kisfiú szülés torzulás deformitás arc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokként érte a hír a brit szülőket, amikor közölték velük, hogy fiuk fél arca hiányzik.

Minden anya életében a legboldogabb pillanat az, amikor végre karjában foghatja gyermekét. Nem így történt azzal a brit nővel, aki császárral hozta világra ikreit.

"Nem sokkal a szülés után egyszerűen kiragadták a kezemből Harryt, és egy jó ideig nem is láthattam" - számolt be szomorú élményéről az édesanya, akivel nem sokkal ezután közölte orvosa: gyermeke eldeformálódott arccal született.

Forrás: Northphoto
Forrás: Northphoto

"Egyszerűen nem bírtam felfogni. Visszakérdeztem: milyen arcdeformálódás? Erre az orvos felemelte a kezét, és lendületesen végigsöpörte vele az arcát. Azt mondta: Olyan, mintha eltörölték volna a fél arcát" - mesélte az anyuka. A kis Harry arcának bal feléről nemcsak a szeme, de a füle és az orrlyuka is hiányzik. "Bárki bármit mond, csak magamat hibáztatom" - mondta elkeseredve az édesanya. Az ikerpár másik tagja, Oliver teljesen egészséges.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.