szakemberek szerint veszélyes sugárzásmennyiség között: "A modern, beépített wifivel rendelkező mobiltelefonoknál ismét túl magas a hivatalosan megengedett sugárzászint, a 900 MHz-es GSM frekvencián 4,5 millió mikrowatt/négyzetméter a határérték, ezzel szemben a német épületbiológusok szerint hálóhelyen 10 mikrowatt/négyzetméter lenne a megengedett, afölött zavarjelek keletkezhetnek a szervezetben. A hivatalos határértéknél szinte csak a hőhatásra figyelnek oda, és nem törődnek a lehetséges hormonális problémákkal, sejtkommunikációs zavarokkal, daganatos megbetegedésekkel. Nincs olyan konkrét adat, ami megmutatná, hogy bizonyos készülék bizonyos ideig tartó használata pontosan mit okoz: nagyon sok múlik a genetikai adottságokon, az életmódon, az egyéni érzékenységen. Mivel nem tudhatjuk, mennyire vagyunk érzékenyek - pláne a gyermekeink -, ha lehet, akkor védekezzünk. Ne negedjük a mobiltelefonnal játszani a gyereket, és a tudatos mobilhasználatra is érdemes rászoktatnunk magunkat."

Mit tehetünk?

Az elektromos árammal működő készülékek egész egyszerűen szerves részeivé váltak életünknek. Természetesen le lehet kapcsolni a főbiztosítékot, de akkor nemcsak sötétben élnénk, hanem telefon, rádió, tévé, tehát a fő kommunikációs csatornák nélkül, és a hajunkat is a sütő mellett üldögélve száríthatnánk. Ráadásul akkor még nem beszéltünk az adótornyokról, a falakban futó vezetékekről, melyektől ha megszabadulnánk, lakásunkat is erdei sátorra kéne cserélnünk. Valamiképpen össze kell egyeztetnünk modern világunk eszközeit saját szervezetünk egészségével. Ennek érdekében szorítsuk a minimálisra elektromos eszközeink használatát, ne adjuk gyermekeink kezébe mobiltelefonunkat, mert nem játék, és lakóhelyünk megválasztásánál legyünk tekintettel a magasfeszültségű vezetékek, tarnszformátorok közelségére. Alvás közben egy-két méteres körzetünkben ne legyen elektromos eszköz, hosszabbítók, és a messzebb levőket is áramtalanítsuk - így spórolunk is. Emellett érdemes megméretni a lakásban található elektroszmogot szakemberrel, aki megfelelő árnyékolási technikákat is ajánlhat.

Almásy Zsolt szerint pofonegyszerű megoldások is segíthetnek: "Azt, hogy egy adott lakásban milyen mértékű a sugárzás, megbecsülni szinte lehetetlen, műszeres mérésre van szükség. Sokszor egyszerű megoldások segítenek, például amikor egy csecsemő nem alszik, van, hogy elég egy vezetéket arrébb tenni, és a gyerek onnantól nyugodtan alszik. Általában a költözéstől félnek az emberek, pedig különböző árnyékolási technikákkal és néhány vezeték áthelyezésével sok probléma orvosolható. Ehhez azonban szakembert kell hívnunk, főleg, ha gyanús jeleket észlelünk, például költözés után az előző lakásban elő sem forduló egészségügyi gondjaink akadnak, vagy reggel fáj a fejünk, a derekunk, izomgörcsünk van, vagy csak rendszeresen fáradtan ébredünk, érdemes az elektroszmogra is gondolni, mielőtt altatókhoz nyúlnánk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.