rendellenesség növekedés nyelv szindróma kislány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A most kétéves Olivia egy olyan ritka szindrómával született, melynek következtében a nyelve jóval gyorsabb ütemben fejlődik, mint a teste többi része. A betegség miatt Olivia sem enni, sem beszélni nem tudott megtanulni, sőt még a légzéshez is gégemetszésre volt szüksége.

Olivia Gillies kis híján megfulladt születése után, mivel a túlságosan nagyra nőtt nyelve teljesen elzárta a légutakat. A rendellenesség miatt Olivia nem tudott megtanulni beszélni, mosolyogni és enni, ráadásul úgy nézett ki, mintha mindig kidugná a nyelvét. De egy három lépcsőből álló helyreállító operációsorozatnak köszönhetően sikerült az úgynevezett Beckwith-Wiedemann-szindrómát ellenőrzés alá vonni. Az orvosok még a terhesség ideje alatt, egy 4D-s ultrahang-felvételen figyeltek fel a rendellenesen növekvő nyelvre.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Illusztráció

"Nagyon megrémültünk, mikor az ultrahangos vizsgálaton közölték velünk, hogy a kislányunk nyelve körülbelül háromszor nagyobb az átlagosnál, ráadásul a növekedési folyamat várhatóan nem is fog lassulni" - emlékezett vissza a Hertfordshire-ben élő 27 éves Emma Gillies, Olivia édesanyja.

A terhesség 38. hetében, 2010. március 8-án Emmán sürgősségi császármetszést hajtottak végre. "Mikor a sürgősségi osztályról visszahozták a kislányomat és először a kezembe vettem, láttam, hogy milyen hatalmas a nyelve, de akkor is a legszebbnek láttam a világon" - mondta Emma. A kislányt infúzióval táplálták és 6 hétig kellett a kórházban maradnia. A 12. héten egy orvosi vizsgálat során megállapították, hogy Oliviának légzési nehézségei vannak, ezért az orvosok sürgősségi gégemetszést hajtottak végre a kislányon.

2011 márciusában végezték el Olivia nyelvén a harmadik műtétet, melynek köszönhetően valószínűleg sikerült megállítani az abnormális növekedési folyamatot. A műtét után a kislány életében először képes volt mosolyogni, szerencsére egyre ügyesebben eszik, és már beszélni is tanul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.