szakértő korpa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Anita haja nagyon erősen korpásodik. Többféle készítményt is kipróbált már, de sajnos nem járt sikerrel. Most úgy döntött, hogy a Life.hu szakértőjéhez, dr. Kaszab Csilla bőr-, nemigyógyász és kozmetológus szakorvoshoz fordul.

"Tisztelt dr. Kaszab Csilla!

Az elmúlt fél évben feltűnően elkezdett zsírosodni és korpásodni a hajam. Általában kétnaponta mosom a hajam, mert már másnap estére kezd zsírosodni, és amikor megmosom, utána mindig korpás marad. Ezért vettem egy drágább árkategóriájú, kénes sampont, aminek használati utasítása azt írta, hogy használjam két héten át heti kétszer, és két héten át heti egyszer, majd hagyjam el. Én ezt megtettem, de semmivel nem lett jobb. Most ha hajat mosok egy este, akkor általában egymás után háromszor meg kell mosnom ahhoz, hogy ne látszódjon annyira a korpa, viszont másnap estére visszazsírosodik.

Emellett elég súlyos ekcémám van, amit folyamatosan kezelek már kiskorom óta, és emiatt is nem használok semmilyen parfümériát. Minden tisztálkodási eszközöm pH-semleges, illetve illatanyagmentes. És mivel szinte minden növényre allergiás vagyok, ami márciustól októberig virágzik, ezért szintén nem használok sok gyógynövényes terméket, csak azt, ami kémiailag tisztított.
Ezért szeretnék öntöl segítséget kérni, hogy mit használhatnék a hajam gyógyítására, legalábbis a tünetek enyhítésére.

Tisztelettel,
Anita"

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Kedves Anita!

A faggyúmirigyek nagy számban fordulnak elő a fejbőrön, arcbőrön, mellkason és a hát területén. A faggyúképződés gyermekkorban csekély, pubertás korra az androgén hormonok hatására erősebb lesz. Seborrhoeának hívjuk azt az állapotot, amikor a faggyútermelés erősebb. Normális esetben a faggyú, mint víztaszító anyag, a bőr és a haj védőköpenyeként szolgál. Puhán tartja a hámréteget, bizonyos mértékig véd a külvilág káros hatásai, kémiai hatások és a mikroorganizmusok ellen. Emellett eloszlik a hajszálon és csillogóvá teszi a hajszálat.
A seborrhoea kialakulásának oka ismeretlen. Általában családi hajlam talaján jön létre. Nagyon gyakori állapot, a fejbőrön zsíros korpádzó jellegű hámlás látható. Ez a hajtípus hajmosás után pár nappal már zsíros tapintású, rásimul a fejbőrre, a haj szálanként összetapad, elveszti dússágát, így kevesebbnek látszik, mint amennyi valójában.

A faggyúmirigyek működését részben a vegetatív idegrendszer, részben a hormonok szabályozzák. A hormonok közül a hím nemi hormonoknak van (androgén hormonok) faggyúelválasztást serkentő hatásuk. A férfiaknál gyakoribb a seborrhoea, mint a hasonló korú nőknél, mivel az ösztrogének gátló hatást gyakorolnak a faggyúmirigyek működésére. Androgén hormonok a női szervezetben is termelődnek, ha arányuk a női hormonokhoz képest megnő, nőknél is okozhatnak hajzsírosodást. Ezért is fontos része a kivizsgálásnak a nőgyógyászati és endokrinológiai vizsgálat, amikor hormonális okokat (pl. PCO, inzulinrezisztencia) keresünk. Emellett sokszor kezdődő pikkelysömör is indulhat a fejbőrön nagyon masszív, korpás hámlás formájában. Ilyen esetben érdemes bőrgyógyász szakorvost felkeresni.

A kiegyensúlyozott faggyúkiválasztást felboríthatják tehát bizonyos hormonális változások, betegségek, de az életkor, a helytelen táplálkozás és a stressz is jelentős hatással bír, mint civilizációs betegség.

A faggyúmirigyek aktivitása természetes úton, speciális fejbőrkezelésekkel fékezhető. Az alkalmazott termékek szabályozzák a faggyútermelést. Kerülendők a túl agresszív hatású készítmények, amik nagyon szárítják a fejbőrt. Ezek hatására sokszor a faggyúmirigyek még erősebb aktivitással reagálnak, hogy megvédjék a hajszálakat a kiszáradás ellen. Amennyiben a seborrhoeának egyéb bőrtünetei is jelentkeznek (pl. heggel gyógyuló nagy pattanások), belső kezelésre is szükség lehet, ezt bőrgyógyász szakorvos dönti el. Életmódunkban is fontos bizonyos változtatásokat bevezetni. A zsíros és szénhidrátban gazdag ételek fogyasztása is fokozottabb faggyútermelésre készteti a mirigyeinket.

Továbbá figyelmedbe ajánlom egyik korábbi, az ekcémával foglalkozó szakértői cikkemet.

Üdvözlettel,
Dr. Kaszab Csilla bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos


Tedd fel kérdéseidet a szakerto@life.hu címen! Kérdéseddel együtt azt is írd meg, hogy a Life.hu melyik szakértőjétől szeretnél választ kapni. Ezt követően hamarosan megjelenik a cikk, amely segítséget nyújthat számodra.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!



"Minden kifolyik belőlem" - Olvasói ondógondok (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130314-sperma-problemak-terhesseg-es-az-ondo-ize-gyori-szilvia-szakerto.htmlZsírátültetés - Így kerülhet a térded az arcodbahttp://www.life.hu/szepulj/20130314-sajat-zsir-feltoltesevel-vegzett-plasztikai-beavatkozasok-dr-molnar-miklos-szakerto.htmlArccsipkedéssel a plasztika ellen? - a szakértő válaszolhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130314-arccsipkaedes-es-arcterapia-ami-valojaban-haszontalan-dr-kaszab-csilla-szakerto.htmlLopd el Charlize Theron Oscar-díjas sminkjét!http://www.life.hu/szepulj/20130314-charlize-theron-oscargalas-tavaszi-sminktippje-ude-konnyed-legies-gaspar-viki.htmlA bálnaformám miatt nem szexel velem?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130313-szex-a-terhesseg-hetedik-honapjaban-terhesszex-gyori-szilvia-szakerto-valaszol.htmlÍgy védd magad a gonosz elektronoktólhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130312-elektroszmog-elektromos-keszulekek-korulottunk-benke-rita-szakerto-valaszol.htmlÍgy lesz magabiztos a mosolyodhttp://www.life.hu/szepulj/20130308-dr-budai-zsolt-szakerto-tanacsaival-garantalt-a-magabiztos-szebb-mosoly.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.