májelégtelenség méreganyag alkoholizmus májátültetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor a 35 éves Jo buszra száll, az emberek átadják a helyüket. Nem csoda, mert úgy néz ki, mint egy mindenórás terhes. Pedig a fiatal nőnek valójában az alkoholfüggőségtől lett ilyen nagy hasa.

Az alkoholizmustól a mája olyan mértékben károsodott, hogy mostanra folyadék gyűlik fel a hasüregében. Cirrózisban szenved, amitől májának egészséges szövete hegszövetre cserélődik. Az állapot mellékhatásaként hasvízkór (ascites) is kialakult nála, így a folyadékvisszatartás következtében úgy néz ki, mintha terhes lenne. A felgyűlt folyadék olyan tápanyagokat és méreganyagokat tartalmaz, amiket normális esetben a májnak kellene feldolgoznia. Háromhetente be kell feküdnie a James Cook Egyetemi Kórházba, ahol egy fájdalmas eljárás keretében tűvel és katéterrel több liter folyadékot csapolnak le belőle. Egyetlen reménye a májátültetés, de még akkor sem lenne garancia arra, hogy túléli.

Forrás: BBC
Forrás: BBC

Jo-é csupán egyike azoknak a megdöbbentő élettörténeteknek, amiket az Old Before My Time című új brit tévéműsor bemutat - a teljes adást ITT nézheted meg. A dokumentumsorozat azokat a súlyos károkat próbálja szemléltetni, amiket a brit fiatalok önmaguknak okoznak a túlzott alkoholfogyasztással. Olyan harmincas éveikben járó fiatalokat mutatnak be, akik járni is alig tudnak az alkohol hatásai miatt.

Egyikük a húszéves Scott, aki "csak" három és fél üveg bort ivott meg egy ültő helyében, majd elütötte egy autó úgy, hogy erre egyáltalán nem is emlékszik. Aztán ott van Kate, a harmincéves édesanya, akitől alkoholizmusa miatt elvették két gyermekét. Most már ott tart, hogy nem érzi a lábfejét, és nem tud rendesen járni az alkohol pusztító hatásai miatt.

A fiatalok közül sokan az "egyszer élünk" mottót követik - szörnyű következményekkel. A kórházak a harminc éven aluli korosztályban az alkoholos májkárosodás előfordulásának 117 százalékos, és az ilyen eredetű halálozás 20 százalékos növekedéséről számoltak be az elmúlt tíz évben.

Az alkohol jobban hizlal, mint a csokihttp://www.life.hu/ez-zsir/20130129-az-alkoholnal-csak-a-zsir-tartalmaz-tobb-kaloriat-ezert-nagy.htmlMegrázó videó: így látja alkoholista szüleit a gyerekhttp://www.life.hu/anyaskodj/mariskolabajartok/20121128-alkoholista-szulok-gyermekeik-szemszogebol-video.html"Csak a szőnyeget össze ne hányja!" - Szerinted is normális, ha alkoholt iszik a gyerek?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120918-hazankban-is-pancsoljak-az-alkoholt-remiszto-adatok-a-fiatalok-alkoholfogyasztasaban.htmlFél szemére megvakult és tönkrement a mája - Suzie már 11 évesen alkoholistává válthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120808-mar-11-evesen-alkoholista-volt-fel-szemere-megvakult-es-tonkrement.htmlEgy alkoholista nő vallomása: "Meg fogok bolondulni - kell a pia!" (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120618-egy-alkoholista-no-vallomasa-meg-fogok-bolondulni-kell-a.html10 évesen már ivott - Most májátültetésre vár a 26 éves alkoholista fiúhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120111-10-evesen-mar-ivott-most-majatultetesre-var-a-26.html9 helyzet, amikor csak az alkohol segíthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111004-az-alkohol-jotekony-hatasai.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.