Autóbalesetet szenvedett az explaymate

Playboy kórház Kendra Wilkinson playmate autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori nyuszilány, Kendra Wilkinson kórházba került, miután autóbalesetet szenvedett.

A 27 éves szőkeséget a Los Angeles közeli Tarzanában érte a szerencsétlenség, ami után azonnal kórházba is került. Egy szemtanú elmondása alapján Hugh Hefner korábbi barátnője sokkos állapotban volt és úgy tűnt, fájdalmai vannak.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


Az orvosok az eset után alaposan kivizsgálták Kendrát, hogy megtudják, történt-e belső sérülés vagy csonttörés, de kiderült, hogy sérülései nem komolyak.
A sors fintora, hogy Wilkinson korábban azért lépett ki egy amerikai showműsorból, a Splash-ből, mert félt a lehetséges sérülések kockázatától. Az említett szórakoztató műsorban sztárok csapnak fel műugrónak és mutatják be hétről hétre tudásukat.
Kendra a műsorból való kilépése után így nyilatkozott: "Nagyon sajnálom. Egy dolog van, amit soha nem szoktam csinálni, az, hogy feladok valamit. Életemben most először fordult elő ilyesmi velem és ez örökké kísérteni fog. Nagy hiba volt elvállalni a szereplést. Sajnálom, hogy mindenkit cserbenhagytam" - nyilatkozta a US Magazine újságírójának az egykori playmate.

Kokaint szippantott a csuklójáról Lindsay Lohanhttp://www.life.hu/szorakozz/20130423-lindsay-lohan-szineszno-kokaint-szippantott-a-csuklojarol-a-vecen-meg.htmlJótékonyságból lila lett a szőke énekesnőhttp://www.life.hu/gyogyulj/20130423-ashley-roberts-enekesno-befestette-szoke-hajat-lilara-egy-jotekonysagi-kampany.htmlTaláld meg magad a Street View-nhttp://www.life.hu/szorakozz/20130423-matol-eles-a-google-street-view-alkalmazas-amelyben-megtalalhatod-lakasod.htmlMégsem kell az utcán élnie Uhrin Benedeknekhttp://www.life.hu/szorakozz/20130423-uhrin-benedek-enekesnek-es-fianak-attilanak-nem-kell-az-utcan.htmlFriderikusz egy panelban landolt Amerika utánhttp://www.life.hu/legykepben/20130422-friderikusz-sandor-az-enek-iskolaja-osztalyfonoke-elvezi-az-egyszeru-hetkoznapi.htmlKézen fogva temették el a kolozsvári Rómeó és Júliáthttp://www.life.hu/szeress/20130423-a-kolozsvari-romeo-es-julia-csontvazat-astak-ki-regeszek-a.htmlHíznia kellett, hogy modell lehessenhttp://www.life.hu/ez-zsir/20130422-alice-jacksonnak-hiznia-kellett-hogy-modell-lehessen.htmlTényleg tovább élnek a kasztrált férfiak?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130412-delkoreai-kutatok-szerint-a-kasztralt-ferfiak-tovabb-elhetnek-a-tesztoszteron.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.