Meghalt egy kisfiú, miközben anyja netezett

2012.12.02. 18:25

Blackberry, iPod, iPhone, iPad, tábla PC, legtöbben csak győzünk kiigazodni a sok elektromos kütyü között. Bár sokat adnak életünköz, sokat el is vesznek belőle: míg az okostelefonok és társaik kitárják a világot, addig bezárják a kézzel fogható valóság kapuját. Ennek pedig veszélyes következményei lehetnek.

Gyerek vs. teknősbéka

A floridai Shellie Rose tizennégy- és kétéves fiaival a ház kertjében talált teknősbékát indult megcsodálni. Az állat annyira aranyos volt, hogy Shellie rögtön lefényképezte, majd a képet meg is osztotta a Twitteren, amit négy további üzenete követett.

Mindeközben a fiúk valahogy elcsatangoltak, és a kisebbik beleesett a medencébe, amiből nem tudott kimászni. Bátyja segélykérő telefonja már hiába érkezett a mentőkhöz, és az édesanya is hiába húzta ki a víz felszínén lebegő kisfiút a partra: a mentők kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni. A bíróságon Shellie azzal védekezett, hogy azt hitte, a kicsire bátyja vigyáz, de ezt valahogy elfelejtette ellenőrizni. A fiúk csendben eloldalogtak, de ő oda sem figyelt - épp a nagyon aranyos teknőst twittelte barátainak.

Thinkstock

Azok a fontos telefonok

Egy másik kétéves kisgyerek is vízbe pottyant Amerikában felvigyázója figyelmetlensége miatt, de ennek a kisfiúnak szerencséje volt. Szülei épp távol voltak, és a család egyik barátja felügyelt rá, aki bébiszitterkedés közben kapott egy SMS-t. A férfi percekig nézte a telefonját, miközben a kisfiú már a kerti medence lépcsőjén mászott lefelé. A mélyebb rész felé sodródott, s hiába csapkodta maga körül a vizet: sem fennmaradni nem tudott, sem a figyelmet felhívni magára. Óvóbácsija ugyanis a medence szélén állt, és továbbra is az okostelefonját nézegette - szerinte csak húsz másodpercig, de a biztonsági kamerák felvételeiből kiderült, hogy három percig állt a fuldokló kisfiú mellett, mire észrevette, mi történt, és a vízbe vetette magát. A férfinak szerencséje volt: hamar kapott segítséget, a picit újra tudták éleszteni, és maradandó károsodás nélkül úszta meg a kalandot.
De ennél figyelmetlenebb bébiszitter is akad az országban, aki annyira elmerült legújabb kütyüje nyomkodásában, hogy azt sem vette észre, játszóterező gondozottja fejéhez egy játék csapódott olyan erővel, hogy púp nőtt a fején, és hányi kezdett. A gyereken egy idegen apuka segített, miközben a bébiszitter nyolc hosszú percig ült a közeli padon, és még csak nem is hallotta, mi történik.

Tedd otthonosabbá lakásodat az ünnepekre! A legjobb dekortippek itt!



Eltereli a figyelmet

Az okostelefonokkal van baj, vagy felhasználóikkal? A Western Washington University professzora szerint ezek a multimédiás eszközök sokkal jobban elterelik az emberek, s köztük a gyerekekre vigyázók figyelmét, mint a rádió, a tévé, vagy egy élő szóban történő beszélgetés. Az ok egyelőre vitatott, de a tudósok szerint a kütyüikbe merült emberek látják ugyan, ha valami elsuhan a szemük előtt, de az inger nem jut el a tudatukig, így nem is képesek reagálni - akár az érkező vonatra vagy szembejövő gyalogosra sem. Nem véletlen, hogy egy amerikai kisvárosban már a gyalogosan közlekedőknek sem engedélyezett a telefonba feledkezés. Az internetező vagy telefonáló felhasználók ugyanis biztonságban érzik magukat: úgy érzik, csak egy pillanatra figyeltek másfelé, s nem is veszik észre, hogy hosszú percekre le van kötve figyelmük. Azok a gyerekek pedig, akik látják, hogy szülőjük vagy bébiszitterük épp egy telefont nyomkod, mellőzve érzik magukat, s gyorsan nekilátnak kalandot keresni - sokszor vesztükre.

Thinkstock

Kütyüfüggő nemzedék: virtuális világba merülnek, és elfelejtik átélni azt, ami a valóságban történik

Míg a mai harmincasok-negyvenesek még átélték, milyen, amikor a vezetékes telefont kötik be házukba, addig a  fiatalok már okostelefonjukkal kelnek és fekszenek. Az amerikai főiskolások fele ébredés után nem mosakodni megy, vagy a haját vakarja, hanem azonnal megnézi a telefonját, negyven százalékuk pedig bevallotta, hogy vezetés közben is e-maileket vagy képeket nézeget. Azokról nem is beszélve, akik egy fontos beszélgetés, meccs vagy randi közben is fényképeznek, és megosztják az élményeiket: miközben a virtuális világba merülnek, elfelejtik átélni azt, ami a valóságban történik, és már azon gondolkodnak, társaik vajon mit szólnak majd legújabb bejegyzésükhöz - erről nemrég egy találó paródia is készült, majd' kétmillió letöltéssel.

Életünk apró részleteiről néha már hamarabb tájékozódnak felületes ismerőseink a közösségi oldalakon, mint hogy felhívnánk a távoli nagyszülőket, családtagokat, vagy bárkit, aki nem tartja rajta ujját a világ virtuális pulzusán. Eközben pedig elszigetelődünk: az okostelefonok harminchatféle izgalmas funkciója arra is jó, hogy munkába vagy iskolába menet ne a külvilággal vagy barátainkkal törődjünk, hanem egy darab műanyagot és fémet nyomkodjunk. Így kétféle felületen vagyunk támadhatóak: kitesszük magunkat a virtuális világ veszélyeinek, ahol visszaélhetnek képeinkkel, adatainkkal, miközben a valódiéra sem figyelünk. Még gyerekvigyázás közben sem. Pedig vannak olyan helyzetek, mikor egyszerűen okosabbnak kell lennünk telefonunknál.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!

Nem tehetek róla, de utálom a testvéremet!http://www.life.hu/anyaskodj/20121129-kisgyerekkorban-a-feltekenysegbol-fakado-testverharcok-a-felnottkorban-is-folytatodhatnak.html László: "Álltam a szavam, ami a kockás hasat illeti"http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20121129-kockas-hasa-lett-harom-honap-alatt-laszlonak.html Senki nem tudja, miért lázas 10 éve a magyar íróhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121128-tiz-eve-lazasan-el-trux-bela-a-templomos-lovat-cimu.html 9 évesen már cigizett - Egy kislány, aki dühös a világrahttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20121127-9-evesen-mar-cigizett-kitty-tobbszor-is-megszokott-otthonrol.html Feleslegesen megcsonkított nőkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121127-450-egeszseges-no-mellet-tavolitotta-el-feleslegesen-egy-brit-orvos.html
közösségi oldalvirtuális világmeghaltteknősbékaokostelefongyerek