Cipőn csak a szívátültetés segíthet?

kóma szívsebész donor Republic Cipő szívátültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint két hete fekszik kómában Bódi László Cipő, és szakértők szerint talán egyetlen esélye az életben maradásra a szívtranszplantáció.

Ahhoz azonban, hogy egy lehetséges szívátültetés szóba kerüljön, Cipőnek fel kell ébrednie, hiszen súlyos agysérülés esetén nem végezhető el a műtét, továbbá beleegyezését sem tudja adni a beavatkozáshoz.

Dr. Bodor Gábor szívsebészt kérdeztük a transzplantációs eljárás hazai gyakorlatáról. A szakértő elmondása szerint a szívátültetés egyik legalapvetőbb kritériuma a beteg műtétbe való beleegyezése és együttműködési szándékának kinyilvánítása, hiszen enélkül a műtét nem valósulhat meg, valamint az utána következő gyógykezelés is kudarcba fulladna. A kómában fekvő zenész esetében is csak akkor lehet latolgatni a műtét lehetőségét, ha ehhez olyan állapotba kerül, amely alkalmassá teszi őt arra, hogy szabadon dönthessen a műtét mellett vagy ellen.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az általános protokoll szerint egyébként csak akkor merül fel a transzplantáció lehetősége, ha a beteg fizikai állapota annyira súlyos, hogy más eszközzel nem gyógyítható. A megfelelő vizsgálatok elvégzése után a beteg a transzplantációs bizottság elé kerül, amely szigorú kritériumok alapján dönti el, hogy a beteg felkerülhet-e a transzplantációs várólistára. Amennyiben igen, akkor már csak az a kérdés, hogy mikor adódik olyan donorszerv, amely alkalmas a beültetésre. Itt rendkívül fontos a vércsoport-egyezőség, valamint a testsúly. Nemzetközi szabályok alapján a befogadó és a donor között a 10-15 százalékos testsúlykülönbségnél húzták meg a határt.

Az első szívátültetés során egy csimpánz szívét használták fel

A legelső szívátültetés 1964-ben volt: az USA Missouri államában egy sebészcsapat egy haldokló férfit próbált megmenteni, és az ő mellkasába egy csimpánz szívét ültették. A beteg életét 90 perccel sikerült meghosszabbítani, és persze hatalmas etikai-erkölcsi vihart kavart az eset. Az első emberi szívet "felhasználó" szívátültetést Cristian Barnard professzor végezte Fokvárosban 1967-ben, és ezzel új fejezetet nyitott az egészségügyben. 1968-ban 102 szívátültetésre került sor, napjainkra pedig a szívátültetés az egyik leghatékonyabb módszerré vált, és több szempont alapján is az egyik legelfogadottabb kezelési stratégia a szívbetegségek területén. 1982-2008 között 85.000 szívátültetés történt a világon, és ezek 70 százalékát az USA-ban végezték el.

Remény és várakozás

Hazánkban, de szerte a világon is a donorszervek hiánya jelenti a legnagyobb akadályt a transzplantációk elvégzése előtt, ugyanis kevesebb a donorszerv, mint ahány átültetésre váró beteg várakozik. Ennek oka összetett: egyrészt biztonságosabbá váltak az autók, kevesebb halállal végződő baleset történik, és ez pozitív. Másrészt viszont nem jelentik be a "lehetséges" donorokat sem, vagyis tapasztalható egyfajta közömbösség is, nem vált fontossá a segítségnyújtás e "szélsőséges", de rendkívül fontos, életmentő formája hazánkban.

Szívdonor-kritériumok:

- Deklarált agyhalál
- 50 évesnél fiatalabb személy
- Nem szívbeteg
- Nem vírushordozó (hepatitisz, szifilisz és HIV negatív)
- Mellkas- szívtrauma hiánya
- Normál EKG és echo

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.