Egy hét alatt épült le teljesen a kisfiú

betegség leépülés zombi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mindössze egyetlen hét alatt teljesen lebénult, megvakult és megnémult az a brit kisfiú, akit egy ritka betegség támadott meg.

Shea Givin két évvel ezelőtt még teljesen egészséges, hétköznapi gyermek volt, ám mindössze egy hét leforgása alatt teljesen leépült- írja a DailyMail.

Forrás: Steve Givin
Forrás: Steve Givin

A kicsit Adrenoleukodisztrófia - rövidebb nevén ALD támadta meg, amelynek következtében először mozgásképtelenné vált, nem tudott egyedül enni, beszélni, majd a látását is elvesztítette. A halálos kórt egy hibás gén okozza, amelyet az anya hordoz. "Nyaralásunkkor vettük észre, hogy Shea megváltozott, majd az iskolába visszatérve kiderült, hogy a kisfiunkkal valami nem stimmel. Orvoshoz vittük és megtudtuk a rettenetes diagnózist. Nem akartuk elhinni, hogy az addig egészséges fiunk hamarosan mozgásképtelen lesz és vak. Ráadásul az is kiderült, hogy maximum tíz éve lehet hátra"- mondta a megtört apa, Steve Givin, aki az életét is odaadná, hogy újra visszakaphassa gyermekét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.