világvége konzerv maják ufó jóslat gyertya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megélénkült a gyertyák és az ételkonzervek iránti kereslet szerte a világon amiatt, hogy sokan hitelt adnak a világvégét jósolóknak.

A próféciák szerint december 21-e lesz az emberiség utolsó napja. Ezt az 5125 évre szóló maja naptárból következtették ki, a kalendárium ugyanis akkor "jár le". A világvégét okozó katasztrófavariációk hasonlóak: mindegyik az űrből jön. Vagy a misztikus Nibiru bolygó - amely állandóan a Nap mögött bujkál - ütközik a Földdel, vagy egy hatalmas üstökös, vagy pedig irgalmatlan napvihar végez az emberiséggel - így a jósok.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Vannak, akik milliomosokká válnak a világvégéből

Az eredmény világra szóló. Az Egyesült Államokban kirobbanó sikere lett a fejlett technológiájú földalatti túlélővermeknek. "Korábban havonta adtunk el egyet, most naponta" - idézte Ron Hubbard gyártót a The Daily Telegraph című brit lap. "Nem értek a maja naptárhoz, de asztrofizikusok is akadnak a vevőim között, és azt tanácsolják, készüljek fel sugárzásra, mágneses viharra. Hátha igazuk lesz. Ezért aztán 19-én én is a föld alá vonulok és csak 23-án jövök fel" - mondta Hubbard, aki üzlete szempontjából jó példával jár elől.

Az ufóhívők az űrbe készülnek

Franciaországban földalatti mozgalom helyett a hegyi túrázók száma szökött fel a Pireneusokban, Bugarach falunál. A 179 lelket számláló település már ott tart, hogy meg akarja tiltani a belépést az ufóhívőknek. Ők ugyanis úgy tartják, hogy a közeli hegy csúcsa a földönkívüliek garázsa, és néhány szerencsés földit megmentenek azzal, hogy magukkal viszik őket a kataklizmából.

Nem lesz többé sós a leves

Oroszországban is sok nyitott fülre talált a "vég szó". Omutnyinszk városában jó páran rohantak kerozint venni és konzerveket, miután olvastak egy cikket, amely megerősítette a világvége eljövetelét, és amelyet állítólag egy tibeti szerzetes írt. Novokuznyeckre sótlan napok jöttek, hiánycikk lett az ételízesítő, továbbá a fáklya és a termosz - megintcsak a világvége hírek miatt. A témában már megszólalt az orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev is. Mint mondta, nem hisz a világvégében, legalábbis abban, hogy idén lenne.

A gyertyaárusok sem panaszkodhatnak

Kínát sem kerüli el az aggodalom, jóllehet az ázsiai ország közgondolkodásában a világvégejóslatoknak nincs semmilyen hagyományuk, elméleti előzményük. 2009-ben viszont nagyon sikeresen megalapozta a félelmeket a 2012 című amerikai katasztrófafilm. Szecsuánban a gyertyárusok ennek köszönhetik most forgalmuk növekedését, meg annak a netes pletykának, miszerint három napig sötétség borul a világra.

Thinkstock
Thinkstock

A NASA nem pánikol

Az Egyesült Államok űrhivatala, a NASA nem tartozik a világvégére számítók közé, elveti a Nibiru létezésének elméletét, mondván, hogy nincs semmilyen bizonyíték egy Nap mögött rejtőző bolygó létére. "Nem bujkálhatna állandóan. Ha létezik, már évekkel ezelőtt láttuk volna" - így a hivatal egy tudósa.

Az ősi maják földjén jól szórakoznak a világvégén

Mindezalatt Mexikóban, az ősi maja civilizáció földjén nemigen tartanak a világvégétől, sőt: üzleti lehetőséget látnak benne. Több száz maja témájú eseményt szerveznek, és a turistaforgalom várhatóan megduplázódik az idén.

Hasonlóan derűlátók a világvégével kapcsolatban maguk a maják. Határozottan elutasítanak minden végelméletet. "December 21-e a hála és köszönet napja lesz, 22-én pedig egy új hajnalt üdvözölhetünk" - mondta egy maja sámán, aki pár napja mágikus ünnepi tüzet gyújtott Kubában búcsúzóul a régi - maja - kalendáriumtól, illetve az utóbbi 5125 esztendőtől.

"Háborúznunk kell a saját egónk ellen!" - Világvége és földi mennyország 2012-benhttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121015-az-emberiseg-vegso-napjai-2012-vilagvege-es-foldi-mennyorszag.htmlVilághírű jóslatok - Tényleg van mitől félnünk?http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20120924-joslas-tortenelem-vilagvege-vilaghiru-joslatok-tenyleg-van-mitol-felnunk.html2012 - Tényleg itt a világvége?http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110905-2012-vilagvege-a-berlini-magyar-tv-tudositoja-istvan-kovacs.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.