Ahol a lányok mellét forró kővel vasalják (18+)

mell nők csonkítás Kamerun tradíció vasalás nem kívánt terhesség Afrika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg a nyugati kultúrákban minden lány azt lesi, hogy mikor és milyen nagyra nőnek végre a mellei és mindent megtesz azért, hogy a kis cicik minél nagyobbnak látsszanak, addig Nyugat- és Közép-Afrikában a kamasz lányok rettegnek a naptól, amikor láthatóvá válnak melleik. Ugyanis amint ez megtörténik, akkor kezdődik egy borzalmas rituálé: a mellvasalás.

Hogyan és miért történik a mellvasalás?

A család női tagja, általában az édesanya egy lapos, forró tárggyal, például mozsártörővel, kókuszdió héjával, őrlőkövekkel, merőkanalakkal kezd hozzá a borzalmas művelethez. Az eljárás célja, hogy a lány ne legyen vonzó a férfiak szemében, hogy ne erőszakolják meg, ne essen teherbe, fejezze be az iskolát. Azaz a gyerekkort kívánják kitolni ezzel a brutális beavatkozással a természet rendjébe. Minél később kezd szexuális kapcsolatot a gyerek, annál jobb - a szülők rettegnek, hogy kamasz lányuk a házasság előtt teherbe eshet.

Arra azonban a család nem gondol, hogy micsoda pusztítást végez a testen a mellvasalás: tályogokat, cisztákat, különböző fertőzéseket okoz, esetenként rákot is előidézhet. Előfordul, hogy a beavatkozás után a mellek ki sem fejlődnek, vagy aszimmetrikusak lesznek, miután hónapokon át forró kövekkel csonkították a nőiességük szimbólumát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Illusztráció

Lábelkötés, klitorisz-kivágás, mellvasalás: közös gyökerekkel rendelkeznek

Pető Andrea, a CEU genderkutatója szerint a mellvasalás közös hagyományban gyökerezik a kínai lábelkötéssel és a klitorisz kivágásával: a női test ebben az esetben is a társadalmi fegyelmezés és kontroll területe. Ezek a fegyelmező eljárások általában a női szexualitással kapcsolatosak és a helyi közösség végzi el őket, mert ez a közösséghez tartozás feltétele. Mindegyik rituálé a férfiak kedvében jár: akár úgy, hogy biztosítja a nő hűségét, akár úgy, hogy a nő külsejét igazítja az aktuális szépségideálhoz. Érdekes, hogy a mellvasalás ebből a szempontból más: nem a férfiak kedvében jár, hanem a nő "érdekében" történik. Abban viszont hasonlít a többihez, hogy a mellvasalás is a női test módosításával azt jelzi, hogy hatalom a női testen keresztül manifesztálódik - mondja Pető Andrea. "A nőmozgalmak a kezdetektől fogva küzdöttek a női test integritásának védelmében, például a fűző használata ellen, de a világ más tájain gyakorolt ennél károsabb gyakorlatok ellen is. Ezek a tiltakozások gyakran koloniális vágyaktól vezérelve születtek meg: megvédjük a civilizálatlan bennszülötteket a saját közösségüktől."

A mellek akár óriásira is duzzadhatnak mellvasalás után

Kamerunban minden negyedik lány átesik a mellvasalás borzalmain. Melleik üres, formátlan zsákokká válnak a beavatkozás után. Hogy a hagyomány honnan jön, ma már senki nem tudja, az viszont biztos, hogy az eljárás gyakran el sem éri a célját. A szörnyű rituálén átesett lányok ugyanúgy nagyon korán teherbe esnek, kimaradnak az iskolából, aztán vagy egyedül, vagy a családjukkal, ritkábban az apával nevelik fel a gyereket - a mellvasalásban részt vevő családtagok éppen azt akarták elkerülni, hogy egy újabb éhes szájat nekik kelljen etetni.

A kameruni származású Vitalis Pemunta Ngambouk Magyarországon él, antropológusként dolgozik. Ő azt mondja, ha a mellvasalást nem megfelelően végzik, akár ellentétes hatást is elérhet: a mellek óriásira duzzadhatnak. "Márpedig a férfiak a nők mellei után mennek, Kamerunban egyenesen azt gondolják, hogy ha egy férfi megpillantja egy lány növésben lévő melleit, akkor azonnal megkívánja a lányt és máris megvan a baj" - mondja a kameruni antropológus. Az amerikai külügyminisztérium egyik 2010-es tanulmányából pedig kiderül: Kamerunban nem ritka, hogy a családok a lánygyermeket már 12 éves korában férjhez adják pontosan ilyen okok miatt.

"Kérlek, Istenem, add, hogy a melleim eltűnjenek"

Joyce Forghab imádkozott így minden este egy hónapon át, amíg tartott az ő mellvasalása. Joyce mindössze nyolcéves volt, amikor anyja elkezdte az eljárást: fogott egy követ és a tűz felett forrósította, majd felkapta és a lány mellkasához nyomta, lenyomkodta vele a mellét. A ma 25 éves Joyce rettenetesen fájdalmasnak írta le az eljárást. Nála ráadásul be sem vált a módszer: házasság előtt szült gyermeket. Persze a nyolc-, kilencéves lányok még csak azt sem tudják, hogy miért történik velük mindez, ugyanis a szexualitás tabu ezekben az országokban, senki nem mondja el nekik, miért teszik ezt velük.

Forrás: Northfoto
Forrás: Northfoto

Joyce Forghab

A nőorvosok is küzdenek ellene

A Kameruni Nőorvosok Szövetsége a kilencvenes években kezdte bejárni az országot azzal a céllal, hogy felderítsék, milyen tradíciók maradtak meg a térségben, melyek hatással vannak a női szexualitásra. Kiderült, hogy a mellvasalás a legelterjedtebb eljárás szerte az országban, és érdekes módon a nagyvárosokban több család alkalmazza, mint a kisebb településeken. Ott ugyanis nagyobb arányú az iskolázottság, ezért a családok nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerek be is fejezze tanulmányait. A városban több a veszély is, több az inger és a fiatal lányokra ácsingózó férfi, ezért próbálják ezzel a kétes módszerrel védeni a lányokat.

A felmérés után a kameruni orvosok elkezdték felvilágosító munkájukat, elmagyarázták, hogy nem normális dolog ezt tenni a mellekkel és hogy felettébb veszélyes a gyerekeikre nézve az, amit tesznek. A kameruni nőgyógyászok gyakran már csak a borzalmas végeredményekkel találkoznak: csonkolt, sérült, nem egyforma, beteg mellekkel.

Anyák, akik így szeretnek?

Vitalis Pemunta Ngambouk szerint a mellvasalás az eleve kis mellek esetén és nem túl forró eszközzel, lassan végezve lehet sikeres, de ez az esetek töredékében van így. A lelki trauma pedig mindenképpen megmarad. Holott a kameruni asszonyok azt mondják: ők épp ezzel bizonyítják szeretetüket és féltésüket a lányaik felé. "Ha egy anya azt akarja, hogy a lánya befejezze az iskolát, akkor vasalnia kell a mellét. Még mindig jobb a mellvasalás, mint a nem kívánt terhesség, a nemi betegségek, az abortusz" - mondja Ze Jeanne, egy ötvenhét éves kameruni asszony, nyolcgyermekes anya, aki mindegyik lányánál elvégezte a mellvasalást.

Még a Kameruni Nőorvosok Szövetségének orvosa, dr. Tchana gyermekének is szembe kellett néznie a mellvasalás rémével. A nagymama az orvos-édesanya tudta nélkül akarta megejteni a beavatkozást. Dr. Tchana végül meg tudta akadályozni, hogy ezt tegyék a lányával, de hány ilyen tudatos, tanult szülő lehet Kamerunban, aki ellenáll a hagyománynak?

Egy bátor kameruni újságírónő felvette a harcot

Másnak is sikerült elkerülni a fájdalmat és megaláztatást: Chi Yvonne Leina kameruni újságíró, nőjogi aktivista gyermekkorában maga is majdnem a mellvasalás áldozata lett. Ellenállt, és végül nagymamája letett róla, hogy megégesse a lányt. Leina már akkor elhatározta, hogy küzdeni fog a hagyomány ellen és felhívja rá a világ figyelmét. 2010-ben végre megtörte a mellvasalást övező csendet: a World Pulse nevű szervezethez csatlakozva világszerte beszélt a jelenségről. Azóta a szervezet beszél erről Kamerunban is: felhívják a figyelmet a mellvasalás veszélyeire templomi közösségekben, nők kulturális csoportjaiban, a fodrászszalonokban és egyéb nők által látogatott helyeken - eddig összesen 15 ezer nőt sikerült elérniük. A beszélgetések során a nők elmondják, hogy velük hogyan történt meg a vasalás. A végén általában együtt sírnak, feltör az évek óta elnyomott fájdalom, és megígérik, ők nem teszik majd ezt lányaikkal.

Még egy barbár rítus: a hasmasszírozás

De nem csak a fiatal lányoknak kell kiállni a vasalás borzalmát. Kamerunban szülés után a hasat is "masszírozzák". Persze ez valójában nem masszázs, hanem pont ugyanolyan égetés, vasalás, mint a mell esetében. Ilyenkor egy seprűt áztatnak forró vízbe, és ezzel korbácsolják a nemrég szült nő hasát. Aztán egy vödör forró víz fölé ültetik, hogy a gőz átjárja a hüvelyt és a méhet. Ez égési sérüléseket, hüvelyi fertőzéseket, méhnyak-károsodást és sebeket okozhat. A nők azért hagyják magukat alávetni a rítusnak, mert szerintük a vér és egyéb nedvek, melyeknek a szülés után távozniuk kell, így gyorsabban eltűnnek a testből - azaz gyorsabb a megtisztulás.

Egyiptomban a klitorisz kivágásának gyakorlata újra terjed

Pető Andrea azt mondja, nemzetközi szervezetek, mint például az ENSZ CEDAW bizottsága az országjelentésekben fokozott figyelmet szentel a lányok és asszonyok testi épségének garantálására. Ezek a monitoring jelentések ugyanúgy, mint a különböző NGO-k (nem kormányzati szervek) jelentései és helyi munkája fontos eszközt jelentenek a gyakorlat visszaszorításában, melynek azonban politikai feltételei is vannak. Egyiptomban a politikai változások után például a klitorisz kivágásának gyakorlata megint terjed, figyelmeztettek a nemzetközi szervezetek. És a mellvasalás felszámolásával sem állunk túl jól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.